Hittel éljetek, ne félelemmel!

Quentin L. Cook elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Amikor úgy határozunk, hogy inkább Krisztust követjük hittel, mintsem a félelem valamely más útján járjunk, a döntésünkkel megegyező következménnyel áldatunk meg.

Kedves fivéreim és nőtestvéreim! Veletek együtt szeretném kifejezni a szeretetemet és támogatásomat Eyring elnöknek és családjának. Hinckley elnök csütörtök délután adta át nekem az elhívást, hogy a Tizenkettek Kvórumában szolgáljak. Nem tudom elmondani, milyen sokféle érzés kavargott bennem azóta. Volt néhány álmatlan éjszakám és sokat imádkoztam. A lelkem azonban bátorítást nyert tudva azt, hogy Hinckley elnök a próféta, és hogy az egyház tagsága imádkozni fog értem és a családomért.

Az, hogy mélységesen alkalmatlannak érzem magam, nagyon enyhe kifejezés. Amikor 1996 áprilisában elhívtak általános felhatalmazottnak, akkor sem éreztem méltónak magam az elhívásra. Akkor Neal A. Maxwell elder megerősített engem, hogy a legfontosabb dolog, ami méltóvá tesz mindannyiunkat arra, hogy a Királyságban szolgáljunk az, hogy nyugodtan tanúságot tudjunk tenni a Szabadító isteni voltáról. Ezután béke töltött el, és azóta is érzem ezt, mert szeretem a Szabadítót, és volt részem olyan lelki élményekben, melyek lehetővé teszik, hogy bizonyságot tegyek róla. Örvendek azon lehetőségnek, hogy világszerte tanúságot tehetek Jézus Krisztusról (lásd T&Sz 107:23), a hiányosságaim ellenére.

A Tan és a szövetségek 68. szakaszának 5. és 6. versei ezt írják:

„Íme, ez az Úr ígérete nektek, Ó ti, szolgáim.

Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia, hogy voltam, hogy vagyok, és hogy el fogok jönni.”

A Szentlélek társaságáért könyörgöm, miközben e sabbat reggelen beszélek hozzátok.

Eme elhívás elfogadásával az a mély érzés töltött el, hogy hittel kell élnünk, nem pedig félelemmel. 2 Timótheusban Pál apostol Timótheus nagyanyja, Lois, és édesanyja, Eunika hitére utal. Így ír:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2 Timótheus 1:7).

Az én esetemben tisztelettel adózom azon őseimnek, akik már a fátyol túloldalán vannak, és akik mindent megtettek, amit kértek tőlük azért, hogy Isten királyságát építsék a földön.

Hálás vagyok azért, hogy egész életemben olyan emberek vettek körül, akik szeretik a Szabadítót. A szívem tele van hálával a családom iránt. A feleségem, Mary, az életem értelme. Az ő lelki ereje, igazlelkű példája, humorérzéke és szerető támogatása egész életemben megáldott engem. A három gyermekem és az ő házastársuk a személyes elégedettség hatalmas forrásai voltak, és a kilenc unokánkkal együtt mindannyian nagy áldást jelentenek számunkra. A hitük, az imájuk és az életükben mutatott jóságuk nagy vigaszt nyújtott Marynek és nekem.

Amikor visszagondolok ifjúkoromra a Utah állambeli Loganben (Perry elder legendás Cache Valley-ében), rájövök, milyen szerencsés voltam, hogy egy jó otthonban nevelkedtem: hogy olyan igazlelkű édesanyám volt, aki telve van hittel, hogy volt egy szerető édesapám, egy bátyám, aki mindig is rendkívüli példaképem, barátom és tanácsadóm volt, valamint egy húgom, aki szeretett és támogatott engem. Mily szerencsés voltam, hogy tehetséges és odaadó egyházi vezetőim, tanítóim, edzőim és barátaim voltak, akik csodálatos példát mutattak számomra.

