Szövetségeink megtartása
A legfontosabb, amit ebben az életben tehetünk, az, hogy betartjuk azokat az ígéreteket – vagyis szövetségeket –, melyeket az Úrral kötöttünk.
Az ősidőktől egészen napjainkig Jézus Krisztus igaz tanítványai megértették az Úrral kötött szövetségek fontosságát és azok megtartását.
Körülbelül Kr.e. 64-ben a nefita nemzet rendkívül veszélyes időket élt meg. Gonoszság, széthúzások és cselszövések miatt igen veszélyes helyzetben találták magukat (lásd Alma 53:9). A kormányzás az összeomlás meredélyén egyensúlyozott. A lámánita nemzet ellen folytatott háború már évek óta dúlt. Nefita szakadárok átpártoltak az ellenség csapatához. Sok nefita várost megtámadtak és bevettek.
E veszélyes és kaotikus helyzet közepette igazlelkű férfiakat kerestek a nefita seregek élére – olyan férfiakat, mint Moróni és Hélamán. Ezek a nefita vezetők megértették azt, hogy a nemzetük képessége arra, hogy megvédje magát, egyenes arányban állt azzal, hogy mennyire engedelmesek az Úrnak. Folyamatosan azzal küszködtek, hogy arra motiválják az embereket, hogy emlékezzenek az Úrra, és tartsák be parancsolatait.
Ebben az igen kritikus időszakban, miután sok nefita város elveszett, és az erőviszonyok a lámániták oldalára látszottak billenni, csodálatos dolog történt. Emberek egy csoportja, egykori lámániták, akiket most már ammonitáknak hívtak, mivel Ammon tanításainak hatására megtértek Jézus Krisztus evangéliumához, elhatározták, hogy fegyvert kívánnak fogni frissen megörökölt földjük, országuk és életmódjuk védelmében (lásd Alma 53:13).
Ezek az ammonita családapák korábban megesküdtek az Úrnak, hogy soha többet nem fognak fegyvert. Hélamán, a nefita próféta, azt tanácsolta ezeknek a férfiaknak, hogy tartsák meg az Úrnak tett ígéretüket (lásd Alma 53:15). Hélamán elmesélte, mi történt, miután elhangzott a tanácsa:
„De íme történt, hogy voltak ezeknek fiaik, akik nem esküdtek meg, hogy nem fognak az ellenség ellen fegyverrel védekezni, és akkor akik közülük fegyverképesek voltak, összesereglettek és kijelentették, hogy ők is nefitáknak vallják magukat.
És megesküdtek, hogy harcolni fognak a nefita szabadságért, és ha kell, még életüket is feláldozzák az ország védelmében. Megfogadták, hogy soha sem fogják feladni szabadságukat. (…)
Kétezren voltak ezek az ifjak, akik felesküdtek és hazájuk védelmében fegyvert fogtak. (…)
Mind fiatalok voltak és rendkívül bátrak, erősek és tettre készek. És ez még nem minden, mert tökéletesen megbízhatóak is voltak, akik a rájuk bízott feladatot mindig hűségesen teljesítették.
Igaz és józan életet éltek, mert őket mindig arra tanították, hogy Isten parancsolatait betartsák és az ő útjait járják.
Történt pedig, hogy Hélamán ki is vonult kétezer ifjú katonája élén [az emberek] felmentésére.” (Alma 53:16–18, 20–22)
Hélamán a kétezer ifjú harcossal hősiesen harcolt családjuk és szabadságuk védelmében. Azzal, hogy kiálltak a csatamezőre, megváltoztatták a háború menetét. Az erőviszonyok a nefiták oldalára billentek vissza.
