Idős misszionáriusok és az evangélium

Elder Russell M. Nelson

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Hálámat fejezem ki idős misszionáriusainkért. Lelkükben ifjak ők, bölcsek, és készek dolgozni.

Hálával üdvözöljük elder Dieter F. Uchtdorfot és elder David A. Bednart a Tizenkét Apostol Kvórumában! Imádságos lélekkel, egyesülve fogjuk szolgálni az Úr Jézus Krisztust.

A megbízásaim a világ sok nemzetébe szólítottak az idén. Néhány országban az egyház még viszonylag új. De bárhová megyek is, mindig találkozom misszionáriusainkkal. Hihetetlenül gyorsan alkalmazkodnak, és mindig hatékonyak. Látható és kézzel fogható bizonyítékát adják annak, hogy Jézus Krisztus egyháza visszaállíttatott a maga teljességében. Maga Krisztus volt, aki így szólt: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.”¹ Ez a parancsolat lüktet minden egyes misszionárius szívében, aki tanúságot tesz Jézus Krisztusról és tanítja az ő üzenetét.

Amikor misszionáriusokra gondolunk, általában fehér inges, nyakkendős fiatalemberek és visszafogottan öltözött fiatal nők jelennek meg lelki szemeink előtt. Mellettük azonban ott vannak a csodálatos idős misszionáriusok is, akik eleget tettek prófétáink és apostolaink azon felhívásának, hogy minél több misszionárius házaspár szolgáljon.²

Hálámat fejezem ki idős misszionáriusainkért. Lelkükben ifjak ők, bölcsek, és készek dolgozni. Elviselik mókázó gyermekeik vicces megjegyzéseit, akik Spencer W. Kimball elnök híres kérését: „Nyújtsátok meg lépteiteket!” így adják tovább nekik: „Csoszogjatok kicsit gyorsabban!”³ Ezek a drága egyháztagok készek szolgálni és megerősíteni mások életét.⁴ Még ha nem is ismerik a helyi nyelvet, hatalmas sikereket érnek el, áldozatuk szelleme pedig igen becses.⁵

Az időskori misszionáriusi szolgálat példái

Példának okáért ide sorolom elder Lloyd Poelmant és feleségét, Catherine Poelman nőtestvért. Kilenc felnőtt gyermek szülei és 20 unoka nagyszülei ők, és most éppen Chile egyik távoli szegletében, egy kis gyülekezetben szolgálnak. Gyakorta látogatják meg az egyház kevésbé tevékeny tagjait és a nemrégiben megtért családokat. E látogatások lehetőséget nyújtanak Poelmanéknak, hogy együtt olvassanak ezekkel a családokkal, és tanúságot tegyenek a templom áldásairól. Missziós gyülekezeteikben többeket megtanítottak vezényelni és a himnuszok egyszerűsített változatait kis szintetizátoron eljátszani. Elder és sister Poelman nemrégiben ezt írta: „A keresztelkedés csupán a megtérés első lépése. Amikor alábbhagy a kezdeti lelkesedés, és az új megtérteknek szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy családjukat ezután is kemény munkával kell eltartaniuk, szükségük van olyan emberek segítségére, akikkel együtt osztozhatnak az evangélium örömében. Ez a mi specialitásunk. Munkánk egy része megelőző jellegű – közel kell maradnunk az új megtértekhez. De azok, akik esetleg ritkán járnak a gyűlésekre, sem veszítették el meggyőződésüket, és hálával fogadják üzeneteinket. Amikor tanúi vagyunk a látogatottak életében beálló változásoknak, áldottnak érezzük magunkat, hogy folyamatos tanítást és segítséget kapunk az Úrtól e munkában, és hogy tudhatjuk: otthon maradt családtagjaink szintén osztoznak elhívásunkban és a vele járó különleges áldásokban.”⁶

Az ilyen csodálatos házaspárok abban foglalatoskodnak, hogy visszaszerezzenek olyan lelkeket, akik korábban szövetségben fogadták, hogy magukra veszik Jézus Krisztus nevét.