Fiatal férfiként lehetőségem volt missziót szolgálni a Brit Misszióban, ami életem jelentőségteljes és meghatározó eseménye volt. Egy bátor misszióelnök hatása a visszaállított evangélium egyik nagyszerű csodája. Néhány héttel ezelőtt kaptam egy születésnapi képeslapot az egyház központjába egy asszonytól, akit sok évvel ezelőtt segítettem tanítani az angliai Gloucesterben. Azóta megszakadt vele a kapcsolatom. A levelében elmondta, hogy ő és a férje azóta is tevékeny egyháztagok, és hogy mind a hat gyermekük és 20 unokájuk a szövetségben született. Azt hiszem, ez volt a legjobb születésnapi képeslap, amit valaha is kaptam.

Mary és én elköltöztünk Utahból, hogy jogi egyetemre járhassak a kaliforniai Palo Altóban. Úgy terveztük, hogy visszatérünk Utahba, miután lediplomázom, de a Lélektől azt a sugalmazást kaptuk, hogy maradjunk Kaliforniában. 33 évig éltünk Kaliforniában, és ott neveltük fel a családunkat. Mindketten számos lehetőséget kaptunk a szolgálatra. Szerettük a változatos egyháztagságot, és a Jézus Krisztus evangéliuma iránti elkötelezettségüket. Örökké hálás leszek azokért a csodálatos utolsó napi szentekért Kaliforniában, akik oly pozitív hatással voltak az életemre.

Az elmúlt tizenegy és fél évnyi szolgálat hetvenesként valóban hasznos időszak volt. Most, hogy elhagyom azt a kvórumot, szeretném, ha a Fivéreim tudnák, hogy szeretem őket, és hálás vagyok az Isten földi királysága iránti odaadásukért és hűségükért, a hithűségükért és a jócselekedeteikért. Szeretném, ha tudnák, hogy öröm volt velük szolgálni.

Teljes szívemből szeretem azokat a Fivéreket, akiket prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként támogattunk. Megpróbáltam becsülettel szolgálni, és könnyíteni a feladataikon, amennyire csak tudtam. Hálás vagyok az Első Elnökségnek és a Tizenkettek Kvórumának a jóságos és példamutató életükért, a türelmükét, a tanításukért, a kedvességükért, valamint a Mennyei Atyánk, az Ő Fia, Jézus Krisztus, és az Ő visszaállított evangéliuma iránti odaadásukért. Hálás vagyok azért, hogy Isten elhívta Joseph Smitht prófétának, akin keresztül az evangélium teljessége visszaállíttatott a földre.

Az általános felhatalmazottként szerzett tapasztalatom hálával töltötte meg a szívem az utolsó napi szentek hite és jósága iránt világszerte. Két évig szolgáltunk a Fülöp-szigeteken. 1961 áprilisában Hinckley elnök, aki akkor a Tizenkettek segédjeként szolgált, elküldte az első misszionáriusokat Manilába. Akkor még csupán egy filippínó papságviselő volt a Fülöp-szigeteken. Ma mintegy 600 000 egyháztag él ott. Nem könnyű az életük, és számos anyagi dologban szenvednek hiányt, de szeretik a Szabadítót. Az evangélium óriási jótékony hatást gyakorol az életükre. Micsoda áldás közöttük szolgálni!

Három évig szolgáltunk továbbá a Csendes-óceáni-szigeteken. Kiemelkedő tény, hogy a világszerte élő polinéziaiak mintegy 25%-a tagja az egyháznak. Hitük és lelkiségük dicséretre méltó. Egyszer Cook nővérrel a Tonga-szigeteken voltunk, Vava’u-ban. Éppen azelőtt a próféta követéséről beszéltem a cövekkonferencia általános ülésén. A konferencia utáni ebédnél egy ismert idősebb pátriárka mellett ültem. Elmondta, mennyire hálás, hogy hallhatta a próféta tanítását. A következőkről számolt be. Vava’u egy viszonylag kis sziget, melyen általában elegendő eső szokott esni, időnként azonban komoly szárazság is előfordul. A sziget hosszú öblökkel rendelkezik, melyek hasonlítanak a tengerszorosra, melyek visszakanyarodnak a kiemelkedő hegyek alá. Amikor a szárazság miatt a falu víz nélkül marad, csupán egy módon tudnak ivóvízhez jutni és életben maradni. Az évszázadok során rájöttek, hogy a friss víz leszivárog a hegyek belsejében, és a tenger néhány pontján feltör.

