2004
Mi mellett foglaljak állást?
2004. november


Mi mellett foglaljak állást?

A boldogság és öröm megleléséhez – bármi történjék is – egyértelműen az Úr mellett kell állást foglalnunk.

Kedves testvéreim és barátaim, Hinckley elnök emlékeztetett bennünket arra, hogy az „aranyévek” inkább ólommal vannak tele, nem pedig arannyal! Ezért fogok ma ülni, amikor hozzátok szólok. Egy megcsúszott porckorongból gyógyulgatok, ami becsípett egy ideget a gerincemben. Azt mondták, hogy idővel teljesen felépülök majd.

Mélységes megbecsülésemnek adok hangot azon áldásokért, melyek a Tizenkét Apostol Tanácsából elhunyt testvéreink, elder Neal A. Maxwell és elder David B. Haight nemes szolgálata által érték a világot. Óriási a veszteségünk. Köszöntjük a Tizenkét Apostol Kvórumának édes tanácsaiban Uchtdorf testvért és Bednar testvért, akik mindketten erős és hithű férfiak.

Ma reggel alázatosan imádkozom, hogy megértsetek, ne pedig félreértsetek. Egy egyre igazságtalanabb világban a túléléshez, sőt a boldogság és öröm megleléséhez – bármi történjék is – egyértelműen az Úr mellett kell állást foglalnunk. Minden nap minden órájában próbálnunk kell hűségesnek lenni, hogy az Úrba vetett bizodalmunk alapja soha ne rendüljön meg. Üzenetem a reményről és tanácsadásról szól azok számára, akik a látszólag igazságtalanul elosztott fájdalom, szenvedés, katasztrófa és szívfájdalom miatt aggódnak ebben az életben. Egyesek ezt kérdezhetik:

„Miért születtem testi vagy szellemi korlátokkal?”

„Mivel érdemeltem ki ezt a szívfájdalmat?”

„Miért kellett apának ilyen sokáig szenvedni egy kegyetlen, megnyomorító agyvérzés után? Olyan igazlelkű ember volt, és mindig hűséges volt az Úrhoz és egyházához!”

„Miért kellett kétszer elveszítenem az édesanyámat – először az Alzheimer-kór pusztításakor, másodszor a halálakor? Hiszen ő egy angyal volt!”

„Miért hagyta az Úr, hogy meghaljon újszülött kislányunk? Oly drága volt, és annyira szerettük!”

„Miért nem úgy válaszolt az Úr az imáinkra, ahogy szerettük volna?”

„Az élet igazságtalan! Ismerünk olyanokat, akik nagyon rossz dolgokat tettek, és úgy tűnik, nekik mégis minden megvan, ami kell, vagy amit akarnak.”

Dr. Arthur Wentworth Hewitt felidézett pár okot, amiért a jók ugyanúgy szenvednek, mint a gonoszok: „Először is: Nem tudom. Másodszor: Lehet, hogy nem is vagyunk olyan ártatlanok, mint gondoljuk. Harmadszor: Azt hiszem, azért, mert Ő jobban szeret minket, mint a boldogságunkat. Hogyhogy? Nos, ha csak a személyes jutalmunkra alapozunk ebben az életben, akkor minden jó ember boldog lenne, és minden gonosz csapásokat szenvedne (a gyakori fordítottja helyett), és ez jelentené a jellem elképzelhető legügyesebb elkárhozását.”1

Kimball elnök ezt a tanulságos megállapítást tette:

„Ha rögtön fájdalom, bánat és teljeskörű büntetés követné a rossz tetteket, egy lélek sem ismételné meg azokat. Ha a jótevőnek azonnal megadatna az öröm, békesség és jutalom, nem létezhetne a rossz – mindenki jót tenne, de nem a jótett helyes volta miatt. Nem lenne erőpróba, sem jellemfejlődés; nem nőne az erő, sem a szabad akarat. (…) Emellett hiányozna az öröm, a siker, a feltámadás, az örök élet és az istenség is.”2

Isten iránti szeretetünk legyen tiszta, minden önző szándéktól mentes! Odaadásunkat Krisztus tiszta szeretetének kell motiválnia!