Más misszionárius párok az egyház szent templomaiban nyújtanak szolgálatot. Elder Kenneth Willits és felesége, Barbara például a Ghána Accra Templomban szolgálnak. Különleges szeretet alakult ki bennük Ghána népe iránt, amikor több mint két évtizeddel azelőtt misszionáriusi szolgálatot teljesítettek ott. Több mint 50 éve tért meg ez a lendületes, lelkes házaspár, akiknek három gyermekük, 16 unokájuk és 12 dédunokájuk van. A templom üdvözítő szertartásaiban tevékenykednek. Willits testvér pecsételőként szolgál. Több alkalommal érte őket az a kellemes meglepetés, hogy olyan egyháztagokkal találkoznak, akiket első missziójuk során ismertek meg. Nemrégiben elder Willits egy olyan férjet és feleséget pecsételt egymáshoz, akiket még 1982-ben tanítottak, és elder Willits hozzájuk pecsételte négy elhunyt gyermeküket is. Elder és sister Willits így ír: „Családunk és otthonunk magunk mögött hagyását a megkötött templomi szövetségek motiválták, valamint a leghőbb vágyunk, hogy örökkévaló családdá váljunk. Családunk teljes mértékben támogatja szolgálatunkat, és sok kapott áldásunkban osztoznak. Alázattal teljes hálával adózunk azért a kiváltságért, hogy segíthetünk másoknak templomi áldásaik elnyerésében.”⁷

Az elder és sister Willitshez hasonló bátor és gondoskodó házaspárok teszik lehetővé és gazdagabbá a világszerte sok templomunkban végzett munkát. E templomok közül néhány olyan helyen áll, mint a Ghána Accra Templom is, ahol a legtöbb helybéli egyháztagnak korábban nem volt lehetősége elmenni a templomba. Az ilyen egyháztagok szertartásait erősítik meg most azok a tapasztalt házaspárok, akik templomi misszionáriusokként szolgálnak. Nekik is szívből jövő hálánkat fejezzük ki.

Az idei év korábbi szakaszában elder Douglas L. Callisterrel Kijevben, Ukrajna fővárosában jártunk. Azért jártunk ott, hogy létrehozzuk az első cöveket a volt Szovjetunió területén. Örömmel nyugtáztuk, hogy az Ukrajna Kijev Kerület jól felkészült a cövekké válásra – teljes mértékben meg lett szervezve –, és készen állt, hogy elfoglalja helyét Sion cövekei között. Ott is találkoztunk a misszionáriusokkal, akik között több bátor idős házaspár is volt. Figyelmesen hallgattuk történeteiket.

Emlékszünk elder Rudi Hegewald és felesége, Eva elbeszélésére, akik az akkori Kelet-Németországban nőttek fel. Enyhén németes, kedves akcentussal meséltek a második világháború és az azt követő szovjet megszállás nehézségeiről. Beszéltek a rengeteg nélkülözésükről. Az Úr igaz egyházának megtalálását és az azt követő kivándorlást Amerikába becses kincsként tartják számon. Az azt követő évek öt egészséges gyermekkel, valamint lelki és anyagi gyarapodással ajándékozták meg őket. Úgy érezték, a missziós szolgálat jó módja lenne az Úr iránti hálájuk kifejezésének. Hangot adtak annak a hő vágyuknak, hogy Kelet-Európában szeretnének szolgálni. Elhívásuk az Ukrajna Kijev Misszióba szólította őket. Elder és sister Hegewald ezt írta: „Most, amikor végéhez közeledik az egykori ellenségünk földjén töltött missziónk, hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk adódott tanítani és megszeretni az ukrán népet. Az Úr szolgálata során lelkünk begyógyult, és családunk még jobban összeforrt. Igazán rendkívüli és örömmel teli élményben volt részünk, és sok apró csodának voltunk tanúi.”⁸

Figyeljétek csak meg: mindhárom házaspár írt az áldásaikról! Egy másik pár is mesélt a misszionáriusi szolgálatból fakadó áldásokról. Ezt írták: „Jó emberek még nálunk is jobban teljesítették a szülői feladatainkat. (…) Ha egy családi problémára nem találtok megoldást ima és böjt által, fontoljátok meg, hogy misszionáriusi szolgálatot teljesítetek!”⁹

Egyetlen idős misszionáriusnak sem könnyű útnak indulni. De nem volt könnyű Josephnek, Brighamnak, Johnnak vagy Wilfordnak sem. Nekik is voltak gyermekeik, unokáik. Egy cseppet sem szerették kevésbé a családjukat, viszont szerették az Urat is, és szolgálni akarták Őt. Egy nap majd találkozunk ezekkel a bátor emberekkel, akik segítettek e sáfárság megalapozásában. Akkor majd örülni fogunk, hogy nem próbáltunk elrejtőzni, amikor misszionáriusi elhívás érkezett a prófétától, még ha ez az elhívás életünk alkonyán jött is!

