Ifjúsági hitoktatás
159. lecke: A család: Kiáltvány a világhoz


159. lecke

A család: Kiáltvány a világhoz

Bevezetés

1995. szeptember 23-án Gordon B. Hinckley elnök az általános segítőegyleti gyűlésen felolvasta „A család: Kiáltvány a világhoz” szövegét. Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma e kiáltványa leszögezi a világ számára az Úrnak a családra vonatkozó normáit és tanait. A kiáltvány emellett a családok megerősítését célzó tanácsokat is ad, és figyelmeztet a családok széthullásának következményeire.

Megjegyzés: Győződj meg róla, hogy minden tanulónál van egy példány A család: Kiáltvány a világhoz szövegéből. Ez a dokumentum megtalálható a 2010. novemberi Liahóna 129. oldalán, az Isten iránti kötelesség és a Személyes fejlődés füzetben, a Hűek a hithez könyvben a Család címszó alatt, valamint az LDS.org honlapon. E kézikönyv mellékleteként is találsz egy példányt a családkiáltványból.

Javaslatok a tanításhoz

Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma a családra vonatkozó kiáltványt ad ki a világnak

Óra előtt sorold fel a táblán a következő szavakat és kifejezéseket:

A házasság és a család fontossága

Válás

Azonos neműek házassága

Az ember neme

Gyermekvállalás

Házasságon kívüli nemi kapcsolatok

Az anyák szerepei

Az apák szerepei

Abortusz

Kezdd az órát a következő kérdésekkel:

  • Kézfelemeléssel jelezzétek, kinek voltak már a táblán felsorolt témákkal kapcsolatos kérdései, vagy ki ismer valakit, akinek voltak ilyen kérdései.

  • Hol találhatjuk meg az Úr e témákkal kapcsolatos utasításait?

Oszd ki a tanulók között A család: Kiáltvány a világhoz példányait. (Megkérheted a tanulókat, hogy számozzák be a bekezdéseket, mert így könnyen követni tudják majd, amikor az egyes bekezdésekre utalsz.) Mondd el, hogy Gordon B. Hinckley elnök 1995. szeptember 23-án, a Segítőegylet általános gyűlésén olvasta fel ezt a nyilatkozatot. Mielőtt Hinckley elnök sort kerített volna a felolvasására, mondott néhány indokot arra, hogy miért van a világnak szüksége a benne foglalt igazságokra. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel Hinckley elnök következő kijelentését. Az osztály figyelje meg annak indokait, hogy miért van a világnak szüksége erre a nyilatkozatra.

Kép
President Gordon B. Hinckley

„A sok álokoskodás miatt, melyet úgy tálalnak, mintha igazság volna, a sok normákkal és értékekkel kapcsolatos megtévesztés miatt, a sok csábítás és hamisság miatt, mellyel beszennyezik a világot, úgy éreztük, figyelmeztetnünk és intenünk kell. Ennek elősegítéseként mi, az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Tanácsa, most egy kiáltványt adunk ki az egyháznak és a világnak, a családhoz kapcsolódó olyan normák, tanok és szokások kijelentése és megerősítése végett, amelyeket ezen egyház prófétái, látnokai és kinyilatkoztatói annak egész történelme folyamán mindig is kijelentettek” (“Stand Strong against the Wiles of the World,” Ensign, Nov. 1995, 100).

  • Miért lett kiadva ez a kiáltvány az egyháznak és a világnak?

Mondd el, hogy A család: Kiáltvány a világhoz című kiadványt tanulmányozva válaszokat kaphatunk sok, a családdal kapcsolatos kérdésre. Hogy segíts a tanulóknak megtalálni azokat a tanokat, amelyek világosabbá teszik számukra a táblán felsorolt témákat, kérj meg öt tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a kiáltvány első öt bekezdését. Az osztály kövesse a szöveget, és keressen olyan tanokat, melyek kapcsolódnak a táblára felírt témákhoz. Minden bekezdés után tartsatok szünetet, és adj lehetőséget a tanulóknak arra, hogy elmondják, mit találtak. Kérd meg a tanulókat, hogy a családkiáltvány náluk lévő példányán jelöljék meg ezeket a tanokat.

