Ifjúsági hitoktatás
143. lecke: Tan és szövetségek 134


143. lecke

Tan és szövetségek 134

Bevezetés

1835. augusztus 17-én az Ohio állambeli Kirtlandben összegyűlt az egyház általános gyülekezete, hogy átgondolják a Tan és szövetségek első kiadásának javasolt tartalmát. Mivel Joseph Smith próféta éppen a michigani szenteknél volt látogatóban, a gyűlésen Oliver Cowdery elnökölt. A gyűlés során a szentek egyhangúlag megszavaztak egy olyan nyilatkozatot, melyet Oliver Cowdery tárt eléjük arról, hogy miként vélekedik az egyház a kormányzásról és a törvényekről.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 134:1–4

A kormányok feladatainak felsorolása

A tanulók képzeljék el, hogy épp egy új ország megalapításán fáradoznak. Jelöld ki az egyik tanulót, hogy legyen vezető ebben az új kormányban. Kérd meg ezt a tanulót, hogy fogja a szentírásait, és jöjjön ki az osztály elé. Tedd fel ennek a vezetőt játszó tanulónak a következő kérdést:

  • Milyen törvényeket szeretnél hozni, melyeket aztán követ ennek az új országnak a népe? (A tanuló válaszait felírhatod a táblára.)

Kérdezd meg az osztálytól:

  • Mit gondoltok a vezetőtök által meghozott törvényekről? Mennyire szándékoztok követni ezeket?

  • Szerintetek mire való a kormány?

Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 134 egy olyan okiratot tartalmaz, mely kijelenti az egyház kormányokra és törvényekre vonatkozó nézeteit. 1835. augusztus 17-én, miközben a végső előkészületeket tették a Tan és szövetségek első kiadásának kinyomtatására, Oliver Cowdery elnökölt az egyháztagok egy általános gyűlésén. Eléjük tárta ezt a dokumentumot, és a jelenlévő egyháztagok egyhangúlag megszavazták, hogy vegyék bele a könyvbe. Joseph Smith és Frederick G. Williams, az Első Elnökség második tanácsosa, nem voltak jelen ezen a gyűlésen, mivel Michigan államban prédikálták éppen az evangéliumot. Amikor visszatértek, Joseph Smith engedélyezte, hogy a dokumentum része legyen a Tan és szövetségeknek.

Kérd meg a vezetőt játszó tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134 bevezetését. Az osztály kövesse a szöveget, és nézze meg, miért gondolták úgy a szentek, hogy ezt a nyilatkozatot ki kell adni. A tanulók mondják el, mit találtak.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134:1-et, az osztály pedig kövesse a szöveget. Kérd meg az osztály egyik felét, hogy nézzék meg, ki állította fel a kormányokat, és elsősorban mire valók, a másik fele pedig nézze meg, mit kér számon Isten a kormányzati tisztviselőkön. Mindkét csoport mondja meg, mit talált. Amikor a tanulók megfogalmazzák a következő igazságokat, írd fel őket a táblára:

A kormányokat Isten állította fel az emberiség javára.

A kormányzati tisztségviselők felelősséggel tartoznak Istennek azért, hogy a társadalom jólléte és biztonsága érdekében tevékenykedjenek.

  • Hogyan tevékenykedhetnek a kormányzati vezetők a társadalom jólléte és biztonsága érdekében?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134:2-t. Az osztály kövesse a szöveget, és nézze meg, mi az a három jog, amelyet a kormányoknak minden egyén esetében védeniük kell. Mielőtt a tanuló olvasni kezdene, elmagyarázhatod, hogy a sértetlenül szó itt azt jelenti: biztonságban, nem áthágva.

  • A 2. vers szerint milyen jogokat kell biztosítaniuk polgáraik számára a kormányoknak? (A „lelkiismeret szabad gyakorlását, a tulajdonjogot és a tulajdon feletti rendelkezést, valamint az élet védelmét”. Elmondhatod a tanulóknak, hogy Ezra Taft Benson elnök szintén kijelentette: „[az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz való jog] az emberiség három fő joga” [“Our Divine Constitution,” Ensign, Nov. 1987, 4].)

  • Szerintetek mit jelent gyakorolni a lelkiismereteteket? Miért fontos, hogy szabadon gyakorolhassátok a lelkiismereteteket?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134:4-et. Az osztály kövesse a szöveget, és nézze meg, még milyen jogot kell védeniük a kormányoknak. (Mielőtt a tanuló olvasni kezdene, elmagyarázhatod, hogy a tartoznak felelősséggel szókapcsolat itt azt jelenti, hogy neki számolnak el, a polgári elöljáró pedig olyan közhivatalnok, aki a törvényt végrehajtja.) Kérd meg a tanulókat, hogy számoljanak be arról, mit találtak.

