Ifjúsági hitoktatás
87. lecke: Tan és szövetségek 84:43–61


87. lecke

Tan és szövetségek 84:43–61

Bevezetés

Joseph Smith 1832. szeptember 22-én és 23-án kapta meg a Tan és szövetségek 84-ben feljegyzett kinyilatkoztatást. Ahogyan azt az előző lecke során megbeszéltétek, ebben a kinyilatkoztatásban az Úr a papsággal kapcsolatos igazságokat nyilatkoztatott ki, s egyúttal arról is tanította a szenteket, milyen fontos, hogy megszívleljék Isten szavát. Megfeddte őket azért, mert könnyedén vették a Mormon könyvét, valamint más parancsolatokat és kinyilatkoztatásokat.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 84:43–53

Az Úr arról tanít, milyen fontos megszívlelni Isten szavát

Emlékeztesd a tanulókat az év elején kitűzött céljukra, hogy naponta tanulmányozzák a szentírásokat. Kérd meg őket, hogy gondolják végig, hogyan haladnak e cél megvalósításával. Miután a tanulók átgondolták ezt, tedd fel a következő kérdéseket:

  • Milyen kihívásokkal szembesültök, amint igyekeztek naponta tanulmányozni a szentírásokat? (Miközben a tanulók válaszolnak, ismerd el, hogy olykor nehéz lehet fenntartani a napi rendszerességű szentírás-tanulmányozás szokását.)

  • Miért döntötök úgy, hogy tanulmányozzátok a szentírásokat, még akkor is, ha olykor ez nehéz?

Mondd el, hogy a mai órán a tanulók olyan igazságokat ismerhetnek meg a Tan és szövetségek 84-ből, amelyek arra ösztönözhetik őket, hogy folytassák a szentírások tanulmányozására irányuló erőfeszítéseiket.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 84:43–44-et, és keressenek olyan szavakat és kifejezéseket, amelyek arról tanítanak, milyen fontos tanulmányozni és alkalmazni az Úr szavát.

  • Milyen szavakat és kifejezéseket találtatok, amelyek arról tanítanak, milyen fontos tanulmányozni és alkalmazni az Úr szavát? (A tanulók megemlíthetnek olyan szavakat és kifejezéseket, mint a „parancsolat”, „szorgalmasan megszívlelni” és „minden szó szerint élni”.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:45–46-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg azokat a szavakat és kifejezéseket ebben a szakaszban, amelyek ugyanazt jelentik, mint „az Úr szava” kifejezés.

  • Milyen szavakat és kifejezéseket találtatok? (A válaszok között szerepeljen: „igazság”, „világosság”, „Lélek”, „Jézus Krisztus Lelke” és „a Lélek hangja”.)

Írd fel a táblára a következő befejezetlen mondatot: Ha szorgalmasan megszívleljük Isten szavát, akkor…

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban újra a Tan és szövetségek 84:45–46-ot.

  • A 45–46. versben találtak alapján hogyan egészítenétek ki a táblán lévő kijelentést? (A tanulók különböző válaszokat adhatnak. Egészítsd ki a táblán lévő tantételt úgy, hogy a következő tantételt sugallja: Ha szorgalmasan megszívleljük Isten szavát, akkor Krisztus Lelke megvilágosít bennünket.)

Hívd fel a tanulók figyelmét a „Jézus Krisztus Lelke” kifejezésre a 45. versben. Mondd el, hogy egy másik kifejezés, amely ugyanezt jelenti, a „Krisztus világossága”. Krisztus világossága „a jó[ra] ösztön[öz] minden ember[t] […]. [Azonban] Krisztus világosságát nem szabad összetéveszteni a Szentlélekkel. Nem olyan személy, mint amilyen a Szentlélek” (Hűek a hithez [2004]. 129.). Krisztus világossága minden emberben jelen van, és biztosítja számukra „a jó és a rossz… ismeretét…, [az] erkölcsi érzék[et] avagy lelkiismeret[et]”. Ez „elvezethet minket cselekedeteink mérséklésére – már ha el nem nyomjuk, vagy el nem fojtjuk” (Boyd K. Packer: Krisztus világossága. Liahóna, 2005. ápr. 9.).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:47–48-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen áldásban lesz részünk, ha hallgatunk Jézus Krisztus Lelkére.