Miközben a tanulók elmondják, mit találtak, kérd meg őket, hogy írják fel a táblára ezeket a tanokat. A tanulók megfogalmazhatják és felírhatják a következő tanokat:

A férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el [1. bekezdés].

A család központi helyet foglal el Mennyei Atyánk tervében [1. bekezdés].

Az ember neme alapvető jellemvonása az egyén földi élet előtti, halandó és örökkévaló azonosságának, valamint rendeltetésének [2. bekezdés].

A boldogság terve lehetővé teszi, hogy a családi kötelékek a halál után is folytatódjanak [3. bekezdés].

Isten férjeknek és feleségeknek adott azon parancsolata, hogy legyenek gyermekeik, még ma is érvényben van [4. bekezdés].

Isten megparancsolta, hogy csak olyan férfi és nő között használható a szent nemzőerő, akik törvényes házasságot kötöttek [4. bekezdés].

A halandó élet teremtésének módja szent és fontos részét képezi Mennyei Atyánk tervének [3. és 5. bekezdés].

Amint a tanulók elmondják, hogy melyik tantételt találták meg, tegyél fel néhány, a lentiekhez hasonló további kérdést, hogy segíts nekik a tan alaposabb megértésében.

  • Hogyan kapcsolódik ez a tan a táblán felsorolt témákhoz?

  • Szerintetek miért fontos megértenünk ezt a tant?

  • Milyen hatással lehet a döntéseitekre az, ha értitek és hiszitek is ezt a tant?

Ha a tanulók egyet sem említenek a fent felsorolt tanok közül, akkor segíts nekik megtalálni és megbeszélni ezeket.

A családkiáltvány segít nekünk lefektetni a sikeres családi élet alapjait

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak bele, milyen családot szeretnének majd a jövőben.

  • Milyen tevékenységek, jellemvonások, viselkedésmódok és hitelvek hoznak majd boldogságot az eljövendő családotoknak?

Oszd a tanulókat kis csoportokra. Minden csoport olvassa el közösen a családkiáltvány 6–7. bekezdését. Keressenek olyan dolgokat, amelyek segíthetnek nekik boldogságot hozni a családjukba. Elegendő idő után tedd fel az osztály egészének a következő kérdéseket:

  • Mi a legvalószínűbb módja a családi boldogság elérésének? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tantételt: Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg ezt a tantételt a családkiáltvány náluk lévő példányán.)

  • A 6. és a 7. bekezdés szerint milyen tantételek segítenek a család boldogságának elérésében? (Felkérhetsz egy tanulót, hogy társai válaszait írja fel a táblára.)

A tanulók kis csoportokban beszéljék meg a következő kérdéseket. Mindegyik csoportnak adj egy-egy példányt a kérdésekből, vagy írd fel ezeket a táblára.

Milyen példákat láttatok már arra, amikor egy család követte a táblán felsorolt tanításokat?

Szerintetek miért nagyobb a valószínűsége azon családok boldogságának, amelyek követik ezeket a tanításokat?

Megjegyzés: A családi kapcsolatok érzékeny területet érintenek és egyénileg különböznek, ezért ne kérd meg a tanulókat a következő tevékenység hangos megbeszélésére! Inkább biztasd őket arra, hogy gondolják át egyénileg ezeket a tanításokat, és töprengjenek el azon, hogy miben javíthatnának a helyzeten.

Ha a csoportoknak volt idejük a kérdések megbeszélésére, kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, mely tanítások jelennek meg a családjuk életében, és hogyan járultak ezek hozzá a családjuk boldogságához. A tanulók gondolják át, a kiáltványban lévő mely tanításokat fogadhatnák meg még jobban annak érdekében, hogy ők és a családjuk is boldogabb lehessen. Megkérheted őket, hogy írják le, mit terveznek, hogyan fognak még inkább ezen tanítások szerint élni a családjukban.

Ha az idő engedi, válassz ki az alábbiak közül két vagy több kérdést, és az osztállyal közösen beszéljétek meg ezeket:

  • A 7. bekezdés második fele szerint milyen szerepkörei vannak az apáknak? Miként láttátok már édesapátokat vagy más apát, amint betölti ezeket?