Morónihoz intézett levelében Hélamán leírja azt a hitet és bátorságot, melyről ezek az ifjak tanúskodtak:
„És, szeretett testvérem, Moróni, én csak azt mondhatom neked, soha az összes nefiták között nem láttam még akkora bátorságot. (…)
Még sohasem harcoltak, mégsem féltek a haláltól. Fontosabb volt nekik az ősi szabadság, mint a saját életük. Anyáik azt tanították nekik, hogy Isten megsegíti őket, ha nem kételkednek.” (Alma 56:45, 47)
Testvérek! „Nem kételked[tek]”, és „Isten megsegít[ette] őket”! Első csatájukban a kétezerből egyetlen egy sem esett el. A harc után még hatvan ammonita fiatalember csatlakozott a kis hadsereghez. Hélamán így fogalmazott: „Minden parancsot pontosan végrehajtottak. És minden be is teljesedett hitük szerint.” (Alma 57:21)
A második csata, amit a kis hadsereg megvívott, még megfeszítettebb volt, mint az első. A küzdelem utószavában Hélamán ezt írta:
„És történt, hogy az én kétezer-hatvan fiam közül kétszázan elájultak a vérveszteség miatt, de hála Istennek … egyetlen egy sem halt meg közülük. (…)
És megmenekülésükön egész hadseregünk csodálkozott, (…) Mi pedig ezt joggal Isten csodálatos hatalmának tulajdonítjuk, mert rendületlenül hittek.” (Alma 57:25–26)
Hélamán és az ő ifjú harcosai megértették az Úrral kötött szövetségek fontosságát. Ezenkívül olyan áldásokban volt részük, melyekben csak azok részesülnek, akik hűek a szövetségeikhez.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként mi is szent kötelezettségeket vállaltunk magunkra. Ezt a keresztelő vízben és az Úr templomaiban tettük. Ezeket a szent kötelezettségeket nevezzük szövetségeknek. A szövetségek az Úrnak tett ígéretek. Természetüknél fogva nagyon szentek. A legfontosabb, amit ebben az életben tehetünk, az, hogy betartjuk azokat az ígéreteket – vagyis szövetségeket –, melyeket az Úrral kötöttünk. Mikor megtartjuk az Úrnak tett ígéreteinket, Ő lehetővé teszi számunkra, hogy lelkileg fejlődjünk.
Az elmúlt két évben Maynes nőtestvér és én azt a megbízatást kaptuk, hogy a Fülöp-szigeteken szolgáljunk. Sok olyan fülöp-szigeteki család és egyén példájával találkoztunk, akik értik és megtartják az Úrral kötött szövetségeiket. Hadd osszam meg egy élményünket egy ilyen családdal kapcsolatban!
Egy pár hónappal ezelőtt megkértek, hogy elnököljek a Fülöp-szigetek, Talisay Cövek konferenciáján. A vasárnapi általános ülésen azzal kezdtem, hogy megköszöntem a gyülekezetnek az áhítatosságukat. Beszédem közben lenéztem a tőlem balra lévőkre, és egy nagyon nagy családot láttam, akik a kápolna elejétől pár sornyira ültek. Olyan hatással volt rám, hogy őket hoztam fel példaként, mikor egy olyan családról beszéltem, akik értik az áhítatosság alapelvét és aszerint is élnek. Ott ültek a szülők, sok-sok áhítatos gyermekkel maguk körül.
A gyűlés befejeztével abban a nagyszerű lehetőségben volt részünk, hogy megismerkedtünk az Abasanta családdal. Minél többet megtudtam róluk, annál inkább lenyűgözött a tény, hogy ők tényleg értik, mit is jelent megtartani szövetségeinket és Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni.
Lani Abasanta testvér és Irenea Abasanta nőtestvér 22 évvel ezelőtt csatlakoztak az egyházhoz. 17 gyermekük van, köztük vannak hármasikrek is. Tudjuk, hogy családot nevelni sehol sem könnyű dolog a világon, és a Fülöp-szigetek sem kivétel ez alól. Az Abasanta család élő példa arra, hogy ez lehetséges, méghozzá a megfelelő módon.
A sikerek, melyeket azáltal élvezhetnek, hogy gyermekeiket az egyházban nevelik, sokféle módon megmutatkoznak. Egy példa erre, hogy egy 19 fős család áhítatosan ül az egyházi gyűléseken.
Egy másik példa azáltal szemléltethető, hogy keményen, együtt dolgoznak mindennapi anyagi szükségleteik fedezése érdekében. Abasanta testvér villanyszerelőként dolgozik. Abasanta nőtestvér, a lányai segítségével, otthon ékszereket készít és ad el. Együtt sikeresen tudják biztosítani az élet szükségleteit az egész család számára.
De még az anyagi támogatás terén megmutatkozó példájuknál is fontosabb az, ahogyan gyermekeiket megtanítják Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni. A rendszeres családi estek alapvető szerepet töltenek be családjuk tanításában. A családi estékre utalva Abasanta testvér elmagyarázta: „Először is megbeszéljük az esetleges családi problémákat, és azt, hogy miként alkothatunk jobb egységet; majd a lecke lelki része következik, utána pedig játszunk.”