  • A 47. vers szerint milyen áldásban lesz részünk, ha hallgatunk Jézus Krisztus Lelkére? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de ismerjék fel a következő tantételt: Ha hallgatunk Jézus Krisztus Lelkére, akkor az Atyához jövünk. Írd fel a táblára ezt a tantételt.)

  • A 48. vers szerint mit tesz majd az Atya, amikor Őhozzá jövünk? (Tanít bennünket.)

  • A 48. versben azt olvassuk, hogy az Atya nem csupán saját magunk javára, hanem az egész világ javára fog tanítani bennünket. Mit jelent ez nektek?

Mutass rá arra, hogy Krisztus világosságán felül az egyének elnyerhetik a Szentlélek társaságát is, miután belépnek a keresztelési szövetségbe. Ezen ajándék révén további világosságot kaphatnak, és visszavezethetik őket az Atya színe elé, hogy örök életet nyerjenek.

Kérj meg egy tanulót, hogy kapcsolja le a villanyt a teremben, majd üljön vissza a helyére. (Figyelj arra, hogy elegendő fény legyen a teremben ahhoz, hogy a tanuló biztonságban visszajusson a helyére.) Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan alkalmakra, amikor teljes sötétségben kellett eljutniuk valahova. Kérd meg néhányukat, hogy mondják el, milyen érzés volt ez, majd kapcsold fel a villanyt.

Mondd el, hogy a szentírások gyakran jelképesen utalnak a sötétségre, hogy azzal egy lelki állapotot jellemezzenek. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:49–53-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott az Úr, kik vannak lelki sötétségben, és miért vannak ebben az állapotban.

  • Kik vannak sötétségben? Miért vannak sötétségben?

Mutass rá, hogy ezekben a versekben a sötétségben lévőket úgy is jellemzik, mint akik a bűn rabsága alatt vannak. Ez azt jelenti, hogy bűneik következményeinek csapdájába kerültek, mert nem tartottak bűnbánatot.

  • Miben hasonlít a bűn rabsága alatti élet ahhoz, amikor sötétségben vagyunk?

Tan és szövetségek 84:54–61

Az Úr megfeddi a szenteket, mert könnyedén vették a Mormon könyvét

Mondd el: az Úr nemcsak azt mondta el, hogy a világ sötétségben van, hanem azt is, hogy az egyház tagjainak elméje is elsötétült.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:54–56-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg a két okot, amiért az egyháztagok elméje elsötétült.

  • Az 54. vers szerint miért sötétült el az egyháztagok elméje?

  • Mit jelent könnyedén venni valamit? (Nem veszünk tudomást valamiről, illetve tiszteletlenül vagy gondatlanul bánunk vele.) Hogyan okozhatja egy ember elméjének elsötétülését a hitetlenség vagy az, ha könnyedén vesz valamilyen szent dolgot?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:57-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit vettek könnyedén a szentek.

  • Mit vettek könnyedén a szentek? (A Mormon könyvét és az Úr „korábbi parancsolatait”, vagyis a korábbi kinyilatkoztatásokat, beleértve ebbe a Bibliában találhatóakat is.)

  • Az 54–58. versből tanultak alapján milyen következményekkel kerülünk szembe, ha könnyedén vesszük Isten szavát? (A tanulók fogalmazzák meg, hogy ha könnyedén vesszük Isten szavát, akkor elménk elsötétül, és ítélet alá kerülünk. Ezt a tantételt fel is írhatod a táblára.)

Kérd meg az egyik tanulót, hogy olvassa fel Ezra Taft Benson elnök következő kijelentését a Mormon könyvéről:

Kép
President Ezra Taft Benson

„Vannak-e örökkévaló következményei annak, hogy hogyan reagálunk erre a könyvre? Igen, akár áldásunkra, akár kárhozatunkra.

Minden utolsó napi szentnek élethosszig tartó tevékenységgé kellene tennie e könyv tanulmányozását. Különben kockára teszi a lelkét, és elhanyagolja azt, ami lelki és szellemi egységet hozhatna egész életébe. Különbség van azon megtért között, aki a Mormon könyvén keresztül Krisztus sziklájára épít, és folyamatosan fogja azt a vasrudat, és aközött, aki nem” (“The Book of Mormon Is the Word of God,” Ensign, Jan. 1988, 5).

