Veszedelmes idők

Ifj. Elder Cecil O. Samuelson

a hetvenektől

Nagyon hálás vagyok ezekben a veszedelmes napokban azért a védelemért és útmutatásért, amely abból a szent meggyőződésből származik, hogy Jézus Krisztus ma is él.

Férfitestvérek, egyrészt megnyugtató, másrészt aggasztó az a tudat, hogy olyan korban élünk, melyet nem csak előre láttak a korábbi sáfárságok prófétái, hanem nyilvánvalóan e kor állt minden aggodalmuk és vágyakozásuk központjában is. Pál apostol azt mondta, hogy „az utolsó napokban nehéz idők állanak be” (2 Timótheus 3:1), majd meglepő pontossággal részletesen leírta és elmagyarázta azokat a dolgokat, melyeket napjainkban látunk a médiában, a szórakozásokat hirdető reklámokban és majdnem mindenhol a minket körülvevő világban. Bármilyen óvatosak is vagyunk, a minket körülvevő veszedelmek nagy többségét legjobb esetben is csak nagy nehézségek árán, vagy szinte egyáltalán nem tudjuk elkerülni.

Szerencsére reményt és lelki táplálékot is kapunk, miközben egyénileg és családunkkal megpróbáljuk elérni a halandó élet szent céljait, amiért tulajdonképpen a földre jöttünk. Mindannyiunknak egyedi körülményei vannak. Szó szerint a világ minden szegletéből jövünk, és családunk, hátterünk, kihívásaink, lehetőségeink, tapasztalataink, sikereink és kudarcaink egymástól nagy mértékben különböznek.

Hasonlóképp közös jellemzőnk az emberiség tagjaiként az, hogy – mivel mindannyian szerető Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk – DNS-ünk, vagy más szavakkal, a genetikai összetételünk nagy mértékben megegyezik, csakúgy, mint az egyetemesen elérhető és megígért áldások, valamint jellemvonások, melyek megállapítják isteni eredetünket és lelki lehetőségeinket. E közös eredetünk és jellemvonásaink, valamint egyedülálló tulajdonságaink, élményeink és egyéni kihívásaink különleges elegye tesz minket azzá, akik és amik vagyunk. Miközben egyénileg különbözhet az, hogy nekünk személy szerint mi jelent veszedelmet, rengeteg dologban viszont egyezünk, és ezek teszik találóvá mindannyiunk számára a „veszedelmes idők” kifejezést.

Pál a „veszedelmes időkről” szólva nem ígérte meg, hogy a dolgok szükségszerűen könnyebbé vagy szükségszerűen jobbá válnak. Tanácsot adott viszont azoknak, akik vigaszt és megerősítést keresnek, miközben szembesülnek napjaink egyre romló körülményeivel. Ahogy próféciái és jövendölései kristálytiszták voltak, úgy a nekünk adott útmutatásai is rendkívül helytállóak. Ezt mondta: „Maradj meg azokban, a miket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitől tanultad.” (2 Timótheus 3:14)

Ezen az általános konferencián, ahogy az az egyház egész történelme során következetesen történt, tanultunk és tanulunk az evangélium napjainkban történt visszaállításáról, az Úr Jézus Krisztus rendkívüli tisztaságáról és bizonyságáról, mely a Mormon könyvében olvasható, Joseph Smith és az egyház elnökségében őt követő utódai küldetéséről és munkájáról, különösen Gordon B. Hinckley elnökről, aki ilyen hatalommal, lelkiséggel és világossággal tanít és tesz bizonyságot, továbbá arról az erőről, vigaszról és rengeteg áldásról, melyet a köztünk lévő élő apostolok és próféták jelenlétében lehet érezni. Nemcsak megtanuljuk ezeket a dolgokat, hanem bizonyosságot is kapunk arról, hogy ezek igazak, „tudván, kitől tanul[tuk]” – hogy Pál szavait idézzem.

Egy másik ember, akinek felhatalmazása volt azok megerősítésére, akiket szolgált, Alma volt. Miközben kifejezte örömét a kiváltságért, hogy Gedeon népét taníthatta és bizonyságot tehetett nekik, őszinte, tiszta és közvetlen tanúságot tett az Úr Jézus Krisztusról, akit akkor még csak vártak, hogy eljöjjön földi szolgálatára. Kifejezte afeletti örömét, hogy ezek a jó emberek általában véve hittek és hithűek voltak, és megígérte nekik, hogy „sok minden fog” történni velük (Alma 7:7). Beszédében azt mondta az elkövetkezendő dolgokról: „Egy valami, ami mindennél fontosabb (…) – hogy nincs már messze az idő, amikor a Megváltó eljön a népéhez és közöttük fog élni.” (Alma 7:7)

Alma kifejezetten a saját korának néhány eljövendő évtizede alatt bekövetkező eseményekről szólt, amikor is az Üdvözítő megszületik a halandóságba. Évszázadok teltek el és Alma próféciái nagyrészt beteljesedtek, a minden más dolognál fontosabb esemény megítélésének központi ténye azonban még mindig teljes mértékben igaz, teljesen találó és alapvetően szükségszerű számunkra is napjainkban. Az pedig nem más, mint hogy a Megváltó él.