A minap egy családi est alkalmával Abasanta testvér a Liahóna magazint használta, hogy segítségére legyen arról tanítania gyermekeit, hogy ne nézzék annyit a televíziót, hanem helyette valami hasznosabbal töltsék az időt, mint például a házi feladat vagy a szentírásolvasás. Évek során, a családi esték alkalmával a gyermekeknek megtanították, hogyan gyakorolják az áhítatot. Mivel a gyermekeket otthon tanították az áhítatra, könnyebb számukra azt az egyházban is gyakorolni vasárnaponként.
A szövetségek megtartása és az evangélium szerinti élet egy másik példája az, hogy a teljes, becsületes tizedfizetés fontossága elsőbbséget élvez gyermekeik tanítása során. Abasanta testvér kijelentette: „Megtanítjuk a gyermekeinknek, hogy az étel, amink van, tizedfizetésünk egyenes következménye. Mikor gyermekeink saját maguk is dolgoznak, ügyelünk arra, hogy elmondjuk nekik, hogy nekik is fizetniük kell a tizedet. Nehéz ilyen sok gyermekről gondoskodni, de amikor hithűen fizetem a tizedet, őszintén szólva egyáltalán nem nehéz. Mi csak száz százalékig bízunk az Úrban, hogy ha becsületesen fizetjük tizedünket, akkor minden nap lesz mit ennünk.”
Emlékeztek, ugye: ahogy említettem, Abasanta testvérnek és feleségének 17 gyermeke van. Nos, hadd meséljek egy kicsit a hármasikrekről! Egész véletlenül mindegyikük fiú. Egész véletlenül most 19 évesek. A nevük Ammon, Omni és Omner. Igen, kitaláltátok. Mindhárman teljes idejű misszionáriusként hithűen és kemény munkával szolgálják az Urat. Ammon a Fülöp-szigetek Baguio misszióban, Omni a Fülöp-szigetek Davao misszióban, Omner pedig a Fülöp-szigetek Manila misszióban szolgál.
Nem akarom, hogy az a benyomásotok legyen, hogy az Abasanta család tökéletes. Egyikünk sem tökéletes. Az Abasanta család tagjai azonban élvezhetik az Úr áldásait az életükben azáltal, hogy a tőlük telhető legjobban próbálják megtartani szövetségeiket és a parancsolatok szerint élni.
Testvérek! Mindannyian várjuk azt a napot, amikor visszatérhetünk Mennyei Atyánkhoz. Ahhoz, hogy a celesztiális királyságban való üdvözülést elnyerjük, itt a földön kell kivívnunk az Úr bizalmát. Az Úr bizalmát akkor nyerjük el, ha kiérdemeljük azt. Ez pedig az Ő evangéliuma szerinti élet és a szövetségeink megtartása terén nyújtott teljesítményünk által érhető el. Más szavakkal szólva: az Úr akaratát cselekedve vívjuk ki az Ő bizalmát.
Emlékezzünk arra, amikor az Úr figyelmeztette Joseph Smith-t azokkal szemben, akik az „ajkukkal közelednek [az Úrhoz], de szívük távol van től[e]” (Joseph Smith története 1:19).
Ne feledjük Jakab figyelmeztetését: „Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak a hallgatói.” (Jakab 1:22)
A cselekedetek tényleg hangosabban szólnak, mint a szavak. Sőt, a cselekedetek sokkal többet jelentenek az Úrnak a szavaknál. Az Úr a Tanok és szövetségekben kijelentette: „Ha szeretsz engem, akkor énnekem szolgálsz, és betartod minden parancsolatomat.” (T&Sz 42:29)
Hélamán és ifjú harcosai ősi példái azoknak az áldásoknak, melyeket azok nyernek el, akik hithűen betartják az Úrnak tett ígéreteiket. Az Abasanta család egy olyan család modernkori pédája, akik a tőlük telhető legjobban törekednek a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életre és arra, hogy megtartsák szövetségeiket.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza minden tagja ígéreteket tett az Úrnak. Megígértük, hogy Jézus Krisztus nevét magunkra vesszük, róla mindenkor megemlékezünk és parancsolatait betartjuk (lásd T&Sz 20:77). Az egyház hithű tagjai betartják ígéreteiket.
Imádkozom, hogy mindannyian újra eltökéljük magunkat, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk az Úr bizalmának kivívása érdekében az által, hogy az Ő akarata szerint cselekszünk, és hogy megtartjuk szövetségeinket. Jézus Krisztus nevében, ámen.