Tan és szövetségek 18:1–16

Bevezetés

Joseph Smith 1829 júniusában kapta meg a Tan és szövetségek 18-ban feljegyzett kinyilatkoztatást saját maga, Oliver Cowdery, valamint David Whitmer számára, röviddel azt követően, hogy Péter, Jakab és János Joseph Smithre és Oliver Cowderyre ruházta a melkisédeki papságot. A kinyilatkoztatás elején az Úr az egyház felépítéséről tanította Oliver Cowderyt, majd elhívta őt és David Whitmert, hogy prédikáljanak bűnbánatot.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 18:1–5

Az Úr arról tanít, hogyan kell felépíteni az Ő egyházát

Óra előtt rajzold fel a kapcsolódó ábrát a táblára:

Felolvashatod a következő történetet, vagy elmondhatsz egy hasonlót egy olyan földrengésről, amely helyben és időben hozzátok közelebb következett be:

1989. október 17-én 17:04-kor egy, a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia államában található San Franciscót. Több ezer épület sérült meg vagy omlott le. Sok épület alapja megrepedt, aminek következtében életveszélyesnek kellett nyilvánítani azokat.

Milyen dolgok miatt aggódnátok, ha egy olyan házban kellene laknotok, amelyiknek gyenge alapja van?

Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 18 feljegyzi az Úr Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek adott kinyilatkoztatását arról, hogyan kell biztos alapra építeni az Ő egyházát. E kinyilatkoztatás elején az Úr utal mindazon dolgokra, amelyeket Oliver Cowdery leírt, a Mormon könyvében álló szavakat értve ez alatt, amelyeket Oliver jegyzett le, amikor írnokként segített Joseph Smith prófétának. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 18:1–4-et. Kérd meg az osztályt, hogy keressék meg, hogy a Mormon könyvében leírtak miként segítik az egyház felépítését.

Mit mondott az Úr, mi található a Mormon könyvében? Hogyan segíthetnek a Mormon könyvében található tanítások az egyház felépítésében?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 18:5-öt, az osztályt pedig, hogy keressék meg, mit ígért a Szabadító, ha az Ő evangéliumának alapjára építjük fel az egyházát.

Az 5. vers alapján mire kell épülnie az igaz egyháznak? (A tanulók válaszai tükrözzék a következő tant: Az igaz egyház Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára épül.)
Mit ígér nekünk az Úr, amikor egyházát az Ő evangéliumának alapjára építjük fel?

Tan és szövetségek 18:6–16

Az Úr elhívja Oliver Cowderyt és David Whitmert, hogy prédikáljanak bűnbánatot

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 18:6-ot. Kérd meg az osztályt, hogy kövessék a szöveget, és keressék meg, hogyan jellemezte az Úr a világot, amelyben most élünk. Miután a tanulók beszámoltak arról, amit találtak, kérd meg őket, hogy olvassák el a Tan és szövetségek 18:9-et, hogy megtudják, mit parancsolt az Úr a világban egyre növekvő gonoszságra reagálva.

Mi volt az Úr reakciója a világban egyre növekvő gonoszságra? (Szolgákat hívott el, hogy bűnbánatot prédikáljanak.)

Mutass rá arra, hogy az Úr éppen úgy a bűnbánat prédikálására hívta el Oliver Cowderyt és David Whitmert, ahogyan az ősi Pál apostolt is. Bár Oliver és David nem kapott elhívást arra, hogy a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai legyenek, mégis szerepet játszottak e kvórum megalapításában az utolsó napokban. Mondd el, hogy a tanulók a következő leckében tanulnak majd többet Oliver Cowdery és David Whitmer szerepéről.

Hogy segíts a tanulóknak felkészülni az Úrnak a lelkek értékével kapcsolatos tanításainak tanulmányozására, tegyél ki néhány olyan tárgyat, amelyek szerinted értékkel bírnak a tanulóid számára. Kérdezd meg tőlük, hogy mennyit fizetnének az egyes tárgyakért. Mondd el, hogy az egyik módja annak, hogy meghatározzuk egy tárgy értékét az, ha megtudjuk, mennyit hajlandóak az emberek fizetni érte. Mondhatja ugyan valaki, hogy egy adott tárgy egy bizonyos összeget ér, ez az ár azonban csak akkor valós, ha van valaki, aki azt hajlandó ki is fizetni érte.

