Hit és kulcsok
Sugalmazás által tudnunk kell, hogy a papsági kulcsokat azok birtokolják, akik vezetnek és szolgálnak bennünket. Ehhez a Lélek bizonyságtétele kell.
Egy Salt Lake Citytől távol eső kápolnában, ott, ahol a Tizenkettek Kvórumának tagjai ritkán járnak, egy apa jött oda hozzám. Kisfiát kézenfogva vezette. Amint odaértek, lepillantott a kisfiúra, nevén szólította, és azt mondta, felém biccentve a fejével: „Ő egy apostol.” Hallottam az apa hangjából, hogy azt remélte, a fia többet érez majd annál, mint hogy egy méltóságteljes látogatóval találkozik. Remélte, hogy a fia meggyőződik arról, hogy a papsági kulcsok itt vannak a földön az Úr egyházában. E meggyőződésre újra meg újra szüksége lesz a fiúnak. Szüksége lesz rá, amikor egy soha nem látott jövőbeli prófétától misszióra hívó levelet kap. Szüksége lesz rá, amikor eltemeti gyermekét vagy feleségét vagy egyik szülőjét; vagy ha bátorság kell az irányítás követéséhez a szolgálatban. Szüksége lesz rá ahhoz a vigaszhoz, melyet az örökre szóló pecsételés hatalmában lel majd meg.
Ma a misszionáriusok ugyanezzel a szándékkal kérik az érdeklődőket, hogy találkozzanak a püspökkel vagy gyülekezeti elnökkel. Remélik, hogy az érdeklődők többet éreznek annál, mint hogy egy kedves vagy akár nagyszerű emberrel találkoztak. Imádkoznak azért, hogy az érdeklődők meggyőződjenek arról, hogy ez a látszólag átlagos ember papsági kulcsokkal bír az Úr egyházában. Szükségük lesz erre a meggyőződésre, amikor a keresztelővízbe mennek. Szükségük lesz rá, amikor tizedet fizetnek; vagy amikor a püspök sugalmazást kap, hogy elhívást adjon nekik. És akkor is szükségük lesz rá, amikor látják őt elnökölni egy úrvacsorai gyűlésen, vagy amikor az evangélium tanítása által táplálja őket.
És így a misszionáriusok és az apák, és mi mind, akik másokat szolgálunk az egyházban, segíteni akarunk az általunk szeretetteknek tartós bizonyságot nyerni arról, hogy a papság kulcsait az Úr szolgái viselik egyházában. Mai beszédemmel minden munkálkodót e bizonyság megszerzésére és megerősítésére buzdítok.
Segít majd felismerni pár dolgot. Először is: Isten kitartóan és bőkezűen felajánlja a papsági hatalom áldásait a gyermekeinek. Másodszor: a gyermekeinek maguknak kell azt választani, hogy érdemesek legyenek azokra az áldásokra és elnyerjék őket. És harmadszor: Sátán, az igazlelkűség ellensége, a kezdetek óta próbálja aláásni azt a hitet, ami a papsági hatalom által lehetővé tett áldások elnyeréséhez szükséges.
Ezek valóságáról egy bölcs tanártól hallottam, már közel 25 évvel ezelőtt. Egy ókori színházban beszéltem Efézusban. Ragyogó napfény áradt szét ott, ahol egykor Pál apostol állt és prédikált. A témám Pál volt, akit Isten hívott el apostolnak.
A közönség több száz utolsó napi szentből állt. Kőpadokon ültek, amelyeken az efézusbeliek ültek több mint ezer évvel azelőtt. Köztük volt két élő apostol is, elder Mark E. Petersen és elder James E. Faust.
Képzelhetitek, igen gondosan felkészültem! Elolvastam az Apostolok cselekedeteit, valamint Pál és apostoltársai leveleit. Elolvastam és átgondoltam az Efézusbeliekhez írt levelet.