  • A 7. bekezdés második fele szerint elsősorban milyen szerepköre van az anyáknak? Miként láttátok már édesanyátokat vagy más anyát, amint betölti ezt?

  • Mit jelent az, hogy „Isten terve szerint” vannak így ezek a szerepkörök? (Mennyei Atyánk határozta meg ezeket.) Szerintetek miért fontos megértenünk ezt?

  • A 7. bekezdés melyik mondata segít megértenünk, hogy mi módon segítse egymást az apa és az anya? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tantételt: Az apáknak és az anyáknak kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást a családi feladatok ellátásában.)

  • Szerintetek miért fontos az anyáknak és az apáknak megérteniük azt, hogy egyenlő partnerek?

Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mikor láttak egyenlő partnerekként együttműködni anyákat és apákat.

Amikor a tanulók arról beszélnek, hogy az apáknak és az anyáknak támogatniuk kell egymást, felhívhatod a figyelmüket a 7. bekezdés vége felé található következő mondatra: „Cselekvőképtelenség, halál vagy más körülmények szükségessé tehetik ezen szerepek egyéni átalakítását.” Biztosítsd a tanulókat arról, hogy az Úr tudatában van ezeknek a körülményeknek, és megáldja a szülőket és a családokat, amikor azok kötelességeik teljesítésére törekednek.

  • A 7. bekezdés utolsó mondata szerint még ki segíthet az anyáknak és az apáknak feladataik ellátásában? (A tágabb család tagjai. Rámutathatsz, hogy a gyermekek is segíthetnek a szüleiknek.)

Mondd el, hogy minden családnak megvannak a saját nehézségei, azonban mindegyik képes lehet Jézus Krisztus tanításai szerint élni és boldogságra lelni.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a családkiáltvány 8. és 9. bekezdését. Az osztály kövesse a szöveget, és nézze meg, mi történik, ha nem teszünk eleget a családunkban a feladatainknak.

  • Mi történik, ha elhanyagoljuk a családi feladatainkat? (Az osztály állapítsa meg, hogy az Úr felelősségre fog vonni minket azért, ha nem teszünk eleget a családi feladatainknak. Arra is rámutathatnak, hogy a családok széthullása csapásokhoz fog vezetni.)

  • Szerintetek a gyermekeknek milyen feladataik vannak a családban?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, ők mennyire tesznek eleget a családi feladataiknak. Ha már felkérted őket arra, hogy írják le, mit terveznek, hogy még inkább a családkiáltvány tanításai szerint éljenek a családjukban, akkor biztasd őket arra, hogy céljuk elérésére törekedve keressék az Úr segítségét.

Végezetül kérj meg néhány tanulót, hogy ossza meg bizonyságát az e leckében tárgyalt igazságok bármelyikéről. Saját bizonyságodat is megoszthatod a családkiáltványban található tanokról és tantételekről.

Megjegyzések és háttér-információk

A férfi és nő közötti házasság

David A. Bednar elder idézte A család: Kiáltvány a világhoz két bekezdését, majd kifejtette, miért alapvető fontosságú a férfi és a nő közötti házasság Mennyei Atyánk tervében:

Kép
David A. Bednar elder

„Az igazlelkű házasság parancsolat és elengedhetetlen lépés egy olyan szerető családi kapcsolat kialakításához, mely a síron túl is folytatódhat.

Két sürgető tanbéli indok segít nekünk megérteni, miért olyan alapvetően fontos az Atya tervében az örökkévaló házasság.

1. indok: A férfi és a női lélek természete kiegészíti és tökéletesíti egymást, ezért szól úgy a terv, hogy a férfi és a nő haladjon együtt az örökkévalóság felé.

A házasság örök természetét és fontosságát csak úgy érthetjük meg teljes mértékben, ha Atyánk gyermekei számára létrehozott tervének átfogó szempontjából nézzük azt. […]

»Az ember neme alapvető jellemvonása az egyén földi élet előtti, halandó és örökkévaló azonosságának, valamint rendeltetésének«, és nagymértékben meghatározza, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt a földön, mi a dolgunk és kivé kell válnunk. Isten szándékainak megfelelően a férfi és a női lelkek különbözőek, sajátosak és kiegészítik egymást.

