Az egyház erőtlenjei és egyszerűi
Az Úr egyetlen egyháztagot sem tart többre vagy kevesebbre, mint egy másikat.
Tisztelgünk James E. Faust elnök emléke előtt. Hiányzik nekünk. Szeretett felesége, Ruth is itt van közöttünk ma reggel, és szeretetünket fejezzük ki neki. Üdvözöljük azokat, akiket Hinckley elnök az említett hivatalokba kinevezett.
Mindazok nevében, akiket a mai napon támogattak, megígérjük, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy érdemesek legyünk a belénk vetett bizalomra!
Az egyház általános tisztviselőit egy ünnepélyes, szent eljárás során támogattuk. Erre az általános eljárásra mindig sor kerül, amikor vezetőket vagy tanítókat hívnak el, vagy mentenek fel hivatalukból, vagy amikor egy cövekben, egyházközségben, kvórumban vagy segédszervezetben újjászervezés történik (lásd T&Sz 124:123, 144; lásd még T&Sz 20:65–67; 26:2). Ez egyedülálló Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában.
Mindig tudjuk, hogy kit hívtak el vezetőnek vagy tanítónak, és lehetőségünk van támogatni vagy ellenezni az eljárást. Ezt nem ember találta ki, hanem a kinyilatkoztatásokban határozták meg: „[S]enkinek nem adatik meg, hogy elmenjen prédikálni az evangéliumomat, vagy felépíteni az egyházamat, ha nem rendeli el valaki, akinek felhatalmazása van, és az egyház tudja, hogy felhatalmazása van, és szabályosan elrendelték az egyház vezetői” (T&Sz 42:11; kiemelés hozzáadva). Így az egyház védve van a csalóktól, akik esetleg egy kvórum, egyházközség, cövek vagy az egyház felett át akarnák venni az irányítást.
Van egy másik tantétel is, ami páratlan az Úr egyházában. Minden tanítói és vezetői feladatot az egyház tagjai töltenek be. Ezt is a szentírásokban kötötték ki. A Tan és a szövetségek egyik verse egyszer s mindenkorra meghatározta a vezetés rendjét. Erre azelőtt nem volt még példa, sem az akkori, sem a mostani keresztény egyházakban nem szokás:
„Tehát én, az Úr, ismerve a csapásokat, melyek a föld lakóit érik, szólítottam ifj. Joseph Smith szolgámat, és szóltam hozzá a mennyből, és parancsolatokat adtam neki; […]
A világ erőtlenjei előállnak és ledöntik a hatalmasokat és erőseket …,
[hogy] minden ember az Úristennek, méghozzá a világ Szabadítójának a nevében szólhasson.
Hogy a hit is gyarapodhasson a földön;
Hogy meg lehessen alapozni az én örök szövetségemet;
Hogy evangéliumom teljességét az erőtlenek és egyszerűek által lehessen hirdetni a föld széleinek, és királyok és uralkodók előtt.
Íme, én Isten vagyok, és ezt mondtam; ezek a parancsolatok tőlem valók, és gyengeségükben adattak szolgáimnak, nyelvük módja szerint, hogy megérthessék” (T&Sz 1:17, 19–24).
Mélységesen hálás vagyok ezekért a szentírásokért, melyek azt mondják, hogy az Úr a „világ erőtlenjeit” használja majd.
Minden egyes egyháztag felelősséggel tartozik azért, hogy elfogadja a szolgálatra szólító elhívást.
Ifj. J. Reuben Clark elnök ezt mondta: „Az Úr szolgálatában nem az számít, hol szolgálsz, hanem az, hogyan szolgálsz. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az ember elfoglalja azt a helyét, ahova elhívták, mely helyet se nem keres, se el nem utasít” (Conference Report, Apr. 1951, 154). Az egyháznak nincs hivatásos papsága. A vezetői helyekre való elhívás világszerte a gyülekezet tagjai közül történik. Nem tartunk szakképzéseket hivatásos vezetők számára.
