„Egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül”
Senki se becsülje alá a hétköznapi utolsó napi szentek hitének erejét!
Van egy Joseph Smith prófétának 1838-ban adott kinyilatkoztatás, melyet ritkán idéznek, de mély üzenete van az utolsó napi szentek számára: „Én emlékezem Oliver Granger szolgámra. Íme, bizony ezt mondom neki: az ő neve szent emlékezetben fog maradni nemzedékről nemzedékre, most és mindörökké, mondja az Úr.” (T&Sz 117:12)
Oliver Granger meglehetősen hétköznapi ember volt. Szinte teljesen vak volt – látását a hideg és annak hatásai következtében veszítette el (lásd History of the Church, 4:408. o.). Az Első Elnökség így jellemezte: „a legszigorúbb feddhetetlenségű és erkölcsi erényű férfi; egyszóval: Isten embere” (History of the Church, 3:350. o.).
Amikor a szenteket kiűzték az ohiói Kirtlandből, úgy, ahogy az később megismétlődött Independence-ben, Far Westben és Nauvoo-ban is, Oliver hátramaradt, hogy bármilyen kevés pénzért is, de próbálja meg eladni javaikat. Nem volt nagy esélye a sikerre, és valóban, nem is járt sikerrel.
Az Úr azonban azt mondta: „Küzdjön tehát komolyan egyházam vezetőségének kiszabadításáért, mondja az Úr; és ha elbukik, álljon fel újra, mert az ő áldozata szentebb lesz előtt mint a nyeresége, mondja az Úr.” (T&Sz 117:13)
Mit tett Oliver Granger, hogy nevének szent emlékezetben kellene fennmaradnia? Igazából semmi különöset. Nem annyira a tettei, hanem a jelleme teszik méltóvá az megemlékezésre.
Amikor Oliver előtt tisztelgünk, a legnagyobb dicsőséget talán mégis inkább Lydia Dibble Granger, a felesége érdemli.
Oliver és Lydia végül aztán elhagyta Kirtlandet, hogy a Missouri állambeli Far Westben csatlakozzon a szentekhez. Alig pár mérföldet tettek meg azonban, amikor egy csőcselék visszafordította őket. Így csak később tudtak csatlakozni a szentekhez, Nauvoo-ban.
Oliver 47 esztendősen elhunyt, így Lydia magára maradt a gyermekeikkel.
Az Úr nem várt tökéletességet Olivertől, sőt, talán igazából azt sem várta, hogy sikerrel járjon. „Ha elbukik, álljon fel újra, mert az ő áldozata szentebb lesz előttem, mint a nyeresége, mondja az Úr.” (T&Sz 117:13)
Nem várhatjuk el, hogy mindig sikerrel járunk, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt!
„Mert én, az Úr, mindenkit cselekedetei és szíve vágyakozása szerint fogok megítélni.” (T&Sz 137:9)
Az Úr így szólt az egyház egészéhez:
„Ha én az emberek fiai közül bármelyiknek parancsot adok, hogy egy munkát elvégezzen a nevemben, és azok az emberfiak minden erejükkel és képességükkel elkezdik azt a munkát, és szorgalmuk nem lankad, de ellenségük rájuk támad és megakadályozza annak a teendőnek az elvégzését, íme, én úgy látom jónak, hogy azt a teendőt ne követeljem többé az emberfiaktól, hanem elfogadjam áldozatukat. (…)
Ezt példaképpen mondom, vigasztalásul azok miatt, akik parancsot kaptak egy teendő elvégzésére, de ellenségeik elnyomása megakadályozta őket benne, mondja Uratok, Istenetek.” (T&Sz 124:49, 53; lásd még Móziás 4:27.)
Az Kirtlandi pár tucat emberből mára milliós nagyságrendű utolsó napi szent lett világszerte. Rengetegféle nyelvet beszélnek, de egységesek hitükben és bizonyságukban a Szentlélek nyelvén.
Ezek a hithű egyháztagok szövetségeket kötnek, azokat betartják, és törekszenek érdemesen élni a templomra. Hisznek a jövendölésekben, és támogatják egyházközségi és gyülekezeti vezetőiket.
Oliverhez hasonlóan támogatják az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumát, és hisznek az Úr e szavaiban: „Ha népem engedelmeskedik szavamnak és [e férfiak] szavának, akiket arra rendeltem, hogy népemet vezessék, íme, bizony, mondom nektek, akkor nem fogják őket kimozdítani helyükből.” (T&Sz 124:45)
A Tanok és szövetségek előszavaként adott kinyilatkoztatásban az Úr elmagyarázta, ki fogja végezni az Ő munkáját. Jól figyeljetek, ahogy most felolvasom ezt a kinyilatkoztatást, és gondoljátok meg, milyen bizalmat helyez belénk az Úr!