  • Szerintetek miért fontos, hogy az emberek Istennek tartozzanak felelősséggel, ne a kormánynak azért, hogy milyen módon gyakorolják a vallásukat?

  • Szerintetek mit jelent visszafogni a bűnözést és büntetni a bűnt anélkül, hogy az adott hatóság megpróbálna rendelkezni a lelkiismeret felett vagy elnyomni a lélek szabadságát?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134:3-at. Az osztály nézze meg, mit tehetnek egyes országok polgárai, amivel segíthetnek biztosítani, hogy kormányzati vezetőik támogatják és fenntartják a törvényt. (Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezt a verset, elmagyarázhatod, hogy a köztársaság olyan kormányzati forma, melyben az emberek őket képviselő vezetőket választanak, a felség pedig a legfőbb uralkodó, például egy király vagy királynő.)

  • Hogyan kereshet és támogathat „a nép hangja” jó vezetőket? (Ha szükséges, mutass rá, hogy „a nép hangja” szókapcsolat a vezetőkre történő szavazás gyakorlatára utal.)

Említsd meg a tanulót, akit az óra elején kijelöltél, hogy az új ország vezetője legyen. Kérd meg az osztályt, hogy jelöljenek ki további tanulókat, akik a segítségére lesznek, azután tartsatok választást, vagyis az osztály válasszon meg a kijelölt tanulók közül kettőt. Kérd meg a két új vezetőt, hogy a szentírásaikkal együtt jöjjenek ki az osztály elé és csatlakozzanak az első vezetőhöz (akit korábban kijelöltél). Kérd meg ezt a három vezetőt, hogy mondják el, eddig mit tudtak meg, kormányzati tisztviselőkként milyen feladataik vannak.

Tan és szövetségek 134:5–6, 8

A polgárok feladatainak felsorolása

Kérd meg a három tanulót, hogy sorolják fel, milyen felelősségei legyenek új országuk polgárainak. Kérj meg egy tanulót, hogy írja fel válaszaikat a táblára. Azután kérdezd meg az osztályt:

  • Mit gondoltok ezekről a felelősségekről? Ti mit változtatnátok rajta?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 134:5–6-ot, az osztály pedig figyelje meg, mi a polgárok felelőssége. (Megkérheted a tanulót, hogy olvasás közben időnként álljon meg, hogy meg tudd határozni a következő szavakat: az elidegeníthetetlen azt jelenti, hogy nem vehető el tőle; a lázadás kormányzati vezetők elleni felkelésre utal; a méltányolnia azt jelenti, hogy a szerint kell cselekednie, vagyis alá kell vetnie magát; a felváltaná azt jelenti, hogy átvenné a helyét; a zűrzavar pedig törvénytelenségre utal – szabályok és kormányzat hiányára, avagy a szabályok és a kormány elleni lázadásra.)

  • Az 5–6. versek szerint mi milyen felelősséggel tartozunk kormányunk felé? (A tanulók fogalmazzanak meg a következőhöz hasonló igazságot: Támogatnunk kell és fenn kell tartanunk az adott kormányt, ahol élünk. Ezt a tantételt fel is írhatod a táblára. Mutass rá, hogy ez a tantétel feltételezi azt, hogy kormányunk olyan törvényeket tart fenn, melyek védenek minket „öröklött és elidegeníthetetlen jogai[nk]ban”.)

  • Melyik hittételre emlékeztet titeket ez a tantétel? (Megkérheted a tanulókat, hogy olvassák el vagy mondják fel a tizenkettedik hittételt.)

  • Polgárokként hogyan támogathatjuk és tarthatjuk fenn a kormányt? (A válaszok között lehet, hogy betartjuk a törvényeket, másokat is engedelmességre biztatunk, szolgálunk a közösségünkben, tiszteletet tanúsítunk a kormányzati hivatalnokokkal szemben, és szavazunk.)

Hogy segíts a tanulóknak a kormány és a törvények fenntartására vonatkozó egy másik igazság megfogalmazásában, tedd fel a következő kérdést:

  • A 6. vers szerint hogyan tekint Isten arra, ha engedelmeskedünk az isteni és az emberi törvényeknek? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a táblára a következőket: Isten azt akarja, hogy tiszteljük az isteni és az emberi törvényeket, és tartsuk be azokat.).