Mindent, amit az egyházban végeznek – a vezetést, a tanítást, az elhívást, az elrendelést, az imát, az éneklést, az úrvacsora előkészítését, a tanácsadást és minden mást – átlagos egyháztagok végzik, „a világ erőtlenjei”.
A keresztény egyházakban látjuk, mennyire küszködnek azzal, hogy be tudják tölteni a papjaik helyét. Nekünk nincs ilyen gondunk. Attól kezdve, hogy az evangéliumot prédikálják, és megszervezik az egyházat, kimeríthetetlen tartalék van a hithű férfi és nőtestvérekből, akik bizonysággal rendelkeznek, és hajlandóak válaszolni a szolgálatra szólító elhívásra. Elkötelezik magukat az Úr munkája mellett, és a tőlük megkívánt normák szerint élnek.
Az egyháztagokra keresztelésük után ruházzák a Szentlélek ajándékát (lásd T&Sz 33:15; 35:6). A Szentlélek tanítani és vigasztalni fogja őket. Ezután felkészítik őket, hogy megkapják a hivatalukhoz szükséges vezetést, irányítást és kiigazítást (lásd János 14:26; T&Sz 50:14; 52:9; 75:10).
Ez a tantétel az egyházat a világ összes többi egyházától megkülönbözteti. Abban a rendkívüli helyzetben vagyunk, hogy végtelen tartalékunk van tanítókból és vezetőkből, minden nemzet és nemzetség, nyelv és nép között, egész világszerte. Kivételes egység uralkodik az egyháztagok között. Egyikünk sem tekintheti magát értékesebbnek másoknál (lásd T&Sz 38:24–25). „[N]em személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34–35; lásd még Rómabeliek 2:11; T&Sz 1:35; 38:16).
Fiatal férfiként egy nagyon idős nőtestvér házitanítója voltam. Az élettapasztalataival tanított engem.
Amikor a nőtestvér még kislány volt, Brigham Young elnök ellátogatott Brigham Citybe, ami nagy esemény volt a róla elnevezett városban. Tiszteletük jeléül az elemis gyermekek mind fehérbe öltöztek, felsorakoztak a városba vezető út mentén, mindegyiküknél volt egy kosárnyi virágszirom, hogy az egyház elnökét szállító kocsi elé szórják.
Valami miatt bosszús lett. Ahelyett, hogy a szirmokat szórta volna, egy követ rúgott a kocsi elé, és ezt mondta: – Ő semmivel sem jobb, mint Lovelund nagypapám! Valaki meghallotta, és ezért jól leszidták.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy Brigham Young elnök lett volna az első, aki egyetért a kis Janie Steeddel. Nem tartotta volna többre magát Lovelund nagypapánál, vagy bármely más érdemes egyháztagnál.
Maga az Úr nagyon világosan megmondta: „És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok” (Máté 20:27). „Az arra van kinevezve, hogy a legnagyobb legyen, habár ő a legkisebb és mindenki szolgája” (T&Sz 50:26).
Évekkel ezelőtt, amikor először neveztek ki, melynek következtében a képem bekerült az újságokba, az egyik középiskolai tanárom, nyilvánvalóan a meglepettségtől, így szólt: – Ez is csak azt bizonyítja, hogy ránézésre nem tudod megállapítani egy békáról, mekkorát fog ugrani!
A béka metaforája, ami ahelyett, hogy ugrana, ott ül a sárban, jól ábrázolja, mennyire alkalmatlannak éreztem magam, amikor szembesültem a felelősségekkel, melyeket kaptam.
Azok az érzések olyan hatással vannak az emberre, hogy azután már senki nem érezheti magát mások felett állónak.
Hosszú ideig valami más dolog okozott fejtörést nekem. Negyvenhat évvel ezelőtt, 37 évesen ifjúsági hitoktatási felügyelő voltam. Egyházi elhívásom szerint pedig tanítósegéd voltam a Lindon Egyházközség osztályában.