Az 1925. októberi általános konferencián Heber J. Grant elnök hívó szót intézett minden „érett korú, jó ítélőképességű férfihez, akiknek van tapasztalatuk az evangélium hirdetésében, hogy menjenek, és munkálkodjanak a missziós mezőn”.¹⁰

Ez a szükséglet még ma is fennáll! A papságviselőknek világszerte sugárzott legutóbbi képzésen Gordon B. Hinckley elnök hasonló felhívást tett közzé: „Folyamatosan egyre több misszionárius házaspárra van szükség – mondta. – Csodálatos szolgálatot végeznek világszerte. Nektek [vezetőknek] nem kell megvárnotok, míg ezek a házaspárok maguktól jelentkeznek. Az azzal járó áldozatok, hogy teljes időben szolgálják az Urat, bőségesen megáldják őket, a családjukat és mindazokat, akiket szolgálnak.”¹¹

Alkalmasnak lenni a munkára

A püspököknek is meg kell hallaniuk ezt a prófétai felhívást, és meg kell kérdezniük az ilyen egyháztagokat, hogy tudnak-e szolgálni. Az idős misszionáriusok lehetőségei hatalmasak és sokfélék.¹² Szolgálatra való elhívásuk azután történik, hogy imádságosan figyelembe veszik szakmai hátterüket, nyelvi tapasztalataikat és személyes képességeiket.¹³ A szolgálat összes követelménye közül talán a szolgálat vágya a legfontosabb. Az Úr kijelentette:

„Ügyeljetek, hogy ti, akik Isten szolgálatára készültök, teljes szívetekkel, lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szolgáljátok őt, hogy feddhetetlenül állhassatok majd Isten előtt az utolsó napon.

Ezért ha Istent akarjátok szolgálni, akkor hivatva vagytok a munkára.”¹⁴

Sok alázatos utolsó napi szent attól fél, hogy nem alkalmas a misszionáriusi munkára. Az ilyen leendő misszionáriusoknak az Úr a következő bizonyosságot adta: „Hit, remény, jószívűség és szeretet, egyedül Isten dicsőségét tartva szem előtt, ezek teszik alkalmassá erre a munkára.”¹⁵

Az életkor és az egészség által szabott korlátok

Miközben az idős misszionáriusok munkáját dicsérem, tudatában vagyok annak, hogy sokan szeretnének szolgálni, de nem tudnak. Az életkor vagy a gyenge egészségi állapot miatti korlátok reális felmérést érdemelnek, csakúgy, mint a családtagok fontos szükségletei. Amikor ég bennetek a szolgálat vágya, de korlátozva vagytok, akkor másokon keresztül végezhetitek azt; kezeitekké és lábaitokká válhatnak ők, ti pedig biztosíthatjátok a szükséges anyagi támogatást. Megint másoknak lehetőségük van arra, hogy otthonélő misszionáriusként szolgáljanak.¹⁶ Mindezek tetszőek az Úr szemében, és mindegyik kivívja a dicséretét.

Az evangélium

Mindannyian hirdethetjük az evangéliumot tanításaink és példamutatásunk segítségével. Az evangélium szó azt jelenti: „örömhír”. Az örömhír az Úr Jézus Krisztus és az Ő üdvözülésről szóló üzenete.¹⁷ Jézus az evangéliumot egyenlővé tette saját küldetésével és halandó szolgálatával. Missziója központi üzeneteként Jézus ezt mondta:

„Evangéliumomban megmondtam, hogy azért jöttem a világra, hogy teljesítsem az Atya akaratát, aki elküldött engem.

Az Atya pedig azért küldött el engem, hogy keresztre emeljenek.”¹⁸

Az Üdvözítő halandó küldetését engesztelő áldozat néven ismerjük.

Halandó szolgálatának része minden egyéb, amit tett: tanításai, szeretetének megnyilvánulásai, a szertartásoknak szentelt figyelme, az ima mintái, a kitartás és még sok más. Életével példát mutatott nekünk, amit a szolgálatáról szóló kijelentésében szintén evangéliumi tanként fogalmazott meg: „Ez az én evangéliumom – mondta –; … mert amit engem láttatok cselekedni, nektek is azt kell cselekednetek.”¹⁹ Így a hit, a bűnbánat, a vízzel, tűzzel és Szentlélekkel való keresztség, a választottak összegyűjtése és a mindvégig kitartás mind részét képezik evangéliumának.²⁰ Mindannyian követhetjük az Úr példáját, életkorunktól, helyzetünktől vagy lakhelyünktől függetlenül.

Egyikeként azoknak, akik „Krisztus nevének különleges tanúi … az egész világon”²¹, kijelentem, hogy ő az élő Isten Fia, a mi engesztelő Üdvözítőnk és Megváltónk. Ez az ő egyháza, mely visszaállíttatott ezekben az utolsó napokban, hogy betöltse isteni küldetését. Mai prófétánk Gordon B. Hinckley elnök. Erről teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen.