Ma van a napja!
Mit teszünk ma azért, hogy bevéssük a lelkünkbe azokat az evangéliumi tantételeket, melyek megvédenek bennünket a csapások idején?
Amikor James E. Faust elnök értesítette a feleségemet és engem, hogy áthelyeznek bennünket Peruba, Limába, fogalmunk sem volt, hogy 2007. augusztus 15-én, csupán néhány nappal megérkezésünk után tanúi lehetünk egy pusztító földrengésnek. Puszta erejétől több mint 52 000 ház omlott össze. Ami még rosszabb, több mint 500 halottat hagyott maga után. Kilencen közülük az egyház tagjai voltak. Egyháztagok az Ica és a Pisco cövekekből, valamint a Cañete és a Chincha kerületekből az utórengések következtében szenvedtek károkat.
Az egyház azonnali segítséget nyújtott tagjainak és másoknak, akik nem a mi hitünket vallják. A rengést követő reggelen a katasztrófasújtotta területen élő egyháztagjaink élelmet és ruházatot kaptak, és még dél előtt az egyház emberbaráti segítséget nyújtott a nemzeti polgári védelemnek. Sok egyháztag, aki fedél nélkül maradt, a gyülekezeti házainkban kapott menedéket. Annak ellenére, hogy milyen váratlan volt a katasztrófa, a papsági szervezet nagyon jól végezte a szerencsétlenül járt embereken való segítségnyújtást.
A cövek- és kerületi elnökök a püspökökkel együtt szinte percekkel a földrengés után elindultak, hogy segítsenek az egyháztagjaikon. Érdemes kihangsúlyozni, hogy milyen rettenetes körülmények között indultak el a papsági vezetők: éjszaka volt; nem volt világítás; hatalmas volt a pusztítás; és a föld még mindig rengett. Ezek a nagyszerű papsági vezetők biztonságba helyezték a családjukat, és elindultak a sötétségbe, a zokogó emberek és összeomlott házak közé. A vezetőink így mentek ki éjjel, és a rákövetkező napokban a gyakori, erős utórengések és egy árvíz-riadó közepette. A saját életüket kockáztatva kutattak a törmelékek és a felfordulás közepette, hogy minden egyháztaghoz eljussanak. Egy püspök ezt mondta: – Gondolkodás nélkül rohantam, hogy megkeressem egyháztag testvéreimet és vezetőimet! Megtalálta őket. Az éjszaka nagy része ezzel telt számára.
Mi ösztönözte ezeket a vezetőket, hogy menjenek és segítsenek másoknak, akár a saját életüket is kockáztatva? Természetesen a Szabadítóba és az Ő egyházába vetett mély hitük! Papsági vezetőként betöltött elhívásuk megértése. Az evangéliumi tantételek, melyek bevésődtek az életükbe, még a földrengés előtt, nem a vészhelyzet alatt, és melyet nem tintával, hanem a Lélek tüzével véstek szívük hústábláira (lásd 2 Korinthusbeliek 3:3).
A földrengés lehetősége mindig is fennállt. Az, hogy mikor vagy hogyan csap le rájuk, senki nem tudhatta. Amikor jött, pusztító volt. Ám a papság irányítása alatt szembe tudtak nézni a kihívást jelentő adott helyzettel. Sok esetben, amikor az egyháztagok nem voltak rá képesek, az Úr megtette helyettük, amit kellett. Néhány egyháztag beszámolt róla, hogy fehér ruhás férfiak mentették meg az életüket. Mások hangokat hallottak, melyek vezették őket. Az egyházi szolgálatban töltött évek jó felkészítést adtak ahhoz, hogy szervezetté váljanak és segíthessenek egymáson.
Ugyanez történik a mi életünkben is. Nem tudjuk, mikor és hogyan fognak érni bennünket a földrengések. Valószínűleg ezek nem szó szerinti földrengések lesznek, mint ahogyan az Peruban történt, hanem inkább a kísértés, a bűn, vagy olyan megpróbáltatások földrengései, mint a munkanélküliség vagy a súlyos betegség. Ma jött el az ideje annak, hogy felkészüljünk az ilyesfajta földrengésekre! Ma van a napja, hogy felkészüljünk, nem a vészhelyzet során! Mit teszünk ma azért, hogy bevéssük a lelkünkbe azokat az evangéliumi tantételeket, melyek megvédenek bennünket a csapások idején?
Például az Egyiptomban eladott József mit vetett el a lelkében, hogy azt tudja válaszolni: „hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (1 Mózes 39:9), amikor elkerülte Pótifár feleségének sürgetését, hogy megszegje az erkölcsi tisztaság törvényét? Mit vetett el Nefi korábban a lelkébe, hogy amikor Isten parancsolt neki valamit, képes volt azt felelni, hogy „megyek és megteszem…, mert tudom” (1 Nefi 3:7)?