„Én, az Úr, tehát tudván, hogy mekkora baj sújtja majd a föld lakóit, elhívtam ifj. Joseph Smith szolgámat. Az égből szóltam hozzá és adtam parancsolatokat neki.
Másoknak is adtam parancsokat, hogy hirdessék a világnak ezeket a dolgokat, és mindezt azért tettem, hogy beteljesedjék az, amit a próféták írtak –
Hogy elojönnek a világból a gyengék és megdöntik a hatalmasokat és erőseket, hogy az emberek ne embertársaik tanácsát keressék, sem pedig saját karjukban bízzanak.”
A következő vers elmondja, hogy a papság hétköznapi, érdemes férfiakra és fiúkra ruházandó:
„Hanem hogy mindenki Istennek, az Úrnak, a világ Üdvözítojének a nevében szólhasson, (…)
Hogy az én evangéliumom teljessége a gyengék és alázatosak által hirdettessék a világ végső határáig, és királyok és uralkodók előtt is.
Íme, én Isten vagyok, és én mondtam ezt. Ezek az én parancsolataim, amelyeket én adtam szolgáimnak, hogy gyengeségükben saját nyelvükön megértsék.
Hogy amennyiben tévedtek, az kiderüljön,
És amennyiben bölcsességet keressenek, taníttassanak,
És amennyiben vétkeztek, fenyítést kapjanak, hogy megbánják vétküket.
És amennyiben alázatosak, áldást, erőt és időnként tudást kapjanak a magasságból.” (T&Sz 1:17–20, 23–28; kiemelés hozzáadva.)
Most újabb nemzedéknyi ifjúság lép elő. Olyan erőt látunk bennük, melyet korábban nem tapasztaltunk. Az italozás, a drogok és az erkölcsi kihágások nem részei az életüknek. Összefognak az evangélium tanulmányozásában, a társas összejövetelek látogatásában és a szolgálatok végzésében.
Nem tökéletesek, legalábbis még nem. Megtesznek minden tőlük telhetot, és sokkal erősebbek, mint a korábbi nemzedékek.
Ahogy az Úr Oliver Grangernek mondta: „Ha [elbuknak, álljanak] fel újra, mert az ő áldozat[uk] szentebb lesz előttem, mint a nyereség[ük], mondja az Úr.” (T&Sz 117:13)
Néhányan végeláthatatlanul aggódnak a le nem szolgált missziók, a rosszul sikerült házasságok, a meg nem született gyermekek miatt, vagy aggodalmukat a tévútra tért gyermekek, a valóra nem vált álmok vagy az okozza, hogy idős koruk miatt nem tudnak megtenni mindent, amit szeretnének. Nem hiszem, hogy az Úrnak öröme telik abban, amikor aggodalmaskodunk amiatt, hogy soha nem teszünk eleget, vagy amit teszünk, soha nem elég jó.
Néhányan szükségtelenül viselik a bűntudat nehéz terhét, melytől könnyen megválhatnának, ha megvallanák és megbánnák bűnüket.
Az Úr nem csupán azt mondta Oliverrol: „ha elbukik”, hanem hozzá is tette: „ha elbukik, álljon fel újra” (T&Sz 117:13).
Néhány éve a Fülöp-szigeteken járva egy kicsit korán érkeztünk egy konferenciára. Ott, a kápolna előtt a padkán ült egy család: apa, anya és négy kisgyermek, a legszebb ruhájukba öltözve. Sok órányi buszút állt mögöttük, és a nap első étkezését fogyasztották éppen: mindannyian egy-egy hideg főtt csöves kukoricát rágcsáltak. A Manilába vezető buszút költsége valószínűleg az ételre szánt költségvetésből került ki.
Ahogy elnéztem azt a családot, szívem túlcsordult. Hát ez az egyház! Hát ilyen erő rejlik benne! Ilyen jövő elé tekinthet! Sok más földön élő családhoz hasonlóan ők is fizetik tizedüket, támogatják vezetőiket, és minden tőlük telhetőt megtesznek a szolgálat során.
Feleségemmel több mint 40 éve járjuk a világot. Talán 100 országban is ismerünk egyháztagokat. Éreztük egyszerű hitük erejét. Személyes bizonyságuk és áldozataik mély hatással vannak ránk.
Nem szeretek kitüntetve lenni. A dicséret mindig zavar, mert az evangélium előremozdításának nagyszerű munkája a múltban is, most is, és a jövőben is a hétköznapi egyháztagokon múlik.
Feleségem és én nem várunk nagyobb jutalmat önmagunknak, mint amit gyermekeink vagy szüleink fognak kapni. Nem biztatjuk gyermekeinket arra, és nem is szeretnénk, hogy életük céljaként közismertségre és láthatóságra törekedjenek a világban vagy az egyházban, hiszen nem erről szól a lélek értéke. Akkor fogják valóra váltani álmainkat, ha az evangélium szerint élnek, és hitben nevelik fel gyermekeiket.
