Ifjúsági hitoktatás
90. lecke: Tan és szövetségek 87


90. lecke

Tan és szövetségek 87

Bevezetés

1832 folyamán Joseph Smith próféta és az egyház tagjai valószínűleg az újságokból értesültek a földön végigsöprő gyötrelmekről. Tudatában voltak például a rabszolgasággal kapcsolatos vitáknak az Egyesült Államokban, és tudtak a szövetségi vámok eltörléséről is Dél-Karolina államban. A Próféta kijelentette: „A nemzetek között felmerülő problémák ebben az időszakban sokkal nyilvánvalóbbá váltak, mint korábban valaha, mióta az egyház elkezdett előjönni a vadonból” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 261.). Joseph Smith 1832. december 25-én kapta a kinyilatkoztatást, amely a Tan és szövetségek 87-ben került feljegyzésre, és amely próféciákat tartalmaz azokról a háborúkról és ítéletekről, amelyek minden nemzetre kiáradnak az utolsó napokban.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 87:1–8

Az Úr Joseph Smithen keresztül megjövendöli, hogy háború árad majd ki minden nemzetre

Kezdd az órát a következő kérdéssel:

  • Mi a különbség egy jóslás és egy jövendölés között? (A jóslás egy vélemény arról, mi történhet a jövőben; ezzel szemben a jövendölés egy jövőbeli jel vagy esemény kijelentése, miként azt a Szentlélek kinyilatkoztatta.)

Írd fel a következő neveket a táblára: Noé, az egyiptomi József, Lehi, a lámánita Sámuel. (Mutathatsz képeket is ezen prófétákról.) Kérd meg a tanulókat, hogy nevezzenek meg egy-egy jövendölést ezen ősi próféták mindegyikétől. (A válaszok között lehetnek a következők: Noé prófétált az özönvízről; az egyiptomi József megjövendölte, hogy hét év bőség lesz majd, amelyet hét év éhínség követ; Lehi megjövendölte, hogy Jeruzsálem elpusztul; a lámánita Sámuel pedig azokról a jelekről és eseményekről prófétált, amelyek Jézus Krisztus születését és halálát kísérik majd.)

Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a táblára: Joseph Smith. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 87:1–4-et, és keressenek egy jövendölést, amely Joseph Smithnek lett kinyilatkoztatva.

  • Mit mondott az Úr, mi következik be hamarosan? (Háborúk következnek be hamarosan, melyek Dél-Karolina lázadásával kezdődnek, és amelyek halált és nyomorúságot hoznak sok lélekre.)

  • Mit tudunk meg az Úrról az 1–4. vers alapján? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a táblára a következő tant: Az Úr megmutathatja nekünk a jövőt az Ő prófétái által.).

  • Hogyan lehet áldás az egyház számára az, ha tudjuk, hogy az Úr kinyilatkoztatja a jövőt a prófétákon keresztül? Hogyan lehet ez áldás számotokra és a családotok számára?

Kép
map, United States

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át a Tan és szövetségek 87 bevezetését, és keressék meg a dátumot, amikor ez a kinyilatkoztatás adatott. Ezután foglald össze a következő bekezdést, vagy kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Joseph Smith tudomást szerzett egy politikai nézeteltérésről Dél-Karolina állam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya között a vámokkal kapcsolatosan. (A vámot az országba behozott árukra vetették ki.) Mivel Dél-Karolina lakosai sokkal jobban rá voltak utalva az import késztermékekre, mint az északi államokban élők, ezért úgy érezték, hogy a szövetségi vámok aránytalanul sújtják őket, és hogy szándékosan a déliek rovására vetették ki azokat. A dél-karolinai kormányzati vezetők elfogadtak egy határozatot, amely érvénytelenítette, vagyis eltörölte a szövetségi törvényt, és sok dél-karolinai lakos katonai lépésre kezdett készülődni a szövetségi kormányzat ellen. Az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy ha kell, erőszakkal fogja fenntartani az ország törvényeit. 1832 decemberében az újságok Amerika-szerte erről a konfliktusról tudósítottak. Joseph Smith ebben az időszakban kapta a Tan és szövetségek 87-ben feljegyzett kinyilatkoztatást, amely megjövendöli, hogy hamarosan háborúk következnek be, „kezdve Dél-Karolina lázadásával” (T&Sz 87:1). 1833 elején, nem sokkal ezen prófécia elnyerését követően, az Egyesült Államok kormánya békésen megoldotta az ügyet Dél-Karolina állammal. Néhányan talán úgy gondolták, hogy a válság elmúlt, de valójában csak ideiglenesen csitult el, és Dél-Karolina később mégis fellázadt.