Hogy segíts a tanulóknak az előző kérdés megválaszolásában, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő kijelentést James E. Talmage eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Az osztály figyelje meg, mit kell tennünk az ország törvényével akkor, ha az a hitelveink ellen szól:

Kép
James E. Talmage elder

„Ha összeütközésbe kerülnek Isten kinyilatkoztatott szavának és a világi törvénynek a követelményei, akkor az egyház tagjai melyik hatalomnak tartoznak engedelmeskedni? […]

Míg várat magára az, hogy [Isten] a vallásszabadság javára felülírja azokat, a szenteknek kötelességük alávetni magukat országuk törvényeinek. Mindazonáltal az adott kormányuk polgáraiként vagy alattvalóiként használjanak fel minden helyénvaló módot arra, hogy a vallásgyakorlás szabadságának áldását saját maguk és minden ember számára biztosítani tudják. Nem kell tiltakozás nélkül elviselniük a rájuk szakadó törvénytelen üldöztetést, vagy igazságtalan törvények eljárásait, azonban tiltakozásuk legyen jog szerinti és helyénvaló. A szentek a gyakorlatban már bebizonyították annak a tannak az elfogadását, hogy jobb elszenvedni a rosszat, mintsem rosszat cselekedni azzal, hogy csupán emberi gondolkodás szerint szembeszegülünk az igazságtalan hatalomgyakorlással” (The Articles of Faith, 12th ed. [1924], 422, 423]).

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan ismerőseikre, akikről tudják, hogy e tantételeknek engedelmeskedve támogatják és fenntartják a kormányt és a törvényt. Megkérhetsz néhány tanulót, hogy mondja el, vajon ezek a polgárok hogyan támogatják a kormányt, majd kérd meg őket, hogy írjanak le a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba egy olyan dolgot, amit meg fognak tenni azért, hogy ők is támogassák és fenntartsák a kormányt és a törvényt.

Foglald össze a Tan és szövetségek 134:8-at azáltal, hogy elmagyarázod: a kormányok feladata, hogy megbüntessék azokat, akik bűncselekményeket követnek el, a polgároknak pedig feladata, hogy segítsenek „jó törvények és büntetés elé” állítani a vétkeseket.

Tan és szövetségek 134:7, 9–10, 12

A vallás és a kormány közötti kapcsolat leírása

A Tan és szövetségek 134:7, 9–10, 12 összegzéseként mondd el, hogy Oliver Cowdery azt írta, hogy a kormányoknak vallásgyakorlást védő törvényeket kell hozniuk, azonban nem szabad az egyik vallást előnyben részesíteniük a másikkal szemben. Azt is írta, hogy a vallási társaságoknak jogukban áll rendellenes magatartás miatt megbüntetni a tagjaikat a közösségből való kizárás vagy a tagság felfüggesztése révén, azonban ezeknek a társaságoknak nincs joguk olyan ítéletek vagy büntetések kiszabására, melyek megfosztanák az adott tagot a vagyonától vagy testi sérülést okoznának neki.

Tan és szövetségek 134:11

A kormányhoz való fellebbezés és a segítségkérés joga

Foglald össze a Tan és szövetségek 134:11-et azáltal, hogy elmagyarázod: e vers értelmében a polgároknak jogukban áll kártérítésért folyamodniuk a kormányukhoz, ha sérelem éri őket. A kártérítés szó valaminek a jóvátételét jelenti. Ez a vers azt is leszögezi, hogy a polgárok jogosan védik meg magukat és másokat is, ha arra sürgősen szükség van, és a kormány nem tud segíteni.

Kérdezd meg a tanulóktól, hogy ők mit értékelnek leginkább az országukban vagy a közösségükben. Tegyél bizonyságot a kormányok és a törvények támogatásának és fenntartásának fontosságáról.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 134:5. A kormány támogatása és fenntartása

Howard W. Hunter elnök a következő kijelentést tette:

Kép
President Howard W. Hunter

„Kötelességünk támogatni és fenntartani az ország törvényeit. Nem tisztességes szándékosan áthágni a törvényt. Nem számít, személy szerint mennyire érezzük helyesnek vagy igazságosnak a társadalom által lefektetett szabályokat, a mi kötelességünk a törvény tisztelete és támogatása” (in The Teachings of Howard W. Hunter, ed. Clyde J. Williams [1997], 164).

Kép
President Howard W. Hunter

„Az állam fennálló törvényeit támogatni kell, és azoknak, akikre ezek a törvények vonatkoznak, a közösség érdekében be kell tartaniuk azokat. E tekintetben nagyon határozott álláspontot képvisel Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza. Hitünk ezen alapvető elvét világosan leszögezik a következő szavak: »Hiszünk a királyoknak, elnököknek, uralkodóknak és elöljáróknak való alárendeltségben, a törvény iránti engedelmességben, annak tiszteletében és támogatásában« [Hittételek 1:12]” (The Teachings of Howard W. Hunter, 165).

Nyomtatás