A tőlem telhető legjobban próbáltam tiszteletemet kifejezni Pál és az általa viselt tisztség iránt. A beszéd után sokan mondtak kedves dolgokat. Mindkét élő apostol bőkezűen hozzátett még. Később azonban elder Faust félrevont engem, és mosolyogva, lágy hangon azt mondta: „Jó beszéd volt, de kihagytad a legfontosabbat, amit csak mondhattál volna!”
Megkérdeztem, mi lenne az. Hetekkel később végül elmondta. A válasza azóta is tanít engem.
Szerinte elmondhattam volna az embereknek, hogy ha a Pált hallgató szenteknek bizonysága lett volna az ő kulcsainak hatalmáról és értékéről, az apostolokat talán nem kellett volna elvenni a földről.
Ez visszautalt Pálnak az efézusbeliekhez írt levelére. Azt láttam ott, hogy Pál azt akarta, hogy az emberek megérezzék az Úrtól az apostolokon át hozzájuk, az Úr egyháza tagjaihoz elérő papsági kulcsok láncolatának értékét. Pál bizonyságot akart építeni e kulcsokról.
Bizonyságát tette az efézusbelieknek, hogy Krisztus áll az egyház élén. Azt tanította továbbá, hogy az Üdvözítő az egyházát az apostolok és próféták alapzatára építette, akik a papság minden kulcsával rendelkeznek.
Tanításának és példájának világossága és ereje ellenére Pál tudta, hogy hitehagyás fog bekövetkezni. Tudta, hogy az apostolok és próféták elvétetnek a földről. Azt is tudta, hogy egy nagyszerű eljövendő napon majd visszaállíttatnak. Így írt az efézusbelieknek arról az időről, elmondva, miként fog cselekedni az Úr: „Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak.”1
Pál várakozással tekintett Joseph Smith próféta szolgálata elé, amikor a mennyek majd ismét megnyílnak. Megtörtént. Keresztelő János eljött, és halandókra ruházta az ároni papságot, valamint az angyalok szolgálatának és a bűnök bocsánatára, alámerítés által végzett keresztelésnek a kulcsait.
Ősi apostolok és próféták tértek vissza és ruházták Josephre a kulcsokat, melyekkel halandókként rendelkeztek. Halandó férfiak szenteltettek fel a szent apostolságra 1835 februárjában. Papsági kulcsok adattak a Tizenkét Apostolnak 1844 márciusának vége felé.
Joseph Smith próféta tudta, hogy halála a küszöbön áll. Tudta, hogy a drága papsági kulcsok és az apostolság nem veszhet el, és nem is veszik el ismét.
Az egyik apostol, Wilford Woodruff, a következő beszámolót hagyta ránk a Nauvoo-ban történtekről, amikor a próféta a Tizenkettekhez szólt:
„Az alkalommal Joseph próféta felemelkedett, majd így szólt hozzánk: ’Testvérek! Szerettem volna még életemben látni ezt a templomot felépülve. Ezt én már soha nem fogom megélni, de ti igen. Megpecsételtem fejeteken Isten királyságának minden kulcsát. Megpecsételtem rajtatok minden kulcsot, hatalmat és alapelvet, amit a mennyek Istene kinyilatkoztatott nekem. Most hát, nem számít, hova is megyek vagy mit teszek, a királyság rajtatok nyugszik.’”2
Joseph után minden próféta, Brigham Youngtól Hinckley elnökig, birtokolta és gyakorolta e kulcsokat, és viselte a szent apostolságot.
De – mint hogy Pál idejében is – e papsági kulcsok életünkben kifejtett ereje hitet követel tőlünk. Sugalmazás által tudnunk kell, hogy a papsági kulcsokat azok birtokolják, akik vezetnek és szolgálnak bennünket. Ehhez a Lélek bizonyságtétele kell.