Mármost mindez a szenvedés tényleg igazságtalan lenne, ha minden véget érne a halállal, de nem így van. Az élet nem egy egyfelvonásos darab. Három felvonásból áll. Volt egy múltbeli felvonás, amikor a halandóság előtt éltünk; van egy jelenlegi felvonás, ami a halandóság; és lesz egy eljövendő felvonás, amikor visszatérünk Istenhez.3 Ahogy Jézus ígérte: „Az én Atyámnak házában pedig sok lakóhely van.”4 Elküldettünk a halandóságba, hogy megpróbáltassunk. Ahogy az Úr azt elmagyarázta Ábrahámnak: „És azon keresztül vizsgáljuk őket, hogy megtesznek-e mindent, amit az Úr, az Istenük, nekik mindig parancsolni fog.”5

Ahogy Pál mondta, múltbeli és jelen szenvedéseink „nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik”6 az örökkévalóságban. „Mert a sok megpróbáltatás után következik az áldás. Eljön tehát a nap, amikor megkoronáztattok nagy dicsőséggel.”7 Így hát a megpróbáltatás hasznos olyan értelemben, hogy segít bejutni a celesztiális királyságba.

Egyesek – mivel nincs elég hitük vagy rálátásuk az örökkévaló tervre – megkeserednek, és reményüket vesztik. Ilyen volt egy 19. századi író, aki sikerre és vagyonra is szert tett káprázatos elméjével és írói stílusával. Felesége vallásos családból származott, és a férj szeretett volna hinni Istenben, de nem tudta biztosan, hogy létezik-e. Aztán őt is utolérték a nehéz idők. 1893-ban egy országos pénzügyi válság súlyos adósságba sodorta. Legidősebb lánya meghalt, miközben ő egy beszéd-körúton volt. Felesége egészsége megromlott, és 1904-ben ő is meghalt. Legfiatalabb lánya 1909-ben hunyt el. Saját egészsége is hanyatlott. Írásai – melyek korábban csak úgy sziporkáztak – immár keserűséget tükröztek. Egyre levertebb, cinikusabb és kiábrándultabb lett, és 1910-ben bekövetkező haláláig az is maradt. Éleselméjűsége mellett nem volt benne elég erő, hogy kezelje a csapásokat, és egyszerűen beletörődött szerencsétlenségébe.

Nem az a lényeg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan kezeljük azt, ami történik. Ez Almától juttat eszembe pár sort. Egy hosszú háború után sokan „dacosak lettek”, míg „másokat a szenvedések … megtörtek”8. Ugyanaz a körülmény ellentétes reakciókat szült. Az író, aki oly sokat veszített, képtelen volt a hit kútjából meríteni. Mindannyiunknak szüksége van a hit tárházára, ami segít felülkerekedni a problémákon, amelyek e halandó próbatétel részei.

Thomas Giles, egy walesi megtért, aki 1844-ben csatlakozott az egyházhoz, szintén sokat szenvedett életében. Bányász volt, és egy nap, miközben a bányában szenet fejtett, egy hatalmas széndarab a fejére esett, egy 25 centis sebet ejtve a fején. Az őt megvizsgáló orvos azt mondta, hogy a sérült nem fog 24 óránál tovább élni. Ekkor azonban jöttek az elderek, és áldást adtak neki. Megígérték neki, hogy jobban lesz, de „még ha nem is látna újra, élni fog, hogy sok jót tegyen az egyházban”. Giles testvér valóban tovább élt, de élete végéig vak maradt. Egy hónappal a sérülése után már „vidékre utazott, hogy egyházi feladatait ellássa”.

