Szent születési előjogunk tartozni valahova
Tanúságomat teszem, hogy igenis a Segítőegylethez tartoztok – a jó Pásztor nőknek létrehozott nyájába.
Nőtestvérek, örülök, hogy együtt lehetünk ma este! Köszönöm számtalan könyörületes tetteteket, folytonosan növekvő bizonyságotokat, a sütemények kifogyhatatlan áradatát! Igen sokat jelentetek – napfényt adtok a léleknek!
E zavaros időkben vigaszt találok ebben az ígéretben: „Ha felkészültök, akkor nem fogtok félni.”1 A Segítőegylet segít felkészültnek lennünk – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. De nem tud segíteni a felkészülésünkben a mi részvételünk nélkül! Aggódom amiatt, hogy néhányatok talán nem érzi a Segítőegyletbe valónak magát. Akár túl fiatalnak vagy túl idősnek, túl gazdagnak vagy túl szegénynek, túl intelligensnek vagy túl műveletlennek érezzük is magunkat, egyikünk sem különbözik annyira, hogy ne tartozna oda! Ha teljesülhetne szívem vágya, akkor mindnyájan úgy éreznétek, hogy beilletek, hogy ide tartoztok. Tanúságomat teszem, hogy igenis a Segítőegylethez tartoztok – a jó Pásztor nőknek létrehozott nyájába.
Együtt érzek Joseph F. Smith elnökkel, amikor 1907-ben azt mondta: „Ma túlságosan gyakorta fordul elő, hogy fiatal, életerős, intelligens nőtestvéreink úgy érzik, hogy a Segítőegylet csak az idősebb korosztályé.” Majd hozzátette: „Ez hiba.”2
Nemrégiben Etiópiában jártam, ahol találkoztam Jennifer Smith nőtestvérrel. Ha van valaki, aki azt állíthatja, hogy nem illeszkedik be, az ő. Ezt mesélte: „Annyira különböztem a gyülekezet többi nőtestvérétől! Úgy tűnt, a nyelv, az öltözködés, a kultúra mind hatalmas éket vernek közénk. De amikor az Üdvözítőről beszéltünk, az ék egyre szűkült. Amikor szerető Mennyei Atyánkról szóltunk, az ék megszűnt. – Majd így folytatta: – Nem tudjuk megváltoztatni vagy elvenni mások terheit, de szeretettel be tudjuk fogadni egymást.”3
E nőtestvérek békességre leltek Sionban, mert egyek lettek szívükben és elméjükben.4 Mert így szól az Úr: „Ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.”5 Hinckley elnök azt mondta: „Ha egyesülünk és egy hangon szólunk, felbecsülhetetlenül nagy lesz az erőnk.”6 Nőtestvérként Sionban hogyan válhatunk eggyé? Ugyanúgy, ahogy férjünkkel vagy családunkkal eggyé lehetünk: megosztjuk, kik is vagyunk – érzéseinket, gondolatainkat, szívünket.
Az egyik egyházközségben az édesanyák vezetik be lányukat a Segítőegyletbe egy vasárnapi gyűlésen, amikor 18 évesek lesznek. Egy édesanya gyengéden felidézte, miként gondoskodtak róla segítőegyleti nőtestvérei házasságának éveitől fogva: „ételt és szeretetet hoztak a bánat idején, vidámságot és támogatást az ünneplések között. Tanították nekem az evangéliumot, amikor meglátogattak, és engedték, hogy én is meglátogassam őket. Hagyták, hogy idejüket rabolva hibákat kövessek el.” Ez az anya azután elmondta lányának, hogy a kertjükben lévő százszorszép Carolyntól van, a liliom Venice-től, a boglárka Pauline-től. A lány elámult. Az anya még hozzátette: „Ezek a nők minden értelemben a testvéreim, és hálás vagyok, hogy a gondjaikra bízhatlak.”