Ez pedig azon bizonyságunktól függ, hogy Jézus a Krisztus, hogy Ő él és vezeti az egyházát. Magunknak is tudnunk kell, hogy az Úr Joseph Smith próféta által visszaállította egyházát és a papsági kulcsokat. Bizonyosságot kell kapnunk a Szentlélektől, gyakran frissítve, hogy azok a kulcsok megszakítás nélkül jutottak el az élő prófétáig, és hogy az Úr a papsági kulcsok vonalán keresztül áldja meg népét, amely a cövek- és kerületi elnökökön, püspökökön és gyülekezeti elnökökön keresztül egészen hozzánk elér, bárhol legyünk is, akármilyen messze a prófétától és az apostoloktól.
Ez ma nem könnyű dolog. Pál napjaiban sem volt az. Mindig nehéz volt esendő emberi lényekben meglátni Isten felhatalmazott szolgáit. Pál sokak számára hétköznapinak tűnhetett. Joseph Smith vidám természetét sokan Isten prófétájához nem illő dologként látták.
Sátán mindig azon dolgozik, hogy aláássa Isten szentjeinek a papsági kulcsokba vetett hitét. Ennek egyik módja az, hogy rámutat az azokat birtoklók emberi természetére. Ily módon meggyengítheti a bizonyságunkat, és elvághat minket a kulcsok vonalától, amellyel az Úr magához fűz bennünket, és családunkkal együtt visszavihet magához és Mennyei Atyánkhoz.
Sátán sikeresen aláásta olyan emberek bizonyságát, akik Joseph Smith-szel együtt látták megnyílni a mennyeket, és angyalok hangját hallották. Fizikai szemük és fülük bizonysága nem volt elég, amikor többé már nem érezték a bizonyságot, hogy a papsági kulcsok még mindig Josephnél vannak.
Világos számunkra a figyelmeztetés: Ha az emberi gyengeséget keressük az emberekben, biztosan meg fogjuk találni. Amikor a papsági kulcsok birtokosainak gyengeségeire koncentrálunk, kockázatot vállalunk önmagunkkal szemben. Amikor másoknak beszélünk vagy írunk e gyengeségekről, őket is kockázatnak tesszük ki.
Világunkban a hibakeresés nagyon népszerű sportnak tűnik. Már régóta ez a politikai kampányok alapja. Sok tévéműsornak ez a fő témája világszerte. Ez az, ami kelendővé teszi az újságokat. Amikor csak találkozunk valakivel, az első, szinte tudattalan reakciónk az, hogy tökéletlenségeket keresünk.
Akkor állhatunk meg szilárdan az Úr egyházában, ha szemünket arra képezzük ki, hogy felismerjük az Úr erejét az általa elhívottak szolgálatában. Érdemesnek kell lennünk a Szentlélek társaságára! És imádkoznunk kell a Szentlélekért, hogy tudhassuk: a minket vezetők rendelkeznek ezzel a hatalommal. Én az ilyen imákra leginkább akkor kapok választ, amikor magam is teljesen belemerülök az Úr szolgálatába.
Egy katasztrófa utóhatásaként történt. Egy júniusi napon átszakadt egy gát Idahóban. Hatalmas víztömeg öntötte el az alatta élőket. Sok ezer ember – nagyrészt utolsó napi szentek – menekültek el otthonaikból biztonságos helyekre.
Ott voltam, amikor az emberek szembesültek a helyreállítás nagy feladatával. Láttam, amikor a cövekelnök összegyűjtötte püspökeit, hogy vezessék az embereket. Az első napokban minden külső irányítástól el voltunk vágva. A helyi vezetők gyűlésén voltam, amikor egy igazgató érkezett a szövetségi katasztrófavédelmi hivatalból.
Megpróbálta kezébe venni a gyűlés irányítását. Nagy lendülettel elkezdte felsorolni, hogy miket kell majd megtenni. Ahogy hangosan felolvasta az egyes pontokat, a cövekelnök, aki a közelében ült, csendben azt mondta: „Már megtettük.” Miután ez így zajlott öt-tíz percen át, a szövetségi hivatalnok végül elhallgatott és leült. Csendben figyelt, amikor a cövekelnök jelentéseket kapott a püspököktől, és utasításokat adott.