  • Hogyan reagálnátok, ha a próféta szavai nem úgy teljesednének be, ahogyan arra számítottatok?

Mutass rá a keresztutalásra a Tan és szövetségek 87:1, a lábjegyzetnél. Javasolhatod a tanulóknak, hogy jelöljék meg ezt a lábjegyzetet. Kérd meg a tanulókat, hogy lapozzanak a Tan és szövetségek 130:12–13-hoz, és egyikőjük olvassa fel ezeket a verseket.

  • Mit erősített meg újra Joseph Smith ebben a próféciában? (A háborúk Dél-Karolinából indulnak ki.)

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék meg a Tan és szövetségek 130 bevezetőjét, és keressék meg benne azt az évet, amikor Joseph Smith a 87. szakaszban található próféciát megerősítette.

  • Melyik évben erősítette meg ismét Joseph Smith a 87. szakaszban adott próféciát? (1843-ban.)

Emlékeztesd a tanulókat, hogy az Egyesült Államok kormánya és Dél-Karolina közötti ellentét 10 évvel korábban, 1833-ban megoldódott.

  • Mit tanít nekünk Joseph Smith hitéről az, hogy egy 10 évvel korábban kapott próféciát erősített meg? (Bár egyesek azt állították, hogy Joseph Smith hamis próféta, ő mégis megtartotta hitét abban a próféciában, amelyet az Úr rajta keresztül nyilatkoztatott ki.)

Olvasd fel a következő bekezdést, vagy kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel azt. (Készíthetsz másolatokat belőle, hogy a tanulók betegyék azt a szentírásukba.)

1861-ben déli hadihajók tüzet nyitottak az Egyesült Államok szövetségi katonáira, akik a dél-karolinai Charleston kikötőjében található Fort Sumter nevű erődben állomásoztak. További déli államok is csatlakoztak Dél-Karolinához az északi államok elleni polgárháborúban. Idővel a déli államok Nagy-Britanniához fordultak segítségért. Ráadásul sokan azok közül, akik délen rabszolgák voltak, az északiak seregeihez csatlakoztak, és korábbi gazdáik ellen fordultak. Az amerikai polgárháború 1865-ig tartott, és mintegy 620 000 katona életét követelte (néhány történész szerint az áldozatok száma akár 750 000 is lehetett).

  • Mit taníthat nekünk Joseph Smithről a Tan és szövetségek 87-ben található jövendölések beteljesedése? (A válaszok között lehet, hogy Joseph Smith jövendölései igazak, és hogy ő Isten prófétája. Miután a tanulók megválaszolták a kérdést, írd fel a következő tant a táblára: Joseph Smith Isten igaz prófétája.)

Bizonyságot tehetsz arról, hogy Joseph Smith igaz próféta. Ezután mondd el, hogy a Tan és szövetségek 87:1–4-ben található eseményeken kívül az Úr Joseph Smithen keresztül más dolgok bekövetkeztét is megjövendölte.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 87:6–7-et, és keressenek még más eseményeket, amelyekről az Úr azt mondta, hogy be fognak következni az utolsó napokban.

  • Mit mondott az Úr, milyen események következnek majd be az utolsó napokban?

  • A 6. és 7. vers szerint milyen okai vannak annak, hogy ezek bekövetkeznek majd?