A kert sokszínűsége nagyban előidézi annak szépségét – kellenek a százszorszépek, a liliomok és a boglárkák; kellenek öntöző, gondoskodó kertészek! Sajnos Sátán tudja, hogy a megosztás egyesíti testvériségünket a mindennapokban és az örökkévalóságon át. Tudja, hogy az önzés elpusztítja az osztozást, ami elpusztítja az egységet, ami elpusztítja Siont. Nőtestvérek, nem hagyhatjuk, hogy az ellenfél megosszon minket! Brigham Young azt mondta: „A tökéletes egység fog megváltást hozni a népnek.”7 Én még azt tenném hozzá, hogy a tökéletes egység megmenti a társadalmat.
Boyd K. Packer elnök arra emlékeztetett minket, hogy „túl sok nő tekint a Segítőegyletre csupán egy tanóraként.” Majd ezt tanácsolta: „Nőtestvérek, el kell jutnotok a Segítőegyletre járás gondolatától odáig, hogy úgy érzitek, oda is tartoztok!”8 Az odatartozás érzése vasárnap kezd kialakulni, amikor halljuk egymás hangját. Nem szabad, hogy egy nő csak a saját leckéjét adja elő egy csoport csendben üldögélő nő előtt, mivel az ő leckéje igazából a mi leckénk!
Az oda tartozásnak része az, hogy szükség van ránk, szeretnek minket, és hiányolnak, ha távol vagyunk. Része az, hogy szükségünk van rá, szeretjük a többieket, és hiányoljuk a távollévőket. Ez a különbség az oda járás és az oda tartozás között. A Segítőegylet nem csak egy vasárnapi óra: isteni ajándék ez nekünk, nőknek.
Két oka van, amiért úgy érzem, hogy a Segítőegylethez tartozom – nem csak jelenlegi elhívásom miatt! Egy kicsit el voltam keseredve, amikor múlt hónapban felkerestek a látogató tanítóim: Sue elvált, Cate pedig korábban a fiatal nők osztályomba járt. Hoztak egy üzenetet és imát, ugyanakkor valódi törődést is hoztak. Úgy éreztem, felemelnek és szeretnek.
A Segítőegyletünk egyik nőtestvére nemrégiben imájában arra kérte Mennyei Atyánkat, hogy áldjon meg név szerint engem a feladataimban. A nőtestvér nem ismerte konkrét szükségleteimet, de ismerte szívemet.
Nos, lehet, hogy már egy ideje nem jártak nálatok a látogató tanítók, vagy nem imádkoztak név szerint értetek. Sajnálom, ha ez így van. De nem kell, hogy látogassanak, ahhoz, hogy ti látogassatok, nem kell, hogy imádkozzanak értetek, ahhoz, hogy ti imádkozzatok! Különbözőségeink ellenére ha nagylelkűen és őszintén megosztjuk, amink van, testvéreink is meg fogják osztani, amijük van, ismerni fogjuk egymás szívét, és össze fogunk tartani. Smith nőtestvér és etióp testvéreink megtanulták, hogy a különbségek nem számítanak, hiszen az összetartás nem más, mint a jószívűség, Krisztus tiszta szeretetének tettekre váltása. És a jószívűség soha el nem fogy!
Akár az Elemiben vagy a Fiatal Nőknél szolgálunk, akár aktívak vagyunk vagy kevésbé aktívak, akár házasok vagy egyedülállók, akár fiatalok vagy idősebbek, mindannyian a Segítőegyletbe tartozunk. Én már nem vagyok tinédzser, de sokszor annak érzem magam! Szükségünk van a hangotokra, az érzéseitekre, a szívetekre! A Segítőegyletnek szüksége van rátok! És tudjátok, mit? Nektek is szükségetek van a Segítőegyletre! Ha nem vesztek részt, ti is és a Segítőegylet is kevesebb lesz valamivel!
