Joseph Smith próféta 1831 márciusában, majdnem egy évvel az egyház megszervezése után kapta meg azokat a kinyilatkoztatásokat, melyeket most a Tan és szövetségek 47. és 48. szakasza jegyez fel. Ez idáig Oliver Cowdery tevékenykedett az egyház történészeként és jegyzőjeként, mely szerepkörben feljegyzést vezetett a Próféta által kapott kinyilatkoztatásokról. Oliver Cowdery azonban 1830 októberének közepe óta misszióban volt, és így nem tudta ellátni történészi és jegyzői szerepkörét. A Tan és szövetségek 47-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr elhívta John Whitmert, hogy lépjen Oliver helyére e feladatban. Ugyanezen időszakban az Ohio államban lakó szentek útmutatást kértek arra vonatkozóan, hogy mi módon segítsék a New York államból bevándorló egyháztagokat. A Tan és szövetségek 48-ban feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr azt az utasítást adta a szenteknek, hogy osszák meg földjüket a szükséget látókkal, és készüljenek Sion alapjainak lefektetésére.
Az Úr kinevezi John Whitmert, hogy jegyezze le az egyház történetét
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan jelentőségteljes lelki élményeikre, amelyekre szerintük érdemes emlékezni. (Ezek között lehetnek olyan események, mint egy templom felszentelése vagy egy egyházi gyűlés, vagy olyan alkalmak, amikor választ kaptak egy imájukra, illetve érezték a Szentlélek jelenlétét.) Kérj meg pár tanulót, hogy meséljenek ezekről az élményekről, és mindegyiküknek tedd fel a következő kérdéseket:
Miért volt számodra jelentőségteljes ez az élmény?
Szerinted miért fontos emlékezni rá?
Hogyan áldhatja meg az utódaidat az, ha feljegyzed?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 47 szakaszbevezetését, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék ki, mire hívta el az Úr John Whitmert. Azután kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 47:1–3-at, és keressenek további részleteket John Whitmer elhívásáról. Mondják el, mit tudtak meg. (Emlékeztetheted a tanulókat, hogy az Úr egy korábbi kinyilatkoztatásban azt mondta, hogy „vezessetek magatok között feljegyzést” [T&Sz 21:1]. Magyarázd el, hogy ma az egyházban az Első Elnökség elhív egy egyháztörténészt és jegyzőt [általában egyháztörténészként utalunk rá], és támogató szavazásra bocsátja a személyét.)
Szerintetek miért fontos feljegyezni az egyház történetét?
Az egyháztörténet mely eseményeit, történeteit találjátok ti különösen inspirálónak?
Kérd meg az egyik tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Marlin K. Jensen eldertől a Hetvenektől, aki 2005 és 2012 között szolgált egyháztörténészként:
Kép
Marlin K. Jensen elder
„Számos olyan nagyszerű történet szerepel még a történelmünkben, mely megérdemli, hogy ismerjük és tanítsuk az egyházban és otthon is. Kirtland tanulságai, Missouri megpróbáltatásai, a nauvooi szentek diadalai, majd későbbi kiűzetése, valamint a pionírok nyugat felé vezető útja olyan történetek, melyek bármely országban, bármely nyelven inspirálóan hatnak az utolsó napi szentekre. Ezenkívül minden olyan nemzetnek, melyet megérintett a visszaállított evangélium, vannak hasonlóan megindító történetei az egyház felemelkedéséről és fejlődéséről, valamint az evangélium hatásáról a hétköznapi egyháztagok életében. Ezeket is fel kell jegyezni és meg kell őrizni.
[…] Az egyház legnagyszerűbb történetei közül sok a személyes és családtörténeti feljegyzésekben található, és ezek részét képezik saját és családi örökségünknek” (“There Shall Be a Record Kept among You,” Ensign, Dec. 2007, 31).
Szerintetek miért fontosak a személyes és a családtörténeti feljegyzések?
Utalj azokra az élményekre, melyekről a tanulók az óra elején említést tettek. Képzeljék el, ahogy a gyermekeik és az unokáik olvassák az ezekről szóló személyes beszámolóikat. Kérd meg a tanulókat, hogy mindenki gondolkozzon el a következő kérdéseken:
Az élmény mely részét hangsúlyoznád ki? Mit szeretnél, mit érezzen és mit tudjon meg a családod azáltal, hogy elolvassa a beszámolódat?
Mondd el, hogy a John Whitmer által egyháztörténészként és jegyzőként követett tantételek a mi személyes és családtörténeti feljegyzéseinkre is vonatkozhatnak. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 47:4-et, hogy megtudják, mit ígért az Úr, ha John Whitmer hűséges lesz az erőfeszítéseiben.
Mit ígért az Úr John Whitmernek? (Az Úr megígérte, hogy a Vigasztaló – a Szentlélek – segíteni fog neki az egyház történetének leírására irányuló erőfeszítéseiben.)