1856-ban Giles testvér és családja Utah-ba vándorolt, de mielőtt elhagyta volna szülőföldjét, a walesi szentek adtak neki egy hárfát, amelyen megtanult ügyesen játszani. Council Bluffs-nál csatlakozott egy kézikocsis társasághoz, és nyugatra indult. „Vakon elhúzott egy kézikocsit Council Bluffs-ból Salt Lake Cityig.” Miközben átkeltek a síkságon, felesége és két gyermeke meghalt. „Nagy volt bánata, szíve majdnem összetört, de hite nem hagyta cserben. Szomorúságában egy hajdani szólást idézett fel: ’Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve.’”9 Amikor Giles testvér megérkezett Salt Lake Citybe, Brigham Young elnök, aki hallott a történetéről, egy értékes hárfát adott kölcsön Giles testvérnek, amíg az övé meg nem érkezett Walesből. Giles testvér „településről településre utazott Utah államban, … kellemes zenéjével felvidítva az emberek szívét”.10

Az, ahogyan Isten-adta erkölcsi akaratunkat használjuk, megmagyarázza, miért történnek bizonyos dolgok az életünkben. Egyes választásaink előre nem látható eredménnyel járnak, akár jóval, akár rosszal. Ám gyakran előre tudjuk, hogy választásainknak ártalmas, vagy netán káros következményei lesznek. Ezeket „tájékozott választások”-nak hívom, mert tudjuk, hogy tetteink katasztrofális eredményekkel fognak járni. A tájékozott választások közé tartoznak a törvénytelen nemi kapcsolatok, a kábítószerek, az alkohol és dohány használata. Az ilyen gyengén tájékozott választások megakadályozhatják a missziós szolgálatot vagy a templomi áldások elnyerését. Hozhatunk helytelenül értesült választásokat is, mert a világ vonzereje eltorzítja a valóságot, és sebezhetővé tesz minket. A másik nemmel randevúzva egy korai helytelen döntés korlátozhatja a későbbi helyes döntések meghozatalát.

Mi mellett is foglaljunk tehát állást? Miközben mindennapi igazlelkű tetteinkkel kimutatjuk Isten iránti odaadásunkat, Ő tudni fogja, melyik oldalon állunk. Ez az élet mindannyiunk számára a rostálás és finomodás ideje. Mind szembenézünk megpróbáltatásokkal. Az egyház korai napjaiban az egyes egyháztagok próbatételek által finomodtak, amikor dönteniük kellett, hogy – Giles testvérhez hasonlóan – van-e hitük mindenüket egy szekérre vagy kézikocsira pakolni, és keresztülutazni az amerikai síkságon. Nem mindenkinek volt ehhez hite. Akinek volt, „hittel minden lépésben” utazott. Napjainkban a megtisztulás és a megpróbáltatások egyre nehezebb időszakán haladunk át. A próbatételek kifinomultabbak, mert a jó és a rossz közti vonal erősen megkopott. A közéleti kommunikációban nagyon kevés dolog szent. Ilyen környezetben biztosnak kell lennünk abban, hogy hol állunk az örök igazságok és szövetségek melletti elkötelezettségünkben.

Sokat tanulunk a szenvedés kezeléséről „Úz földén egy ember[től], a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.”11 Sátán szabad kezett kapott az Úrtól, hogy megkísértse és próbára tegye Jóbot. Jób gazdag ember volt, akinek 7 fia és 3 lánya volt, de minden vagyona és gyermeke elpusztult. Milyen hatással volt ez Jóbra? Az Úrról szólva ezt mondta: „Noha megöl is, én bízni fogok benne;”12 és: „Ő lesz az én menekülésem.”13 Jób tanúsította: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, testem[ben] látom meg az Istent.”14 Jób teljességgel bízott az Úrban, hogy Ő majd minden másra gondot visel.

Ebben az életben úgy találhatunk örömet, ha – Jóbhoz hasonlóan – megfogadjuk, hogy mindent elviselünk Istenért és az Ő munkájáért. Ezáltal végtelen, felbecsülhetetlen örömre lelünk majd, amikor az Üdvözítővel leszünk az örökkévalóságban. Ahogyan egyik ismert himnuszunkban énekeljük:

A lelket, melynek Jézus volt reménysége,

Nem engedem én át az ellenségnek!

