Kis dolgokból
Az Úr Jézus Krisztus követőiként felelősségünk törődni a testvéreinkkel, és szolgálni őket.
Szeretném átadni a kedves és csodálatos Fülöp-szigetekiek üdvözletét: Mabuhay!
Az egyik legrégebbi és legkomolyabb kérdés, amit feltettek a történelem során, érdekes módon Káintól származott, válaszul Isten érdeklődésére nem sokkal az után, hogy az megölte testvérét, Ábelt. „Őrizője vagyok-é az én atyámfiának?”1 Ez a kérdés komoly gondolkodást igényel azok részéről, akik az Úr akarata szerint akarnak cselekedni. Az egyik válasz megtalálható Alma tanításaiban:
„[É]s most… szeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek;
Igen, és hajlandóak vagytok gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak”2.
Az Úr Jézus Krisztus követőiként felelősségünk törődni a testvéreinkkel, és szolgálni őket. Az irgalmas szamaritánus példázatával Krisztus nemcsak az ellenségeit zavarta össze, hanem nagyszerű leckét tanított mindazok számára, akik arra törekedtek, hogy kövessék Őt. Ki kell terjesztenünk a hatáskörünket. Másokat fajtól, bőrszíntől, pozíciótól és kapcsolatoktól függetlenül kell szolgálnunk. Elvégre a parancsolatot, hogy „segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket”3, nem a képzettségünk függvényében kaptuk.
Sokan úgy hiszik, hogy a jelentőségteljes szolgálatra előzetes terveket kell készíteni, és bizottságot kell alakítani. Bár van sok olyan világméretű projekt, mely valóban hasznos, a világnak leginkább olyan szolgálatra van szüksége, amit az egymással való napi kapcsolataink során végzünk. E lehetőségek gyakran saját otthonunk, szomszédságunk és egyházközségünk falain belül adódnak.
C.S. Lewis Csűrcsavar levelei című könyvében az álnok Csűrcsavar az alábbi tanáccsal látja el unokaöccsét, Ürömvölgyit, amely egy manapság sokunkat kínzó közös bajt vet fel: „Elkerülhetetlen, hogy jóság és gonoszság egymás mellett ne tanyázzék páciensed lelkében. A lényeg az, hogy rosszindulatát közvetlen felebarátaira irányítsd, akikkel naponta találkozik, jóindulatát viszont told ki távoli körre, olyan emberekre, akiket nem ismer. Rosszindulata így egészen valóságos lesz, jóindulata viszont képzeletbeli.”4
Egy közkedvelt himnusz szavai tökéletes gyógyírt nyújtanak erre:
Könnyebb lett-e ma bárkinek a terhe,
Mert azt megosztotta velem?
A betegnek, fáradtnak segítettem-e?
Mikor szükség volt rám, jöttem-e?
Hát kelj fel, ne csak álmodozz,
Nem épül fel így otthonod!
Mindig jót tenni öröm, Mérhetetlen öröm!
A szeretet nagy áldása.5
Az alábbiakban olyan általam megtapasztalt eseményekről lesz szó, amelyek megtanították számomra, hogy a szolgálat egyszerű tettei miképpen segíthetnek nekünk és azoknak, akiket jogunkban áll befolyásolni. Mennyei Atyánk a fontos válaszutakhoz olyan szeretetteljes egyéneket helyez, akik segítenek, hogy ne kelljen egyedül tapogatóznunk a sötétben. Ezek a férfiak és nők példát mutatva, türelemmel és szeretettel segítenek. Az én tapasztalatom is ilyen volt.
Emlékszem egy különösen fontos válaszutamra: annak eldöntésére, hogy menjek-e teljes idejű misszióra. Nagyon, nagyon sokáig álldogáltam e válaszút előtt. Miközben azzal küszködtem, hogy eldöntsem, melyik utat válasszam, a családom, a barátaim és a papsági vezetőim odasiettek, hogy kézen fogjanak. Biztattak, ösztönöztek, és számtalan imát mondtak értem. A teljes idejű misszionáriusként szolgáló nővérem rendszeresen írt nekem, és soha nem adta fel.
Még ma is jó férfiak és nők hordoznak engem a vállukon. Gyanítom, hogy mindannyiunkat. Valamilyen mértékben mindannyian egymásra vagyunk utalva abban, hogy képesek legyünk visszatérni mennyei otthonunkba.
Az evangéliumi üzenet megosztásának egyik legjobb módja, hogy szolgáljuk azokat, akik nem a mi hitünket vallják. Emlékszem egy gyermekkori élményemre valakivel kapcsolatban, akit egyszerűen csak Fred bácsinak fogok nevezni.
Amikor hat éves voltam, Fred bácsi számomra maga volt a rémálom. A szomszédunk volt, és mindig részeg volt. Egyik kedvenc időtöltése az volt, hogy kavicsokkal dobálta a házunkat.
Mivel anyukám kiválóan főzött, kis gyülekezetünk egyedülálló felnőtt tagjai gyakran fordultak meg az otthonunkban. Egy nap, mikor Fred bácsi épp józan volt, néhány ilyen egyháztag összebarátkozott vele, és őt is meghívta hozzánk. Ez az esemény halálra rémített. Többé már nem csupán a házunkon kívül, de az otthonunkban is megfordult. Ez így történt még néhány alkalommal, míg végül meggyőzték Fred bácsit, hogy hallgassa meg a misszionáriusokat. Elfogadta az evangéliumot és megkeresztelkedett. Teljes idejű missziót szolgált, méltósággal tért vissza, továbbtanult, és házasságot kötött a templomban. Mostanra pedig igazlelkű férj, apa és papsági vezető lett. Fred bácsit ma elnézve, az embernek nehéz lenne elhinni, hogy egykor rémálmokat okozott egy hatéves kisfiú életében. Mindig legyünk fogékonyak az olyan lehetőségre, amikor megoszthatjuk az evangéliumot.
Az édesanyám nagyszerű példa volt mások megsegítésére azáltal, hogy egy lökést adott nekik. Sok fontos leckét tanított nekünk. Az egyik lecke, ami a legmaradandóbb hatással volt az életemre, azon vágya volt, hogy segítsen minden szükséget látón, aki csak ellátogat az otthonunkba. Zavart, amikor láttam, hogy sokan a mi élelmiszerünkkel, a mi ruháinkkal, sőt, a mi pénzünkkel távoznak. Mivel fiatal voltam és szegények voltunk, nem tetszett, amit láttam. Hogyan adhat másoknak, amikor még a mi családunknak sincsen elegendő? Helytelen lenne, ha először a saját szükségleteinket látnánk el? Nem érdemlünk mi is kényelmesebb életet?
Évekig küszködtem ezekkel a kérdésekkel. Jó pár évvel később végül rájöttem, mit tanított édesanyám. Annak ellenére, hogy egy bénító betegség következményeivel küszködött, nem bírta megállni, hogy ne adjon a szűkölködőknek.
„Ne fáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű.”6 Nem kell, hogy látványos esemény legyen a mások szolgálata. Gyakran az egyszerű, mindennapi cselekedetek azok, melyek vigaszt nyújtanak, felemelnek, biztatnak, támogatnak és mosolyt csalnak mások arcára.
Találjunk mindig lehetőséget a szolgálatra, ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.