Hogyan vonatkoztathatjuk ezt azon erőfeszítésünkre, hogy személyes és családtörténeti feljegyzéseket vezessünk? (Segíts a tanulóknak a következő tantétel felismerésében: Ha hűségesek leszünk a személyes és családtörténeti feljegyzéseink vezetésében, akkor a Szentlélek segíteni fog nekünk. Ezt a tantételt fel is írhatod a táblára.)
Hogyan segíthet a Szentlélek valakit, aki személyes vagy családtörténeti feljegyzést vezet?
Miközben a tanulók megbeszélik ezt a kérdést, segíts nekik felismerni, hogy a Szentlélek az emlékezetünkbe idézhet dolgokat (lásd János 14:26), és segíthet nekünk oly módon írni az eseményekről és helyzetekről, hogy az áldás legyen a családtagjaink és mások számára.
Buzdítsd a tanulókat, hogy kérjék a Szentlélek segítségét, amint személyes és családtörténeti feljegyzést vezetnek.
Az Úr azt az utasítást adja az Ohióban lévő szenteknek, hogy segítsék a New York államból érkezőket
A tanulók képzeljék el, hogy tőlük távol élő szenteknek el kellett hagyniuk az otthonukat, és az egyházi vezetők arra kérték a tanulók családjait, hogy jó néhány hónapon keresztül biztosítsanak szállást és ételt e családok némelyikének.
Milyen kérdések és aggodalmak merülnének fel esetleg bennetek és a családotokban e kérés hallatán?
Szerintetek milyen aggodalmaik és érzéseik lennének a hozzátok költözőknek?
Kérd meg a tanulókat, hogy a szentírásukban az egyháztörténeti térképek résznél a 3. térképen (New York, Pennsylvania és Ohio vidéke, USA) keressék meg, hogy hol van a New York állambeli Fayette, valamint az Ohio állambeli Kirtland, és mondják meg, körülbelül milyen távolságra van egymástól ez a két település (körülbelül 400 kilométerre). Emlékeztesd a tanulókat, hogy 1830 decemberében az Úr megparancsolta a New York államban lévő szenteknek, hogy költözzenek Ohio államba (lásd T&Sz 37:3).
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 48:1–3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mondott az Úr az Ohióban lévő szenteknek, mit tegyenek a környékükre költöző egyháztagokért. Azután kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mit tudtak meg.
Mit parancsolt meg az Úr az Ohióban lévő szenteknek, mit tegyenek? (Azoknak, akik földdel rendelkeztek, megparancsolta, hogy osszák azt meg a vidékükre költöző szentekkel.) Milyen tantételt tanulhatunk ebből a parancsolatból? (A tanulók válaszai tükrözzék a következő tantételt: Az Úr megparancsolja az utolsó napi szenteknek, hogy amijük van, azt osszák meg azokkal, akik szükséget látnak. Hasznos lehet, ha rámutatsz, hogy Ohióban nem minden szentnek volt földje, amit megoszthatott, és a New Yorkból érkező egyháztagok egy részének saját földet kellett vásárolnia.)
Milyen módokon oszthatjuk meg másokkal azt, amink van?
Kérd meg a tanulókat, hogy meséljenek olyan élményekről, melyek során látták, amint valaki osztozik valakivel, aki szükséget lát. Olyan alkalmakról is mesélhetnek, amikor az ő javukra vált valakinek a nagylelkűsége vagy a szolgálata.
Kérj meg egy tanulót, hogy a szükséget látók megsegítésének példájaként olvassa fel a következő idézetet Thomas S. Monson elnöknek egy olyan élményéről, melyben fiatal fiúként, az elemis osztályában volt része:
Kép
President Thomas S. Monson
„Kitűztünk egy tervet, hogy félrerakunk valamennyi aprópénzt arra, hogy egy gigantikus karácsonyi bulit szervezzünk. Gertsch nőtestvér pontos feljegyzést vezetett arról, hogyan haladunk. Tipikusan falánk fiúkként és lányokként a pénzösszegeket gondolatban rögtön süteményre, tortára, pitére és fagyira váltottuk. Úgy gondoltuk, ez lesz a lehető legpompásabb esemény. Korábban tanítóink még csak javaslatot sem tettek ehhez hasonló társas összejövetelre.
A nyári hónapok őszre fordultak, majd az ősz télre váltott. A bulival kapcsolatos célunkat elértük. Az osztály gyarapodott. Jó lelkiség uralkodott.
Egyikünk sem fogja elfelejteni azt a szürke reggelt, amikor hőn szeretett tanárunk bejelentette, hogy egyik osztálytársunk édesanyja elhunyt. A saját édesanyánkra gondoltunk, és arra, hogy milyen sokat jelent ő a számunkra. Őszintén együttéreztünk Billy Devenporttal hatalmas veszteségében.