Olvasd fel a Tan és szövetségek 18:10-et. Kérd meg a tanulókat, hogy e vers segítségével magyarázzák el, mekkora értékkel bírnak Isten szemében. A tanulók különféle tantételeket javasolhatnak, mégis győződj meg arról, hogy kihangsúlyozzák, hogy a lelkek értéke nagy Isten szemében.

Szerintetek miért vagytok ilyen értékesek Isten számára?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Dieter F. Uchtdorf elnöktől az Első Elnökségből:

„Isten nem csupán halandó lényként tekint rátok, akik egy rövid időre egy kicsiny bolygón élnek, hanem gyermekeiként lát titeket! Annak a lénynek lát titeket, akivé válhattok, és akivé szándékai szerint válnotok kell. Szeretné, ha tudnátok, hogy számítotok Neki” (Számítotok Neki! Liahóna, 2011. nov. 22.).

Emlékeztesd a tanulókat arra a tevékenységre, melyben bemutattad, hogy egy tárgynak akkora értéke van, amekkorát valaki hajlandó kifizetni érte. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 18:11–12-t. Kérd meg a többieket, hogy kövessék a szöveget, és keressék meg, milyen árat volt hajlandó a Szabadító megfizetni értünk.

Milyen árat fizetett a Szabadító a lelkünkért? (Emlékeztetheted a tanulókat, hogy ezekben a versekben a „minden ember” kifejezés az egész emberiségre utal.)
Hogyan mutathatjuk ki hálánkat azért az áldozatért, melyet a Szabadító hozott meg értünk? (Bár számos helyes válasz van, hangsúlyozd ki, hogy a bűnbánat az egyik legjobb módja annak, ahogyan kimutathatjuk a hálánkat.)

Írd fel a táblára a következő kijelentést: Értékem oly nagy, hogy Jézus Krisztus szenvedett és meghalt azért, hogy bűnbánatot tudjak tartani.

Javasolhatod, hogy a tanulók írják le ezt a tantételt a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba.

Hogyan befolyásolhatja ez az igazság azt, ahogyan saját magatokat látjátok?
Hogyan befolyásolhatja ez az igazság azt, ahogyan másokkal bántok?

Tegyél bizonyságot a Szabadító szeretetéről és arról, hogy kész volt meghalni mindannyiunkért.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 18:13-at.

Szerintetek miért érez az Úr nagy örömöt, amikor bűnbánatot tartunk?
Ha valaki hisz abban, hogy a lelkek értéke nagy Isten szemében, akkor mire indíthatja őt ez a hite? (A válaszok között lehetnek a következők: hogy másokkal tisztelettel bánjon, szolgáljon másokat vagy felkészüljön a misszionáriusi szolgálatra.)

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 18:14-et, hogy megtudják, mire hívta el az Úr Oliver Cowderyt és David Whitmert.

Szerintetek mit jelent „bűnbánatot kiáltani”?

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni ezt a kifejezést, olvasd fel a következő kijelentést Neil L. Andersen eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából: „Bűnbánatot kiált[ani] egyszerűen azt jelenti, hogy segíteni az embereknek visszatérni Istenhez” (Felkészülni lelki rendeltetésetekre [EOSZ áhítat, 2010. jan. 10.]. 7.; speeches.byu.edu).

Hogyan tudunk segíteni másoknak, hogy bűnbánatot tartsanak?

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Tan és szövetségek 18:15–16-ot, hogy megtudják, mit tapasztalnak meg az emberek, amikor segítenek valakinek Jézus Krisztushoz jönni.

Milyen áldásokat kapnak azok, akik segítenek másoknak Jézus Krisztushoz jönni? (Miközben a tanulók válaszolnak, felírhatod a táblára a következő tantételt: Ha segítünk másoknak bűnbánatot tartani és az Úrhoz jönni, akkor együtt örülünk majd velük Isten királyságában.)
Szerintetek miért éreztek majd örömöt, ha másokat Jézus Krisztushoz hoztok?