Segíts a tanulóknak megérteni, hogy az Isten „dorgáló keze” kifejezés arra a tényre utal, hogy az Úr az Ő ítéleteit használja arra, hogy bűnbánatra sarkallja a gyermekeit (lásd Hélamán 12:3). Ezen felül az ezekben a versekben leírt néhány ítélet akkor következik majd be, amikor az Úr megbünteti a gonoszokat az igazlelkűekkel szembeni igazságtalan bánásmódjuk miatt.

Erősítsd meg, hogy a Tan és szövetségek 87-ben található összes prófécia vagy már beteljesedett, vagy be fog teljesedni. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Tan és szövetségek 87:8-at, hogy megtudják, milyen útmutatást ad nekünk az Úr, mit tegyünk, hogy felkészüljünk az utolsó napokban a földet sújtó háborúkra és csapásokra.

  • Mit parancsol nekünk az Úr? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tantételt: Szent helyeken kell állnunk, és onnan el nem mozdulhatunk, amíg az Úr el nem jön. Írd fel a táblára ezt a tantételt.)

  • Melyek azok a szent helyek, amelyek békét és biztonságot nyújtanak számunkra? (Megkérheted a tanulókat, hogy írják fel válaszaikat a táblára. A válaszok között lehetnek a következők: otthonok, egyházi épületek, templomok és az ifjúsági hitoktatás tantermei.)

Mutass rá arra, hogy a szent helyek olyan helyszínek, ahol érezni tudjuk a Szentlélek jelenlétét, amely segít közel kerülnünk Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz, valamint többet megtudni Róluk.

  • Szerintetek mit jelent az, hogy álljunk szent helyeken és „ne mozdulj[unk] el” (lásd T&Sz 87:8)?

  • Hogyan mozdulhat el valaki ezekről a szent helyekről?

  • Miként éreztétek a béke és a biztonság áldásait, amikor ezen szent helyek egyikén álltatok?

Mondd el, hogy a fizikai helyek mellett, amelyek szentek, a „szent helyek” kifejezésnek talán több köze van ahhoz, ahogyan élünk, mint ahhoz, ahol élünk. Ha érdemesen élünk a Szentlélek állandó társaságára, akkor szent helyeken állunk. Buzdítsd a tanulókat, hogy tegyék a szívüket szent hellyé, amelyet eltölt az Úr Lelke. Miközben meghívják a Lelket az életükbe, lehetővé teszik számára, hogy hatással legyen az otthonaikra, és szent hellyé tegye azokat.

  • Hogyan törekedhettek arra, hogy a szíveteket szent hellyé tegyétek?

  • Miként segíthettek abban, hogy az otthonotokat szent hellyé tegyétek? (A válaszok között lehet a családi ima és szentírás-tanulmányozás segítése, és az, hogy kedvesek vagyunk a családtagjainkhoz.)

  • Ha a próféta látná a szobátokat, akkor szerintetek szent helynek tekintené azt? Hát ti?

Kérd meg a tanulókat, hogy írjanak le egy olyan valamit a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba, amit megtesznek majd, hogy hithűbben álljanak szent helyeken és ne mozduljanak onnan. Miután a tanulók befejezték az írást, kérd meg néhányukat, hogy osszák meg céljaikat az osztállyal. Buzdítsd mindegyik tanulót, hogy valósítsa meg a kitűzött célokat. Ezután zárásként bizonyságot tehetsz a leckében megtárgyalt igazságokról.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 87:3. A déli államok Nagy-Britannia segítségéért folyamodnak

James E. Talmage elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt írta:

Kép
James E. Talmage elder

„Bár nem állt fenn semmiféle nyílt szövetség a déli államok és az angol kormányzat között, a brit befolyás mégis közvetett segítséget és jelentős bátorítást jelentett a délieknek, méghozzá oly módon, amely komoly nemzetközi bonyodalmakhoz vezetett. Brit kikötőkben hajókat építettek és szereltek fel a konföderáció érdekében; a semlegesség törvényeinek ilyenforma megszegése pedig végül tizenöt és fél millió dollárjába került Nagy-Britanniának, amely összeget a genfi döntőbíróság ítélt meg az Egyesült Államok javára az alabamai keresetben született ítéletében. A konföderáció biztosokat nevezett ki Nagy-Britanniába és Franciaországba; ezeket a megbízottakat az Egyesült Államok tisztségviselői erőszakkal leszállították a brit gőzösről, amelyen utaztak. Ez a cselekmény – amelyet az Egyesült Államok nyílt erőszakként volt kénytelen elismerni – egy ideig azzal fenyegetett, hogy háború tör ki ezen nemzet és Nagy-Britannia között” (The Articles of Faith, 49th ed. [1968], 25–26; lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 194).

Tan és szövetségek 87:3–4. A prófécia további beteljesedése

A következő táblázat rávilágít a Tan és szövetségek 87-ben található prófécia néhány további részletére, és arra, hogy ezek miként teljesedtek be:

prófécia

a prófécia beteljesedésének néhány módja

T&Sz 87:3

„[M]ás nemzetek…, méghozzá Nagy-Britannia nemzet[e]… szólít… más nemzeteket, hogy megvédjék magukat más nemzetek ellen; és akkor minden nemzetre háború árad ki”

Az I. és a II. világháború is úgy indult, hogy nemzetek szólítottak más nemzeteket, hogy segítsenek megvédeni magukat. Mindkét háborúban Nagy-Britannia más nemzetekhez fordult segítségért.

T&Sz 87:4

„…sok nap után rabszolgák kelnek fel uraik ellen”

Amikor ez a kinyilatkoztatás adatott, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ más részein is létezett rabszolgaság. A rabszolgák – vagyis akik nem voltak szabadok – a XIX. és a XX. század folyamán fellázadtak uraik ellen, és harcoltak a szabadságukért.

Tan és szövetségek 87:8. „Álljatok… szent helyeken, és ne mozduljatok el”

Dallin H. Oaks elder néhány olyan lehetőségről tanított, ahogyan szent helyeken állhatunk:

Kép
Dallin H. Oaks elder

„Követjük-e az Úr parancsát, melyben azt mondja: »Álljatok… szent helyeken, és ne mozduljatok el, míg el nem jön az Úr napja; mert íme, hamar eljön az, mondja az Úr« (T&Sz 87:8)? Mik ezek a »szent helyek«? Bizonyos, hogy ide tartoznak a templomok, valamint az ott kötött szövetségek [hithű] megtartása. Bizonyos, hogy ide tartoznak az olyan otthonok is, ahol a gyermekeket becsben tartják, és a szülőket tisztelik. Bizonyos, hogy a szent helyek közé tartoznak olyan állomáshelyek is, melyeket papsági felhatalmazás által kaptunk, beleértve a missziós szolgálatot, továbbá a gyülekezetekben, egyházközségekben és cövekekben hithűen teljesített elhívásokat” (Felkészülés a második eljövetelre. Liahóna, 2004. máj. 10.).

Sharon G. Larsen nőtestvér a Fiatal Nők általános elnökségéből kifejtette, mit jelent szent helyeken állni:

Kép
Sister Sharon G. Larsen

„Szent helyen állani annyit tesz, hogy jó társaságban vagyunk, legyünk akár egyedül, akár másokkal. Annyit jelent, hogy ott vagyunk, ahol a Szentlélek társunk lehet – egyedül vagy a tömegben. Amikor elhatározzuk magunkban, hogy uralkodunk gondolatainkon és tetteinken, és a tőlünk telhető legjobbá válunk, miénk lesznek az élet legszebb ajándékai. […]

Függetlenül attól, mi folyik körülöttetek, gyakorolhatjátok saját környezetetek kialakítását, ami telve van az Úr Lelkével. […]

Szent helyek lehetnek bárhol, ahol csak vagytok – magatokban, a tömegben, idegenek vagy barátok között. […] Vannak dolgok, melyekkel ti is szentséget vihettek a hétköznapi helyekre” (Szent helyeken állni. Liahóna, 2002. júl. 103., 104.).

Nyomtatás