Az aznapi lecke az Apostolok cselekedeteiből volt, a 20. fejezet 35. verséből: »Ily módon… kell… megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.« Jól előkészített leckéjének előadása után Lucy Gertsch említést tett Billy családjának anyagi helyzetéről. A gazdasági világválság napjait éltük, pénzszűke volt. Ragyogó szemmel ezt kérdezte: »Mit szólnátok az Úr e tanításának követéséhez? Mit szólnátok hozzá, ha a partira összegyűjtött pénzt az osztály nevében odaadnánk Devenportéknak szeretetünk kifejezéseképpen?« A döntés egyhangú volt. Fillérre pontosan megszámoltuk a pénzt, és egy óriási borítékba tettük a teljes összeget. Vettünk egy gyönyörű lapot, és mindannyian aláírtuk.
Ez az egyszerű, kedves tett eggyé kovácsolt minket” (Személyes hatásotok.Liahóna, 2004. máj. 21–22.).
Mit tanulhatunk ebből a történetből? A kedvesség és a szolgálat hogyan áldhatja meg azt is, aki ad, és azt is, aki kap?
Kérd meg a tanulókat, hogy meséljenek egy olyan élményükről, melynek során segítettek (illetve látták, amint valaki segít) valakinek, akinek szüksége volt erre. Buzdítsd a tanulókat, hogy gondoljanak valamire, amivel segíthetnek valakinek a következő héten.
A Tan és szövetségek 48:4–6 összegzéseként magyarázd el, hogy az Úr azt akarta, hogy a szentek készüljenek fel, hogy majd földet vásároljanak, amikor kinyilatkoztatja Sion városának, az Új Jeruzsálemnek a helyét. Az Úr megparancsolta a szenteknek, hogy e város alapjai lerakásának előkészületeként tegyenek félre minden pénzt, amit csak tudnak (lásd T&Sz 48:4–6). Mondd el a tanulóknak, hogy a későbbi leckék során még jobban megismerik majd a szentek Sion városának megalapítására tett erőfeszítéseit.
Joseph Smith próféta leírta, mit eredményezett az, hogy nem jegyezték fel egyháztörténetünk néhány jelentős eseményét:
Kép
Prophet Joseph Smith
„Tény, hogy ha most meglenne nálam minden olyan döntés, melyre fontos tanbéli és kötelességeinket érintő kérdésekben sor került e munka kezdete óta, akkor semmi pénzért nem válnék meg tőlük; azonban mi elhanyagoltuk e dolgok jegyzőkönyvbe vételét, talán azt gondolva, hogy később már semmi hasznunkra nem lesznek; viszont ha most rendelkeznénk velük, akkor nem kellene minden olyan tanbéli kérdésben döntést hozni, mellyel kapcsolatban kérdés merül fel. Azonban ezt elhanyagoltuk, és most már nem tudunk oly mértékű hatalommal és felhatalmazással bírva tanúságot tenni az egyház és a világ számára azokról a nekünk adott nagyszerű és dicső megnyilatkozásokról, mint amilyet akkor tudnánk, ha meglennének nekünk ezek a dolgok és hirdethetnénk őket” (in History of the Church, 2:198–99). (Lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 103.)
Marlin K. Jensen elder a Hetvenektől, aki 2005 és 2012 között egyháztörténészként és jegyzőként szolgált, a következő magyarázatot adta erre:
Kép
Marlin K. Jensen elder
„Az egyháztörténész és jegyző munkája nagyrészt a feljegyzések vezetése. Ehhez hozzá tartozik az egyháztörténelem forrásanyagainak összegyűjtése és megőrzése, a szertartások feljegyzése, valamint a jegyzőkönyvek begyűjtése. A szentírások azt is felvetik, hogy feladatunk meggyőződni arról, hogy a feljegyzések »az egyház, valamint a felnövekvő nemzedékek javára« (T&Sz 69:8) váljanak.
A történész és jegyző szerepkörei kiegészítik egymást, és időnként alig lehet szétválasztani őket. Úgy vélem, ezért van az, hogy az egyház korai napjaiban időnként jegyzőt neveztek ki, máskor pedig történészt, aztán ezek a szerepkörök idővel egy és ugyanazon elhívásba olvadtak” (“There Shall Be a Record Kept among You,” Ensign, Dec. 2007, 28).
A Tan és szövetségek 48:6 tartalmazza „az elnökség és az egyház püspöke” kifejezést, azonban amikor ez a kinyilatkoztatás adatott, még nem volt megszervezve az Első Elnökség. E kinyilatkoztatás legkorábbi kéziratában az áll, hogy „az egyház püspöke és elderei” (lásd Documents, Volume 1: July 1828–June 1831, vol. 1 of the Documents series of The Joseph Smith Papers [2013], 288). A megfogalmazás az Első Elnökség megszervezése után változott. Ilyen változtatásokra alkalmanként sor került az egyház növekedésével és a papsági szervezet kinyilatkoztatás szerinti bővülésével párhuzamosan.