Kérd meg a tanulókat, hogy osszák meg egy élményüket, melynek során ők vagy az egyik ismerősük örömöt tapasztalt, mert segítettek valakinek közelebb kerülni az Úrhoz. Te is megoszthatod egy saját tapasztalatodat.

Kérd meg a tanulókat, hogy írjanak le egy dolgot, amit ők tehetnek, hogy segítsenek a lelkek megmentésének munkájában. Kérd meg őket, hogy gondoljanak konkrét emberekre, akiknek segíthetnek.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 18:5. „Sziklám”

A Tan és szövetségek 18:5 azt mondja, hogy az Úr egyházát „evangéliumom és sziklám alapjára” kell felépíteni. A Kalauz a szentírásokhoz meghatározása szerint a szikla „jelképes értelemben Jézus Krisztus és az ő evangéliuma, amely erős alap és támasz (T&Sz 11:24; 33:12–13). A szikla utalhat emellett kinyilatkoztatásra, amely által Isten ismerteti evangéliumát az emberrel (Mát. 16:15–18)” (Kalauz a szentírásokhoz: szikla; scriptures.lds.org).

Tan és szövetségek 18:10. „A lelkek értéke nagy Isten szemében”

Dieter F. Uchtdorf elnök az Első Elnökségből azt tanította:

„Minden ember, akivel találkozunk, VIP [nagyon fontos személy] Mennyei Atyánk szemében. Mihelyt ezt megértjük, azt is elkezdjük megérteni, hogyan kell bánnunk a felebarátainkkal.

Egy asszony, aki éveken át tartó megpróbáltatásokon és szomorúságon volt túl, könnyes szemmel ezt mondta: »Rá kellett jönnöm, hogy olyan vagyok, mint egy 20 dolláros bankjegy. Összegyűrt, megtépázott, piszkos, meggyötört és hegekkel teli. De ettől még mindig 20 dolláros bankjegy vagyok. Érek valamit. Noha nem festek jól, ütött-kopott és elhasznált vagyok, de attól még mindig teljes egészében 20 dollárt érek«” („Ti vagytok a kezem”. Liahóna, 2010. máj. 69.).

Tan és szövetségek 18:15–16. „…ha úgy lészen, hogy… munkálkodtok…”

A következő beszámolók Thomas S. Monson elnök azon erőfeszítéseit szemléltetik, hogy lelkeket hozzon a Szabadítóhoz:

„[Püspökként] számos felelősségem volt, én pedig a képességeimhez mérten a lehető legjobban szerettem volna eleget tenni nekik. Az Egyesült Államok akkoriban egy… háborúban vett részt. Mivel akkor számos egyháztagunk szolgált a hadseregben, a püspökök azt a feladatot kapták az egyház központjától, hogy minden egyes szolgálatot teljesítő katona számára fizessenek elő az egyház Church News és Improvement Era című folyóirataira. Továbbá minden püspököt megkértek, hogy az egyházközségéből szolgáló katonáknak havonta írjanak egy személyes hangvételű levelet. A mi egyházközségünkből 23-an öltötték magukra a mundért. A papsági kvórumok a megfelelő erőfeszítések árán előteremtették e kiadványok előfizetési díjait, én pedig nekiláttam a feladatnak, igen, a kötelességnek, hogy minden hónapban 23 személyre szóló levelet írjak. A sok, azóta eltelt év után is őrzök még néhányat ezekből a levelekből és a kapott válaszokból. E leveleket újra elolvasva igen könnyen elérzékenyül az ember. Öröm újra hallani egy katona esküjét, hogy az evangélium szerint fog élni, és egy tengerész döntését, hogy családjával együtt kitart a hite mellett.