A föld teremtése után Ádám az Éden kertjébe helyeztetett. Fontos azonban, hogy Isten kijelentette: »Nem jó az embernek egyedül lenni« (1 Mózes 2:18; lásd még Mózes 3:18), így Ádám feleséget és segítőtársat kapott Éva személyében. Mind a férfiak, mind a nők lelki, fizikai, mentális és érzelmi képességeinek egyedi kombinációja kellett a boldogság tervének véghez viteléhez. Egyedül sem a férfi, sem a nő nem töltheti be teremtése célját.

Az isteni terv szerint a férfiaknak és a nőknek együtt kell haladniuk a tökéletesség és a dicsőség teljessége felé. Mivel különböző a vérmérsékletük és eltérőek a képességeik, a férfiak és a nők is sajátos látásmódot és tapasztalatokat hoznak a házastársi kapcsolatba. A férfi és a nő is más-más módon, de ugyanolyan mértékben járul hozzá egy olyan egységhez, mely másképp nem érhető el. A férfi kiegészíti és tökéletesíti a nőt, a nő pedig kiegészíti és tökéletesíti a férfit, miközben tanulnak egymástól és kölcsönösen megerősítik és megáldják egymást. »[S]em férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban« (1 Korinthusbeliek 11:11; kiemelés hozzáadva).

2. indok: Az isteni terv szerint a férfira és a nőre is szükség van ahhoz, hogy gyermekeket hozzunk a halandóságba, és a legjobb körülményeket teremtsük a felnevelésükhöz és a gondozásukhoz.

Az Ádámnak és Évának az ősi időkben adott parancsolat, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, ma is érvényben van. »Isten megparancsolta, hogy csak olyan férfi és nő között használható a szent nemzőerő, akik mint férj és feleség törvényes házasságot kötöttek. […] A halandó élet megteremtésének módj[ait] Isten jelölte ki.« A férfi és a nő közötti házasság jelenti tehát azt a jóváhagyott csatornát, melyen keresztül a halandóság előtti lelkek belépnek a halandóságba. A házasság előtti teljes szexuális önmegtartóztatás, valamint a házasságon belüli tökéletes hűség védelmezi e szent csatorna szentségét.

A szerető és hű férj és feleség által alkotott otthon a legjobb környezet arra, hogy a gyermekek szeretetben és igazlelkűségben nevelkedjenek, és ki lehessen elégíteni a lelki és a fizikai szükségleteiket. Éppen úgy, ahogyan a férfi és a női jellemvonások is hozzájárulnak a házassági kapcsolat teljességéhez, ugyanezen jellemvonások feltétlenül szükségesek a gyermekek neveléséhez, gondozásához és tanításához is” (“Marriage Is Essential to His Eternal Plan,” Ensign, June 2006, 82–84).

Az egyház álláspontja az azonos neműek házasságával kapcsolatban

„Az egyház különbséget tesz az azonos nemhez való vonzódás és a viselkedés között. Miközben fenntartjuk, hogy az azonos nem iránti érzelmek és hajlamok önmagukban nem bűnösek, a homoszexuális viselkedés azonban ellenkezik azzal »a szentírásokra alapozott tan[nal, miszerint] …a férfi és nő közötti házasság nélkülözhetetlen eleme a Teremtő [azon] tervének, amely gyermekei örökkévaló rendeltetésére vonatkozik« [Első elnökségi nyilatkozat az azonos neműek házasságáról].

Mivel az egyház hiszi, hogy a szent teremtőerő csakis a »hivatalosan és törvényesen férjként és feleségként összeházasodott férfi és nő között« használható, így »minden más szexuális kapcsolat, ideértve az azonos neműek közötti kapcsolatot is, …aláássa a család isteni eredetű intézményét«. Ennek megfelelően az egyház azokat a törvényeket támogatja, amelyek a házasságot egy férfi és egy nő egységeként definiálják. Azonban »a férfi és nő közötti házasság védelmezése nem menti fel az egyháztagokat a szeretet, kedvesség és minden ember iránti emberiesség keresztény kötelezettsége alól« [A házasság isteni intézménye. 2008. aug. 13. mormonnewsroom.org]” (Azonos nem iránti vonzódás. LDS.org).

Nyomtatás