Nőtestvérek, nem lehet széthúzás a Segítőegyletben, hanem inkább „gondoskodjanak egymásért a tagok”9! „És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.”10 Hiszen „a testnek szüksége van minden tagjára, hogy mind együtt épülhessen, és az egész szervezet tökéletes maradhasson”11.
Igen, a Segítőegylet lehet még vidámabb, még örvendetesebb, még inkább egyesítő! Terheink könnyebbé válhatnak. A Segítőegylet nem tökéletes, hiszen egyikünk sem az. De dolgozhatunk rajta – tökéletesíthetjük közösen, miközben előre haladunk. Hogyan? Változtassunk hozzáállásunkon: hiszen az, hogy hogyan beszélünk a Segítőegyletről, hat arra, hogy mások hogy éreznek a Segítőegylet felől – különösen a fiatal nők! Támogassuk a segítőegyleti elnökségeket és tanítókat – hadd tanuljanak a mi időnk kárára (hiszen így lesz ez fordítva is)! Legyünk gondoskodó, következetes látogató tanítók! Lelkesen vegyünk részt az otthont, családot és egyént gazdagító gyűléseken! Keressük a jót a Segítőegyletben, és építsünk arra!
Joseph F. Smith elnök azt a felhívást adta, hogy „életerővel, intelligensen és egységesen ragadjuk meg a Segítőegylet munkáját, hogy felépítsük Siont”12. Ha hisszük, hogy az Úr egyháza vissza lett állítva – márpedig hisszük –, akkor hinnünk kell abban is, hogy a Segítőegylet az Ő nyájának elengedhetetlen része! Nem szabad többé azt találgatnunk, hogy beillünk-e – hiszen beillünk! Különbségeink nem olyan nagyok, hogy ne építhetnénk Siont közösen!
Közel egy éve a kaliforniai Pasadenában Janice Burgoyne nőtestvér rákban haldoklott. Nagylelkűen adott magából, és mély szeretet övezte. Segítőegyleti nőtestvérei ételt hoztak nekik, kitakarítottak, gondját viselték két kisfiának, segítettek férjének a temetés megtervezésében. Janice nehezen fogadta el a rengeteg segítséget, tudva, hogy valószínűleg találnak majd egy-egy összeszáradt ételmaradékot a kanapé mögött. Aggódott, hogy testvérei nem csak a szívét ismerik majd. De mivel ismerték a szívét, semmi más nem számított. Fuvaroztak, segítettek a házi feladatban, zongoráztak, áthúzták az ágyneműt. És ezt napról napra megtették, panasz nélkül, végtelen jószívűséggel. Ez a fajta osztozás mindörökre megváltoztatta ezeket a nőket. Halála előtt Janice hálával és ámulattal azt kérdezte egy segítőegyleti nőtestvértől: „Hogy is lehetne meghalni a Segítőegylet nélkül?”
Tőletek, drága nőtestvéreim – mert azok vagytok –, ezt kérdezem: Hogy is lehetne élni a Segítőegylet nélkül?
Szent születési előjogunk tartozni valahova. Szeretnélek mindannyiótokat átölelni, és veletek együtt menni a Segítőegyletre! Szeretném ismerni a szíveteket, és szeretném, ha ti is ismernétek az enyémet! Hozzátok el nagylelkű szíveteket a Segítőegyletbe! Hozzátok el tehetségeiteket, ajándékaitokat, egyéniségeteket, hogy egyek lehessünk!
Tanúságomat teszem, hogy „a jó pásztor hív benn[ünk]et, és … befogad a nyájába”13. Lehet, hogy nincs meg mindenre a válaszunk, de bíznunk kell abban, hogy a Segítőegylet szerves része az Úr munkájának, hiszen:
Vezessen bár utunk a hegyen át,
ő tudja, legelőt hol ád. (…)
Ő öltözteti a mező liliomait,
és táplálja nyája juhait.
A benne bízókat meggyógyítja,
és szívünket bearanyozza.14
Jézus Krisztus nevében, ámen.