Egyik este éppen az egyházközségünkben lévő egyik nőtestvérnek adtam át az aktuális hónapban írt 23 levelet. Az ő feladata volt a levelek feladása és az állandóan változó címlista frissítése. Az egyik borítékra pillantva mosolyogva ezt kérdezte: »Monson püspök, te soha nem csüggedsz el? Itt egy újabb levél Bryson testvérnek. Ez már a 17. leveled, de eddig még egyre sem kaptál választ.«

Így feleltem: »Nos, lehet, hogy majd ebben a hónapban válaszol.« Mint később kiderült, tényleg ez volt az a bizonyos hónap. Először fordult elő, hogy válaszolt a levelemre. Válaszát a mai napig nagy becsben tartom. Egy távoli partszakaszon szolgált mindentől elszigetelve, honvágytól és magánytól gyötörve. Ezt írta: »Kedves Püspök Úr! Nem vagyok jó levélíró.« (Ezt én is elmondhattam volna neki jó néhány hónappal azelőtt.) Majd így folytatta: »Köszönöm [a Church Newst és] az újságokat, de leginkább a személyes levelekért vagyok hálás. Új életet kezdtem. Elrendeltek az ároni papság papi hivatalába. A szívem csordultig van. Boldog ember vagyok.«

Bryson testvérnél már csak a püspöke volt boldogabb! Megtanultam a gyakorlatban alkalmazni a következő szállóigét: »Tedd a dolgod, míg erőd bírja, a többit pedig hagyd az Úrra!« (Henry Wadsworth Longfellow, “The Legend Beautiful,” in The Complete Poetical Works of Longfellow [1893], 258).

Évekkel később ellátogattam a Salt Lake Cottonwood Cövekbe, melynek akkor éppen James E. Faust volt az elnöke, és felemlítettem ezt a történetet, hogy ezzel is felhívjam a figyelmet a seregben szolgáló testvéreink támogatására. A gyűlés után egy derék fiatalember lépett oda hozzám. Megfogta a kezem, majd ezt kérdezte: »Monson püspök, emlékszel rám?«

Hirtelen felismertem, hogy ki is volt. »Bryson testvér! – kiáltottam fel. – Hogy vagy? Milyen elhívásban szolgálsz itt az egyházban?«

Szívet melengető és nyilvánvaló büszkeséggel így felelt: »Jól vagyok. Az egyházközségem elderek kvóruma elnökségében szolgálok. Újfent köszönöm az irántam tanúsított törődésedet, és a nekem küldött leveleidet, melyeket azóta is kincsként őrzök.«

Fivérek, a világnak szüksége van a segítségünkre” (Hajlandónak és érdemesnek lenni a szolgálatra. Liahóna, 2012. máj. 68–69.).

„Amikor püspökként szolgáltam, egy vasárnap reggel észre vettem, hogy az egyik papunk hiányzott a papsági gyűlésről. A kvórumot a tanácsadóm gondjaira bíztam, én pedig elmentem Richard otthonába. Az édesanyja azt mondta, hogy egy helyi autószerelő műhelyben dolgozik épp.

Elhajtottam a műhelyhez, hogy megkeressem Richardot. Mindenhol néztem, de sehol sem találtam. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy nézzek meg egy régi szerelőaknát a műhely egyik félreeső zugában. A sötétből egy ragyogó szempár nézett fel rám. Hallottam, amint Richard ezt mondja: »Püspök, hát megtaláltál! Mindjárt feljövök.« Ezt követően ritkán hiányzott a papsági gyűlésről.

A család egy közeli cövekbe költözött. Telt-múlt az idő, amikor egy nap telefonhívást kaptam, hogy Richardot elhívták misszionáriusi szolgálatra Mexikóba, a család pedig meghívott, hogy beszéljek az indulása előtti bizonyságtételen. A gyűlésen, amikor Richardra került a sor, elmondta, hogy a misszióval kapcsolatos elhatározásában egy vasárnap reggel érkezett el a fordulópont – nem a kápolnában, hanem amikor felnézett a sötét akna mélyéből és a kvórumelnöke kinyújtott kezét látta.

Az évek során Richard kapcsolatban maradt velem, és mesélt a bizonyságáról, a családjáról és az egyházban végzett hithű szolgálatáról, amelybe a püspöki elhívás is beletartozott” (“They Will Come,” Ensign, May 1997, 46).