Jánoshoz hasonlóan én is azt mondom: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy [a mi] gyermekei[nk] az igazságban járnak.” (3 János 1:4)
Évekkel ezelőtt, az Új-Anglia Misszió elnökeként elutaztam az Új-Brunswickben lévő Frederictonból. Mínusz 40 fok volt. Amikor a repülőgép kigördült a kicsiny terminálból, láttam két fiatal eldert, akik kint álltak és búcsút intettek. Azt gondoltam magamban: „Bolond fiúk! Miért nem mennek be a melegre?”
Akkor hirtelen igen erőteljes sugalmazást, kinyilatkoztatást kaptam: e két hétköznapi misszionáriusban megtestesül a Mindenható Isten papsága. Hátradőltem, és elégedetten hagytam az egész tartomány misszionáriusi munkájának súlyát az ő vállukon. Olyan lecke volt ez, amit soha nem fogok elfelejteni.
Nyolc hete elder William Walkerrel a hetvenek közül zónakonferenciát tartottunk 44 misszionáriusnak Nahában, Okinawa szigetén. Mills elnök, a Japán Fukuoka Misszió elnöke nem tudott részt venni egy közelgő tomboló tájfun miatt. A fiatal zónavezetők vezették a gyűlést, méghozzá oly nagy sugalmazással és méltósággal, ahogy misszióelnökük tette volna. Másnap reggel viharos széllökések közepette indultunk útnak, azzal a biztos tudattal, hogy náluk jó kezekben hagyjuk a misszionáriusokat.
Nemrégiben a japánbeli Osakában elder Russell Ballard és elder Henry Eyring, valamint jómagam, továbbá David Sorensen elnök és más hetvenesek gyűlést tartottunk 21 misszióelnökkel és 26 területi felhatalmazott hetvenessel. Köztük voltak a következők: elder Subandriyo az indonéziai Dzsakartából, elder Chu-Jen Chia Kínából, Pekingből, elder Remus G. Villarete a Fülöp-szigetekről, elder Won Yong Ko Koreából, valamint további 22 férfi – és csak két amerikai volt köztük! Nemzetek, nyelvek és népek egyesítése volt ez. Egyikük sem kap fizetséget. Mindannyian önkéntesen szolgálnak, és hálásak, hogy elhívást kaptak a munkára.
Újraszerveztünk cövekeket néhány Japán városban: Okazakiban, Sapporóban és Osakában. Mindhárom új cövekelnök és a vezetők közül rengetegen még tizenéves korukban csatlakoztak az egyházhoz. Legtöbbjük elveszítette az édesapját a háború során.
Elder Yoshihiko Kikuchi, aki a hetvenek tagja, szintén e nemzedék képviselője.
A csapások, melyeket az Úr előre látott, most lesújtanak a bűneit meg nem bánó világra. Fiatalok újabb és újabb nemzedéke lép elő. Házasságot kötnek. Megtartják az Úr házában kötött szövetségeiket. Gyermekeik születnek, és nem hagyják, hogy a társadalom korlátokat szabjon családi életüknek.
Ma beteljesítjük a jövendölést, ami így hangzott: „[Oliver Granger] neve szent emlékezetben fog maradni nemzedékről nemzedékre, most és mindörökké, mondja az Úr.” (T&Sz 117:12) A világ mércéje szerint nem volt kiemelkedő, mindazonáltal az Úr ezt mondta: „Senki se nézze le tehát Oliver Granger szolgámat, hanem áldja őt népem most és mindörökké.” (T&Sz 117:15)
Senki se becsülje alá a hétköznapi utolsó napi szentek hitének erejét! Ne feledjétek, az Úr ezt mondta: „A mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40)
Ezt az ígéretet adta: „A Szentlélek állandó kísérőd lesz, és jogarod az igazság és az igazságosság változatlan jogara; birodalmad örökkévaló birodalom lesz és örökkön-örökké, kényszer nélkül téged fog illetni.” (T&Sz 121:46)
Semmilyen, ismétlem, semmilyen erő nem állíthatja meg az Úr munkájának előrehaladtát!
„Meddig maradhat szennyes a folyóvíz? Milyen hatalom tartóztathatja fel az egeket? Az ember éppen úgy kinyújthatná gyenge karját, hogy megállítsa a Missourit előírt folyásában, vagy hogy vizét felfelé fordítsa, mint hogy megakadályozza a Mindenhatót abban, hogy az égből tudást árasszon az utolsó napok szentjeinek fejére.” (T&Sz 121:33)
Erről teszem apostoli tanúságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.