Hatalmas meglepetés volt, amikor felhívtak, hogy találkozzak David O. McKay elnökkel. Mindkét kezemet megfogta, és elhívott, hogy legyek az egyik általános felhatalmazott, a Tizenkét Apostol Kvórumának segédje.
Néhány nappal később eljöttem Salt Lake Citybe találkozni az Első Elnökséggel, hogy elválasszanak az egyház egyik általános felhatalmazottjaként. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam az Első Elnökséggel: David O. McKay elnökkel és tanácsosaival, Hugh B. Brown elnökkel és Henry D. Moyle elnökkel.
Mckay elnök elmagyarázta, hogy a Tizenkettek segédjének egyik feladata az, hogy a Tizenkét Apostol Kvórumával együtt különleges tanúként álljon, és bizonyságot tegyen arról, hogy Jézus a Krisztus. Amit ezután mondott, nagy hatással volt rám: – Mielőtt elválasztanánk, arra kérlek, hogy oszd meg velünk a bizonyságodat. Tudni szeretnénk, hogy rendelkezel-e ezzel a tanúbizonysággal.
Megtettem, ami csak tőlem telt. Ugyanúgy osztottam meg bizonyságot, ahogyan azt egy böjti és bizonyságtételi gyűlésen tettem volna az egyházközségemben. Meglepetésemre az elnökségben lévő Fivérek elégedettnek tűntek, és nekiláttak, hogy rám ruházzák a hivatalt.
Ez nagy fejtörést okozott, mert azt feltételeztem, hogy az, akit ilyen hivatalba hívnak el, rendkívüli, másmilyen és sokkal bővebb bizonysággal és lelki erővel kell, hogy rendelkezzen.
Sokáig nem hagyott nyugodni a dolog, míg végül megértettem, hogy már rendelkezem azzal, amit elvárnak: egy tartós bizonysággal a szívemben az evangélium teljességének visszaállításáról Joseph Smith prófétán keresztül, és arról, hogy van egy Mennyei Atyánk, és hogy Jézus Krisztus a Megváltónk. Talán nem tudtam mindent, de volt bizonyságom, és kész voltam tanulni.
Talán nem különböztem azoktól, akikről a Mormon könyvében beszélnek: „És aki megtört szívvel és töredelmes lélekkel jön hozzám, azt tűzzel és a Szentlélekkel fogom megkeresztelni, ahogyan a lámánitákat, akik a belém vetett hitük miatt megtérésük idején tűzzel és a Szentlélekkel lettek megkeresztelve, és ezt nem tudták” (3 Nefi 9:20; kiemelés hozzáadva).
Az évek során megértettem, mennyire nagy hatása van és mennyire fontos ez az egyszerű bizonyság. Megértettem, hogy Mennyei Atyánk a lelkünk Atyja (lásd 4 Mózes 16:22; Zsidók 12:9; T&Sz 93:29). Egy apa minden gyengéd szeretetével rendelkező Atya. Jézus azt mondta: „Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki” (János 16:27).
Néhány évvel ezelőtt Marion G. Romney elnökkel egy gyűlésen vettem részt, ahol misszióelnökökkel és a feleségükkel találkoztunk a svájci Genfben. Elmondta nekik, hogy 50 éve, amikor fiatal misszionárius volt Ausztráliában, egyszer késő délután elment egy könyvtárba tanulni. Amikor kilépett onnan, késő éjszaka volt. Felnézett a csillagos égre, és megtörtént! A Lélek megérintette őt, és szilárd tanúságot tett a lelkében.
Elmondta a misszióelnököknek, hogy az Első Elnökség tagjaként sem tudta biztosabban, mint ötven évvel korábban, egy Ausztráliában szolgáló fiatal misszionáriusként, hogy Isten az Atya él; hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, az Atya Egyszülöttje; és hogy az evangélium teljessége visszaállíttatott. Azt mondta, hogy a bizonysága abban változott, hogy sokkal könnyebben kap választ az Úrtól. Az Úr jelenléte közelebb van, és sokkal jobban ismeri az Urat, mint 50 évvel azelőtt.