E drága lelket, bár a pokol kérje,

Én soha, nem, soha nem hagyom én el!15

Howard W. Hunter elnök egyszer ezt mondta: „Isten tudja, amit mi nem tudunk, és látja, amit mi nem látunk.”16 Egyikünk sem ismeri az Úr bölcsességét. Nem tudjuk előre pontosan, hogy Ő hogyan juttat majd el minket jelen helyzetünkből oda, ahol lennünk kell, nagy vonalakban azonban felvázolja ezt a pátriárkai áldásunkban. Sok bukkanóval, kanyarral és elágazással találkozunk az örökkévalóságba vezető életünk útján. Oly sok tanítást és korrigálást kapunk ezen az úton. Így szólt az Úr: „Aki a fenyítést nem tudja elviselni, az nem méltó az én országomra.”17 „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja azt.”18

Ezen a földön élve hitben kell járnunk, minden kétség nélkül. Amikor utunk látszólag elviselhetetlenné válik, vigaszra lelhetünk az Úr szavaiban: „Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könnyhullatásidat, ímé én meggyógyítlak téged.”19 Bizonyos gyógyulásra talán majd csak egy másik világban kerül sor. Talán soha nem tudjuk meg, miért történnek egyes dolgok ebben az életben. Néhány szenvedésünk oka csak az Úr előtt ismert.

Brigham Young elnök azt a mélyen szántó bepillantást adta, hogy legalább néhány szenvedésünk értelemmel bír, amikor azt mondta:

„Minden intelligens lénynek, aki a dicsőség, halhatatlanság és örök életek koronájával koronáztatik meg, át kell mennie minden próbatételen, mely az ilyen lényeknek kijelöltetett, hogy elnyerhessék dicsőségüket és felmagasztosulásukat. Minden csapást, mely a halandókat érheti, azért kell elszenvedni, hogy készek legyenek élvezni az Úr jelenlétét. (…) Minden megpróbáltatásra és tapasztalatra, amelyen átmentetek, szükségetek van az üdvözülésetekhez.”20

Rengeteg okunk van reménykedni. Miénk lehet az öröm, ha készek vagyunk mindent feláldozni az Úrért. Ekkor boldogan várhatjuk azt a végtelenül felbecsülhetetlen lehetőséget, hogy az élet minden kihívását legyőzhetjük. Akkor majd örökre az Üdvözítővel leszünk, és ahogy Brigham Young elnök mondta, „várjuk a dicsőség, méltóság és felmagasztosulás örömét, amelyet Isten a hithűeknek készített”21. Isten él, Jézus a Krisztus, Gordon B. Hinckley elnök a mi prófétánk, és ez most mindannyiunk számára az idő, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra. Erről teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Részlet egy levélből.

  2. The Teachings of Spencer W. Kimball, szerk. Edward L. Kimball (1982), 77. o.

  3. Lásd Prédikátor 12:7.

  4. János 14:2.

  5. Ábrahám 3:25.

  6. Rómabeliek 8:18.

  7. T&Sz 58:4.

  8. Alma 62:41.

  9. Lásd Jób 1:21.

  10. Lásd Andrew Jenson, Latter-day Saint Biographical Encyclopedia, 4 kötet (1901–1936), 2:507–508. o.

  11. Jób 1:1.

  12. Jób 13:15.

  13. Jób 13:16.

  14. Jób 19:25–26.

  15. „How Firm a Foundation” („Nem épült homokra”), Hymns, 85. sz.

  16. Conference Report, 1987. okt., 71. o.; vagy Ensign, 1987. nov., 60. o.

  17. T&Sz 136:31.

  18. Zsidók 12:6.

  19. 2 Királyok 20:5.

  20. Discourses of Brigham Young, vál. John A. Widtsoe (1954), 345. o.

  21. „Remarks”, Deseret News, 1871. máj. 31., 197. o.