A tongai férfiak útra kelnek kicsiny hajóikkal, melynek orrába egy bölcs öreget állítanak, aki megkeresi azt a helyet, ahol a víz feltör. Egy erős fiatalember készenlétben áll az edényekkel, hogy lemerítse őket a tengervízbe. Amikor odaérnek a megfelelő ponthoz, a bölcs öregember mindkét karját az égbe emeli. Ez a jelzés. Az erős fiatalemberek ilyenkor amilyen mélyre csak tudnak, fejest ugranak a vízbe, és megtöltik az edényeiket friss forrásvízzel. Az idős pátriárka ezt az életmentő hagyományt Jézus Krisztus evangéliumának élő vizéhez hasonlította, a bölcs férfiakat pedig Isten földi prófétájához. Felhívta a figyelmet rá, hogy a víz tiszta és friss volt, és a szárazság közepette életmentő is. De nem volt könnyű rátalálni. A gyakorlatlan szem számára láthatatlan volt. Ez a pátriárka tudni akart mindent, amiről a próféta tanított.

Veszélyes időket élünk. A világnak kétségbeesetten friss forrásvízre van szüksége, vagyis Jézus Krisztus evangéliumára. Döntéseink során tudatosan figyelnünk kell a prófétára. A saját, nem hivatalos feljegyzéseim szerint Hinckley elnök folyamatosan hangsúlyozta az Úr Jézus Krisztusba vetett hitet. A következő helyen a családok megerősítése és a család vallásos szokásai megtartásának kihangsúlyozása áll. Újra és újra elmondta nekünk, hogy ha egy adott tantétel szerint élünk, akkor bizonyságot nyerünk annak a tantételnek az igaz voltáról, ami növeli a hitünket.

Tudom, hogy sokan aggódtok amiatt, hogy miképpen neveljétek a gyermekeiteket e nehéz időkben úgy, hogy közben növeljétek a hitüket. Amikor a feleségem és én családot alapítottunk a San Franciscó-i öböl területen, ugyanez volt a gondunk. Egy kritikus ponton Harold B. Lee elder, aki akkoriban a Tizenkettek tagja volt, azt tanácsolta cövekünk tagjainak, hogy akkor tudjuk igazlelkűségben felnevelni a családunkat, ha:

Követjük a prófétát.
Megteremtjük szívünkben és az otthonunkban az evangélium igaz lelkületét.
Világosság vagyunk azok számára, akik között élünk.
A templomban tanult szertartásokra és tantételekre összpontosítunk. (Lásd T&Sz 115:5; Harold B. Lee, „Your Light to Be a Standard unto the Nations”, Ensign, Aug. 1973, 3–4.)

Miközben követtük ezt a tanácsot, a hitünk növekedett, a félelmünk pedig eloszlott. Hiszem, hogy bárhol a világon nevelhetünk igazlelkű gyermekeket, ha otthon vallási tantételeket tanítunk nekik.

Misszionáriusi törekvésünk egyik területe az, hogy az egyháztagok hittel, ne pedig félelemmel éljenek. A Hetvenek Elnökségébe való elhívásom előtt idén augusztus 1-jén volt hat éve, hogy a Misszionáriusi Részlegen dolgoztam, az utolsó három évben ügyvezető igazgatóként M. Russell Ballard elder felügyelete alatt, aki a Misszionáriusi Végrehajtó Tanács elnökeként szolgált.

Néhány misszióelnök értesített minket, hogy van néhány csodálatos egyháztag, akik álcázzák magukat a szomszédjaik és munkatársaik előtt. Az emberek nem tudják róluk, kik ők, és miben hisznek. Sokkal több egyháztag közreműködésére van szükség a visszaállítás üzenetének megosztásában. A Rómabeliek 10:14 így fogalmaz:

„Mimódon hívják azért segítségül azt [értve ezalatt a Szabadítót], a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felelől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáció nélkül?”

A 15. vers csodálatos üzenetet tartalmaz Ésaiásra utalva:

„Mily szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!” (lásd még Ésaiás 52:7).