„Ne maradjunk kárhoztatás alatt a velejáró csapással és ítélettel együtt azért, mert könnyedén vettük ezt a nagyszerű és csodás ajándékot, melyet az Úr adott nekünk. Inkább nyerjük el azokat az ígéreteket, melyek azzal járnak, hogy kincsként felhalmozzuk azt a szívünkben” (“The Book of Mormon—Keystone of Our Religion,” Ensign, Nov. 1986, 7).

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, hogyan kezelik a Mormon könyvét, és mit tehetnek azért, hogy e könyv tanulmányozását egész életen át tartó törekvéssé tegyék.

Kérd meg a tanulókat, hogy tekintsék át magunkban a Tan és szövetségek 84:57-et.

  • Mit mondott az Úr, mit kell tenni a szenteknek azon felül, hogy megbánják, hogy könnyedén vették a szavait? (Segíts a tanulóknak megérteni, hogy azon felül, hogy emlékeznek a Mormon könyvére és az Úrtól kapott „korábbi parancsolatokra”, a szenteknek meg is kellett tenniük, ami ezekben leíratott.)

  • Hogyan összegeznétek azt, hogy mit szeretne az Úr, mit tegyünk a Mormon könyvével? (A tanulók több tantételt is felvethetnek, de mindenképp hangsúlyozzátok ki a következőt: Hithűen kell tanulmányoznunk a Mormon könyvét, és annak tanításai szerint kell élnünk. Írd fel ezt az igazságot a táblára.)

A tanulók alkossanak párokat. Kérd meg a párokat, hogy mondják el válaszaikat a következő kérdésre:

  • Ki jó példa számotokra a Mormon könyve tanulmányozására, illetve a tanításai szerinti életre?

Az óra zárásaként kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 84:60–61-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressenek további utasításokat, amelyeket az Úr ad azoknak, akik befogadják a Mormon könyvén keresztül adott szavait. Miután felolvasták a verseket, mutass rá, hogy a 61. vers szerint azoknak, akik befogadják az Úr szavait a Mormon könyvében, bizonyságot kell tenniük e szavakról.

Kérj meg néhány tanulót, hogy tegyenek bizonyságot arról, milyen áldásokban részesültek már, miközben a Mormon könyvét tanulmányozták, és igyekeztek az abban tanított igazságok szerint élni. (Adhatsz egy kis időt a tanulóknak a tapasztalataik átgondolására, mielőtt felszólítanád őket.)

Emlékeztesd a tanulókat a napi rendszerességű szentírás-tanulmányozással kapcsolatos célkitűzésükre. Írd fel a táblára a következő kérdéseket, és kérd meg a tanulókat, hogy írják le a válaszaikat a füzetükbe vagy szentírás-tanulmányozási naplójukba:

Mi olyat tanultatok ma, ami arra ösztönöz benneteket, hogy folytassátok a Mormon könyve tanulmányozását?

Mit tesztek majd, hogy szorgalmasabban tanulmányozzátok a Mormon könyvét, és még inkább az abból tanult igazságok szerint éljetek?

Hogyan használjátok majd a Mormon könyvét arra, hogy megosszátok az evangéliumot másokkal?

Tegyél bizonyságot arról, hogy a tanulók közelebb kerülnek Mennyei Atyánkhoz, amikor a mai órán megtárgyalt igazságok szerint élnek.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 84:46. „[A] Lélek világosságot ad minden embernek”

Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából Krisztus világosságáról és a Szentlélekről tanított:

Kép
Boyd K. Packer elnök

„A Szentlélek és Krisztus világossága nem egy és ugyanaz. Noha a szentírások néha ugyanazon szavakkal jellemzik őket, mégis két különálló dologról van szó. Fontos, hogy mindkettőről tudjatok. […]

A szentírások úgy határozzák meg Krisztus világosságát mint »a Lélek [, amely] világosságot ad minden embernek, aki a világra jön« (T&Sz 84:46; kiemelés hozzáadva); »a világosság, amely minden dologban ott van, amely minden dolognak életet ad, amely az a törvény, ami mindent kormányoz« (T&Sz 88:13; lásd még János 1:4–9; T&Sz 84:45–47; 88:6; 93:9).

Krisztus világosságosságát úgy is meghatározzák a szentírások mint »Jézus Krisztus Lelke« (T&Sz 84:45), »az Úrnak Lelke« (lásd 2 Korinthusbeliek 3:18; lásd még Móziás 25:24), »az igazság Lelke« (T&Sz 93:26), »az igazság világossága« (T&Sz 88:6), »Isten Lelke« (T&Sz 46:17), valamint »a Szent Lélek« (lásd T&Sz 45:57). E kifejezések egy részével a Szentlélekre is utalnak egyben.