Ezek a nagyszerű vezetők nem tettek mást, mint engedték, hogy a Lélek evangéliumi tantételeket írjon a lelkükbe. Ez az írás pedig nem egyetlen éjszaka alatt történik. Az fog segíteni nekünk a lelki földrengésekre való felkészülésünkben, ha teljesen átadjuk lelkünket az igazlelkűség tantételeinek. Még inkább át tudjuk adni magunkat, ha elmélkedünk és elkerüljük a minket érő rossz hatásokat.
Ha időt szakítunk arra, hogy ne csak elolvassuk a próféták szavait és a szentírásokat, hanem el is gondolkodjunk rajtuk imádságos lélekkel, akkor örökkévaló tantételek vernek majd gyökeret bennünk. Nefi például időt szakított arra, hogy leüljön és elmélkedjen. Így cselekedvén, tanbéli igazgyöngyökre lelt (lásd 1 Nefi 11:1). Szakítsatok időt arra, amit az Úr megparancsolt nekünk: „Őrizzétek kincsként szívetekben ezeket a dolgokat, és az örökkévalóság ünnepélyes dolgai pihenjenek meg elméteken” (T&Sz 43:34). Egy világban, amely egyre több időnket igényli, elengedhetetlen, hogy időt szakítsunk otthon az elmélkedésre, hogy megértsük az isteni tant és annak tantételeit. Ahogyan a Szabadító mondta: „Menjetek… el az otthonaitokba, és gondolkozzatok el [ezeken] a dolgokon…, hogy megérthessétek őket, és készítsétek elő elméteket a holnapi napra” (3 Nefi 17:3).
Ha ezt tesszük, egyre nagyobb hatással lesz ránk a tan és annak tantételei, ha hallgatunk is az Úr rossz hatásokkal kapcsolatos figyelmeztetéseire. Nagyon valószínű, hogy vannak olyanok, akik nyomást gyakorolnak ránk, hogy úgy cselekedjünk, vagy gondolkozzunk, aminek következtében a jövőbeli rengések felkészületlenül érnek majd bennünket. A Szabadító ezzel kapcsolatban adott nekünk egy megoldást, ami segít jobban felkészülnünk a közelgő viszontagságokra. Ezt mondta: „Ha tehát kezed vét ellened, vágd le azt; vagy ha testvéred vét ellened, és nem ismeri be, és nem hagyja el, vágassék ki” (Joseph Smith fordítás Márk 9:40).
Szerencsére, a Szabadító maga tanított arról, mit jelent levágni a kezünket. Ez nem az öncsonkításról szól, hanem inkább arról, hogy ma kell eltávolítanunk életünkből azokat a hatásokat, melyek megakadályoznak bennünket a holnap földrengéseire való felkészülésben. Ha vannak olyan barátaim, akik rossz hatással vannak rám, a tanács világos: „Jobb neked, ha testvéred nélkül lépsz be az életre, mint ha te és testvéred is pokolra vettettek” (Joseph Smith fordítás Márk 9:41). Az Úr ugyanezt a tantételt alkalmazza, amikor Nefit figyelmezteti, hogy távozzon el fivéreitől, akik hatása veszélyessé vált (lásd 2 Nefi 5:5).
Ebből következik, hogy az ilyen levágások nem csak a barátokra utalnak, hanem minden rossz hatásra, például a helytelen tévéműsorokra, internetes oldalakra, mozifilmekre, olvasmányokra, játékokra és zenére. Ha a lelkünkbe véssük ezt a tantételt, az segíteni fog nekünk ellenállni a kísértésnek, hogy engedjünk minden rossz hatásnak.
Ha még inkább átadjuk magunkat a tannak és a tantételeinek, az olyan papságviselővé tesz bennünket, akikben mélyen gyökeredznek az evangéliumi értékek. Felkészültebben fogunk szembesülni a rengésekkel, melyek figyelmeztetés nélkül érkeznek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Papságviselőkként át fogjuk érezni az ígéretet, melyet Jeremiás próféta adott nekünk: „Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és érczbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön” (Jeremiás 1:18).
Akkor majd képesek leszünk hálánkat kifejezni, mint ahogyan Linda Cruzado nőtestvér tette Icában. Miután egész éjjel ki volt téve a természeti erőknek, ezt írta: „Másnap hajnalban Mennyei Atyánk a korán felkelő nap meleg sugarai által mutatta ki szeretét, éjjel pedig egy csillagokkal teli égbolttal vigasztalt minket.”
Ma van a napja, hogy bátrak legyünk, és elhatározzuk, hogy lelkünket teljesen átadjuk a Szabadítónk tanításainak. Tudom, hogy Ő él, és miután mindent megtettünk, Ő hozzáteszi a hiányzó részt. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.