Ahogy Alma és „minden próféta, aki valaha is jövendölt a világ kezdete óta” (Móziás 13:33) tanított és tanúságot tett az eljövendő Messiásról és arról a küldetéséről, hogy megváltja a népét, hozzájuk csatlakozva mi is bizonyságot teszünk Őróla és szent munkájáról, hogy létrehozza „az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Bizonyára amikor elkezdjük megérteni áldozatának és annak a szolgálatnak nagyságát, amit értünk tett személy szerint és együttes értelemben is, akkor semmi mást nem tekinthetünk jelentősebbnek, illetve semmi mást nem fogunk fontosabbnak tartani, mint Jézusnak az életünkben betöltött szerepét.

Legtöbbünk számára ez a felismerés nem egyszerre adatik meg, és nagy valószínűség szerint nem is válik teljessé a halandóságban. Azt azonban tudjuk, hogy miközben sort sorra tanulunk, növekedni fog az Üdvözítő munkája iránti megbecsülésünk, továbbá az annak igazságáról szerzett ismeretünk és meggyőződésünk.

Pál apostol erélyes és nyílt volt tanításaiban és prédikálása során. Hallgassátok ezeket az ismerős szavakat, melyek legtöbbünket jellemezhetnek törekvéseinkben és fejlődésünkben, ugyanakkor azonban megadhatják a tanácsot, bátorítást és tanúságot is, melyre oly nagy szükségünk van:

„Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” (1 Korinthusbeliek 13:11–12)

Sok évvel ezelőtt James E. Faust elnök ezt a tanácsot adta azoknak, akik még mindig azzal küszködnek, hogy teljes meggyőződést szerezzenek bizonyságukban Jézus Krisztusról és az Ő szent küldetéséről és ígéreteiről. Ezt mondta:

„Az őszinte kétségekkel küszködők hallgassák meg, mit mondtak azok, akik saját szemükkel látták a Názáreti Jézust! Az ősi apostolok ott voltak. Mindent láttak. Közreműködtek. Senki más nem olyan hiteles, mint ők. Péter ezt mondta: ’Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának.’ (2 Péter 1:16) János ezt mondta: ’Mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonynyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.’ (János 4:42) A modernkori szemtanúk, Joseph Smith és Sidney Rigdon, kijelentették: ’Mert láttuk őt az Atya jobbján, és hallottuk a hangot, amely tanúsította, hogy ő az Atya Egyszülöttje.’ (T&Sz 76:23)” („A Personal Relationship with the Savior”, Ensign, 1976. nov., 59. o.)

Napjainkban azt az ígéretet kaptuk, hogy az Úr sok ajándékot tartogat azok számára, akik szeretik Őt, és megtartják minden parancsolatát, továbbá azok számára, akik Őt keresik (lásd T&Sz 46:9). Miközben Isten nem minden ajándékát kapja meg minden ember, biztosítottak minket arról, hogy „mindenkinek adatik egy ajándék Isten Szelleme által” (T&Sz 46:11).

Hallgassátok meg a Tanok és szövetségek 46. részének szavait, melyek a minden másnál fontosabb dologról vagy ajándékról szólnak:

„Egyeseknek meggyőződés adatik a Szentlélek által, hogy Jézus Krisztus Istennek a Fia, és hogy keresztre feszíttetett a világ bűneiért.

Másoknak megadatik, hogy higgyenek az ő szavaikban, és így elnyerhessék az örök életet, ha kitartanak a hitben.” (13–14. v.)

Az élő Krisztusról szerzett tudás és bizonyság teszi lehetővé számunkra, hogy állandóan reagálni tudjunk a Péter által adott tanácsra, miszerint: „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről.” (1 Péter 3:15)

Amikor elkezdjük igazán megérezni, hogy ez a remény valós és tényleg Jézusban összpontosul, és amit irántunk és különösen az Atyja iránt érzett szeretete tesz lehetővé, akkor hálásan és személyesen kijelenthetjük a kedvenc himnusz szavaival: „csodálattal bámulom Jézus szeretetét” (Egyházi énekek, 38. o.). Ehhez hasonlóan ahogy egyre tágul a megértésünk, így fogunk felkiáltani: „Lelkem neked dalol örömtele: Mily nagy vagy te! Mily nagy vagy te!” („Mily nagy vagy te!”, Hymns, 86. sz.)

Nagyon hálás vagyok ezekben a veszedelmes napokban azért a védelemért és útmutatásért, amely abból a szent meggyőződésből származik, hogy Jézus Krisztus ma is él. Jézus Krisztus nevében, ámen.