Az Első Elnökség egykor ezt írta: »Létezik egy egyetemesen elterjedt való, amely a világ világossága és élete, mely ‘világosságot ad minden embernek, aki a világra jön’, amely Isten színétől fogva terjed szét a világűr végtelenségében, a világosság és erő, amelyből Isten különböző mértékben juttat az Őtőle kérőknek, hitük és engedelmességük függvényében« [“‘Receiving’ the Holy Ghost,” Improvement Era, Mar. 1916, 460.].

Attól függetlenül, hogy ezt a belső világosságot, a jó és a rossz eme ismeretét Krisztus világosságának, erkölcsi érzéknek avagy lelkiismeretnek hívjuk, elvezethet minket cselekedeteink mérsékelésére – már ha el nem nyomjuk, vagy el nem fojtjuk” (Krisztus világossága. Liahóna, 2005. ápr. 8–9.).

Tan és szövetségek 84:54–57. Tartsatok bűnbánatot és emlékezzetek a Mormon könyvére!

A Szabadító és az Ő prófétái gondosan vigyázták a Mormon könyve összeállítását és megőrzését a különböző korszakokon át. Üzenete kiemelkedő jelentőséggel bír minden ember számára. Ezra Taft Benson elnök arra buzdította az utolsó napi szenteket, hogy ne vegyék könnyedén ezt az üzenetet:

Kép
President Ezra Taft Benson

„A korai misszionáriusok némelyike hazatérésekor az Úr feddésében részesült a Tan és szövetségek 84. szakaszában, mert könnyedén vették a Mormon könyvét, aminek eredményeként elméjük elsötétült. Az Úr azt mondta, hogy a Mormon könyve ily módon való kezelése az egész egyházat kárhoztatás alá vonta, még Sion minden gyermekét is. Aztán az Úr azt mondta: »És ezen kárhoztatás alatt maradnak, míg bűnbánatot nem tartanak, és nem emlékeznek az új szövetségre, méghozzá a Mormon könyvére«. (Lásd T&Sz 84:54–57.) Még mindig e kárhoztatás alatt állunk?

[…] Súlyos következményekkel bír az, hogy miként reagálunk a Mormon könyvére:

»[A]kik hittel fogadják azt – mondja az Úr –, és igazlelkű dolgokon fáradoznak, azok az örök élet koronáját kapják;

Ám akik hitetlenségben megkeményítik a szívüket és elutasítják, azoknak az saját kárhoztatásukra fordul –

Mert az Úristen mondta ezt« (T&Sz 20:14–16).

Igaz-e a Mormon könyve? Igen.

Kinek szól? Nekünk.

Mi a célja? Hogy az embert Krisztushoz vezesse.

Hogyan teszi ezt? Azáltal, hogy bizonyságot tesz Krisztusról, és leleplezi az Ő ellenségeit.

Hogyan kell használnunk? Bizonyságot kell nyernünk róla, tanítanunk kell belőle, lobogóként kell magunk előtt tartanunk, hogy süvítsen. [Lásd 2 Nefi 29:2.]

Ezt tettük vajon eddig? Nem úgy, ahogyan kellett volna.

Vannak-e örökkévaló következményei annak, hogy hogyan reagálunk erre a könyvre? Igen, akár áldásunkra, akár kárhozatunkra.

Minden utolsó napi szentnek élethosszig tartó tevékenységgé kellene tennie e könyv tanulmányozását. Különben kockára teszi a lelkét, és elhanyagolja azt, ami lelki és szellemi egységet hozhatna egész életébe” (“The Book of Mormon Is the Word of God,” Ensign, Jan. 1988, 5; lásd még Az egyház elnökeinek tanításai: Ezra Taft Benson [2014]. 152.).

Tan és szövetségek 84:57–61. A Mormon könyve használata a szentírás-tanulmányozásunk és a tanításaink során

Ezra Taft Benson elnök azt mondta:

Kép
President Ezra Taft Benson

„A Mormon könyve még mindig nem került személyes tanulmányozásunk, családi tanításaink, prédikálásunk és misszionáriusi munkánk középpontjába. Ezen a téren bűnbánatot kell tartanunk” (Az egyház elnökeinek tanításai: Ezra Taft Benson. 33.).

Nyomtatás