Az emberek hajlamosak úgy tekinteni azokra, akiket elnöklő tisztségekbe hívtak el, mint akik magasabb helyet foglalnak el, és értékesebbek az egyházban vagy a családjukban, mint az átlagos egyház- vagy családtag. Valamiért úgy érezzük, hogy ők értékesebbek az Úr szemében, mint mi. Ez egyszerűen nem így működik!
Nagyon csalódottak lennénk a feleségemmel, ha azt feltételeznénk, hogy bármelyik gyermekünk azt gondolná, hogy mi azt gondoljuk magunkról, hogy többet érünk a családban, vagy az egyházban, mint ők; vagy ha azt gondolnák, hogy az egyházban van olyan elhívás, amit fontosabbnak tartanak, mint egy másikat, vagy hogy bármelyik elhívást jelentéktelenebbnek tartanánk.
Nemrégiben az egyik fiunkat egyházközségi misszióvezetőként támogatták. A felesége elmondta, hogy mennyire izgult az elhívása miatt. A munka nehéz követelményeinek megfelelően. Rendelkezik a misszionáriusi lelkülettel, és jó hasznát veszi majd a spanyol nyelvtudásának, melyet misszionárius kora óta csiszolgat. Mi is nagyon, nagyon örültünk az elhívásának.
Amit a fiam és a felesége tesznek a kisgyermekeikkel, az túltesz bármin, amit az egyházban vagy azon kívül tehetnének. Nincs olyan szolgálat, mely fontosabb lehetne az Úr szemében, mint az az odaadás, amit egymás és a kisgyermekeik iránt tanúsítanak. És ez így van a többi gyermekünkkel is. Az egyház minden tevékenységének végső célja az otthonban és a családban összpontosul.
Az egyház általános felhatalmazottaiként ugyanolyanok vagyunk, mint ti, és ti ugyanolyanok vagytok, mint mi. Ugyanúgy hozzáférhettek a családotokhoz, a munkátokhoz és az elhívásaitokhoz szükséges kinyilatkoztatások hatalmához, mint mi.
Az is igaz, hogy az egyházban mindennek megvan a rendje. Amikor elhívnak egy hivatalba, akkor olyan kinyilatkoztatást kaphattok, ami ahhoz a hivatalhoz tartozik, és azt nem kapja meg senki más.
Az Úr egyetlen egyháztagot sem tart többre vagy kevesebbre, mint egy másikat. Ez egyszerűen nem így működik! Emlékezzetek rá, Ő egy atya: a mi Atyánk. Az Úr pedig nem „személyválogató”.
Nem érünk többet az Úr munkájának előregördítésében, mint Tuotai Paletu’a testvér és nőtestvér a tongai Nuku’alofából; vagy Carlos C. Fuentes testvér és nőtestvér a chilei Santiagóból; vagy Dalebout nőtestvér és Peter Dalebout testvér Hollandiából; vagy Tatsui Sato nőtestvér Japánból; vagy a többi sok száz ember, akikkel találkoztam, miközben világszerte utaztam. Ez egyszerűen nem így működik.
Az egyház pedig halad tovább. Olyan érdemes egyháztagok viszik a vállukon, akik átlagos életet élnek átlagos családokban, akiket a Szentlélek vezet, valamint Krisztus világossága, ami bennük van.
Bizonyságomat teszem arról, hogy az evangélium igaz, és hogy Isten szemében nagy a lelkek értéke – minden léleké –, és arról, hogy áldottak vagyunk, amiért az egyház tagjai lehetünk. Rendelkezem azzal a bizonysággal, ami alkalmassá tesz engem az elhívásomra. Sok éve megvan, azóta, hogy először találkoztam az Első Elnökséggel. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.