A másnapi gyűlésre a szövetségi katasztrófavédelmi tisztviselő az elsők között érkezett. Hátulra ült. A cövekelnök megkezdte a gyűlést. További jelentéseket kapott, és utasításokat adott. Pár perccel később a szövetségi tisztviselő, aki hatalmas ügynökségének minden felhatalmazásával és forrásával érkezett, így szólt: „Ricks elnök, mit szeretne, mit tegyünk?”
Felismerte az erőt. Én azonban még többet láttam. Felismertem a kulcsok és az azokban rejlő erő megnyitásához szükséges hit bizonyítékát.
Ez megismétlődött, amikor egy házaspár közvetlenül a gát átszakadása után jött vissza a városba. Nem haza mentek, hanem először a püspöküket keresték fel. Ő csupa iszap volt, és az egyháztagokkal együtt mások otthonát takarította. Megkérdezték, mit szeretne, mit tegyenek.
Aztán munkához láttak. Jóval később pár percre hazaugrottak, hogy megnézzék a házukat. Elmosta a víz. Így aztán visszamentek segíteni, ahol csak a püspök kérte, hogy segítsenek. Tudták, honnan kaphatják meg az Úr irányítását az egyházi szolgálathoz.
Akkor és azóta megtanultam, hogy Sion cövekei miként válnak menedékhellyé. Olyanná válnak, mint egy nagy család, akik egyek és törődnek egymással. Mindezt egyszerű hit eredményezi.
Hit által keresztelkednek meg és nyerik el a Szentlelket. A parancsolatok további betartása által ez az ajándék állandóvá válik. Fel tudják ismerni a lelki dolgokat. Könnyebb lesz meglátniuk Isten erejét, amint az az általa elhívott átlagemberekben munkálkodik, akik szolgálják és vezetik őket. Meglágyulnak a szívek. Az idegenek polgártársakká válnak az Úr királyságában, a szeretet kötelékeiben egyesülve.
E boldog állapot nem tart soká a hit folytonos megújulása nélkül. Szeretett püspökünket visszahívják, akárcsak cövekünk elnökét. Az apostolok, akiket hittel követtünk, hazavitetnek Istenhez, aki elhívta őket.
E folytonos változásokkal nagy lehetőségek is együtt járnak. Érdemessé válhatunk a kinyilatkoztatásra, mely által megtudhatjuk, hogy Isten a kulcsokat egyik embertől átadja egy másiknak. Újra meg újra törekedhetünk erre az élményre. És törekednünk is kell, ha szeretnénk elnyerni az áldásokat, melyeket Isten nekünk tartogat, és melyekkel kapcsolatban azt kéri, nyújtsuk azokat másoknak is.
Imátokra a válasz tán nem lesz olyan drámai, mint amikor egyesek látták, ahogy beszéde közben Brigham Young magára öltötte a mártírhalált halt Joseph próféta külsejét. De ugyanolyan bizonyos lehet. És ezzel a lelki megerősítéssel béke és erő is árad majd. Ismét tudni fogjátok, hogy ez az Úr igaz és élő egyháza, melyet Ő vezet felszentelt szolgái által, és hogy Ő törődik velünk.
Ha elegen gyakoroljuk ezt a hitet és kapjuk meg ezt a bizonyosságot, Isten fel fogja emelni a vezetőinket, megáldja életünket és családjainkat. Azzá válunk, amit Pál annyira kívánt azoknak, akiket szolgált: fel leszünk építve „az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus”3.
Tanúságomat teszem, tudom, hogy Jézus Krisztus a mi Üdvözítőnk, és Ő él. Tudom, hogy Ő az a kőszikla, amelyen ez az Ő igaz egyháza áll. Jézus Krisztus nevében, ámen.