Énós könyve: Bevezetés
Miért tanulmányozzuk ezt a könyvet?
Énós könyve Jézus Krisztus engesztelésének azon erejét szemlélteti, mely képes az embereket megtisztítani és teljessé tenni. Énós hosszas imában fohászkodott Istenhez, mielőtt a bűnei megbocsáttattak. Azután a nefiták és a lámániták lelki jólétéért imádkozott, élete hátralévő részét pedig az ő szabadulásukon munkálkodva töltötte. A tanulók Énós könyvének tanulmányozása során fontos leckéket tanulhatnak az imáról, a bűnbánatról és a kinyilatkoztatásról. Azt is megtanulhatják, hogy amikor valaki részesül az engesztelés áldásaiban, arra fog vágyni, hogy ezeket az áldásokat másokkal is megossza.
Ki írta ezt a könyvet?
Ezt a könyvet Énós írta, aki Jákóbnak a fia, Lehinek és Sáriának pedig az unokája volt. Énós feljegyezte, hogy az édesapja őt „az Úr nevelő tanítása és intelmei szerint” tanította (Énós 1:1). Élete végéhez közeledvén Énós azt írta, hogy kijelentette az igazságot, „mely Krisztusban van” (Énós 1:26). Halála előtt Énós átadta Nefi lemezeit fiának, Járomnak (lásd Járom 1:1). Feljegyzéseit Énós azzal a kijelentéssel zárta, hogy örvendezik annak a napnak, amikor majd a Megváltója előtt fog állni. Ezt mondta: „[A]kkor örömmel látom majd az arcát, és ő ezt fogja mondani nekem: Jöjj hozzám, te áldott; el van készítve számodra egy hely Atyámnak palotáiban” (Énós 1:27).
Kiknek íródott a könyv, és miért?
Amikor Énós megkapta a lemezeket apjától, megígérte, hogy csak azokat a dolgokat fogja rávésni, melyeket a legbecsesebbnek gondol, beleértve ebbe a szent tanításokat, kinyilatkoztatásokat és jövendöléseket (lásd Jákób 1:1–4; 7:27). Énós tudta, hogy népe, a nefiták, idővel majd el fognak pusztulni. Azért imádkozott, hogy az Úr őrizze meg a nefiták feljegyzéseit, „hogy az egy eljövendő napon eljuthasson a lámánitákhoz, hogy talán eljuthassanak a szabaduláshoz” (Énós 1:13).
Hol és mikor íródott?
Énós a feljegyzéseit azzal zárta, hogy kijelentette, 179 év telt el azóta, hogy Lehi elhagyta Jeruzsálemet (lásd Énós 1:25). Ezzel behatárolható, hogy írásainak dátuma nagyjából Kr.e. 544 és Kr. e. 421 közé tehető. Énós akkor írta le ezeket a feljegyzéseket, amikor Nefi földjén élt.
Milyen megkülönböztető jegyei vannak ennek a könyvnek?
Énós könyve egy olyan mintát mutat be, mely megmutatja, hogy az emberek miként részesülhetnek Jézus Krisztus engesztelésének áldásaiban, és hogyan oszthatják meg ezeket az áldásokat másokkal. Énós először tanult Jézus Krisztus evangéliumáról (lásd Énós 1:1, 3). Következőként felismerte, hogy szüksége van a Szabadítóra, majd megbocsátásért imádkozott (lásd Énós 1:2–4). Aztán pedig, miután bocsánatot nyert bűneire, szorgalmasan imádkozott és munkálkodott azon, hogy mások is szabadulást nyerhessenek (lásd Énós 1:5–27). Ez a minta az egész Mormon könyvében végighalad. A példák közé tartozik Alma (lásd Móziás 17:1–2; 18:1–2), a fiatalabb Alma és Móziás fiai (lásd Móziás 27–28), valamint Lamóni és az ő népe (lásd Alma 18–19).
Továbbá Énós könyve tesz először részletesen említést Lámán és Lemuel leszármazottainak hitehagyott állapotáról (lásd Énós 1:20). Azt is megemlíti, hogy „rendkívül sok próféta is volt” a nefiták között – habár a nefiták zöme „merevnyakú nép volt” –, „állandóan felserkentvén őket, az Úr félelmében tartván” (Énós 1:22–23).
Vázlat
Énós 1:1–8 Énós bűnei bocsánatáért imádkozik, majd Jézus Krisztusba vetett hite miatt megbocsátást nyer.
Énós 1:9–18 Énós imádkozik a nefitákért és a lámánitákért, és arra kéri az Urat, hogy őrizze meg a nefiták feljegyzéseit.
Énós 1:19–24 Énós a lámániták gonoszságáról, valamint a nefiták merevnyakú természetéről ír. Más prófétákkal együtt ő is folyamatosan a szabadulásukon munkálkodik.
Énós 1:25–27 Énós befejezi feljegyzéseit, és bizonyságot tesz az örök életről, melyet az ő Szabadítója által nyert el.