Megfigyelték, hogy az egyháztagoknak meg kell mozdítaniuk a lábaikat, és hallatniuk kell a hangjukat, ha meg szeretnék kapni ezt az áldást.

A Prédikáljátok evangéliumomat! című misszionáriusi útmutatót először 2004 októberében mutatták be. Hinckley elnök kezdeményezte ezt a törekvést, amikor felhívást intézett a misszionáriusokhoz, hogy tanulják meg a tant, és a Lélek által tanítsák a tantételeket. Az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvórumának minden tagja jelentős mértékig részt vett ebben. Ballard elder és én úgy éreztük, megnyíltak a menny csatornái, és az Úr sugalmazása elárasztott bennünket, hogy előjöhessen ez a nagyszerű forrás. Az egyháztagok több mint másfél millió példányt igényeltek a Prédikáljátok evangéliumomat! kézikönyvből. Ez egy csodálatos alap, a misszionáriusok pedig erőteljes lelki tanítók. Ha azonban el szeretnénk érni, amit Hinckley elnök kért, az egyháztagoknak hittel kell élniük, nem pedig félelemmel, és meg kell osztaniuk az evangéliumot a barátaikkal és a kollégáikkal.

A saját elhívásunkban is hittel telinek kell lennünk, és nem szabad félnünk.

A lányunk, Kathryn a Salt Lake Cityben lévő egyházközségének Elemi elnökeként szolgál. A feleségemmel együtt múlt héten ellátogattunk az egyházközségébe, hogy megnézzük az Elemi úrvacsoragyűlési bemutatóját, melynek címe: „Hittel követem Őt”. Ujjongtam, mikor hallottam, ahogyan a gyermekek szentírásokat idéznek, és dalokkal párosított történeteket mesélnek, melyek a Krisztusba vetett hitre összpontosítottak.

A gyűlés után az elhívásáról kérdezgettem őt. Elmondta, hogy eleinte tehernek érezte az elhívását. Sok időt töltött a problémák megoldásával. Ekkor az elnökség úgy döntött, hogy a szeretetre, a hitre és az imára fekteti a hangsúlyt. Hirtelen lelki sugalmazásokat kapott egy adott gyermekre vagy családra vonatkozóan. A súrlódást felváltotta a szeretet. Elmondta nekem, hogy amint a Lélek sugalmazásai szerint cselekedtek, az Elemiben áhítat és béke tükröződött, és valódi evangéliumi tanítás történt.

A Jézus Krisztusba vetett hitünk az, ami átsegít minket az élet nehézségein. Ez az evangélium első tantétele. E nélkül nem jutunk sehová az erőfeszítéseink és a drága időnk ellenére. Krisztus az, aki hív bennünket, hogy kövessük Őt, adjuk át neki a terhünket, és vegyük magunkra az Ő igáját, mert az Ő igája gyönyörűséges, és az Ő terhe könnyű (lásd Máté 11:30).

Nem adatott az ég alatt más név, mely által az ember megszabadulhatna (lásd Cselekedetek 4:12). Magunkra kell vennünk a nevét, és arcunknak az Ő képmását kell tükröznie, hogy amikor eljön, akkor mindinkább olyanok legyünk, mint Ő (lásd 1 János 3:2; Alma 5:14). Amikor úgy határozunk, hogy inkább Krisztust követjük hittel, mintsem a félelem valamely más útján járjunk, a döntésünkkel megegyező következménnyel áldatunk meg (lásd T&Sz 6:34–36).

Ismerjük fel, és adjunk hálát mindannyian az életünkben lévő páratlan ajándékért és az éltető levegőért, mellyel naponta megáld minket. Rendelkezzünk meggyőződéssel az életünkben elénk kerülő válaszutaknál, és gyakoroljuk a Jézus Krisztusba vetett hitet. Azért imádkozom, hogy hittel, ne pedig félelemmel éljünk. Tanúságomat teszem Istenről, aki a mi Mennyei Atyánk, és az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról, aki engesztelést hozott a bűneinkért. Jézus Krisztus nevében, ámen.