Ifjúsági hitoktatás
50. lecke: Tan és szövetségek 43–44


50. lecke

Tan és szövetségek 43–44

Bevezetés

1831 februárjában Joseph Smith megérkezett az Ohio állambeli Kirtlandbe. Megérkezésekor azt tapasztalta, hogy a kirtlandi szenteket hamis kinyilatkoztatások tévesztették meg. Például egy Mrs. Hubble nevű asszony azt állította, hogy ő prófétanő és kinyilatkoztatást kap az egyház részére. Mivel aggasztották a kirtlandi szentek közé férkőzött hatások, Joseph megkérdezte az Urat, hogy mitévő legyen. Válaszként megkapta azt a kinyilatkoztatást, melyet most a Tan és szövetségek 43 jegyez fel. Ebben a kinyilatkoztatásban az Úr arra vonatkozó utasításokat ad a szenteknek, hogy mit tegyenek, amivel elkerülhetik, hogy megtévesszék őket. A Tan és szövetségek 44-ben található kinyilatkoztatás szintén 1831 februárjában adatott, és a papságnak ad arra vonatkozó utasításokat, hogy prédikálják az evangéliumot és gondoskodjanak a szegényekről.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 43:1–7

Az Úr kijelenti, hogy csak az Őáltala kijelölt próféta közvetítésével érkeznek kinyilatkoztatások és parancsolatok

Válassz ki két himnuszt, melyet elénekel az osztály. Hogy segíts a tanulóknak megérteni, milyen nehéz egyszerre két vezetőt követni, kérj meg két tanulót, hogy álljanak ki az osztály elé, és vezényeljék le egyszerre a két himnusz eléneklését. Ha már elhangzott néhány sor a himnuszokból, állítsd meg az éneklést és tedd fel a következő kérdést:

  • Miért volt nehéz egyszerre két különböző vezetőt követni és két éneket énekelni?

Mondd el, hogy 1831 februárjában az Ohio állambeli Kirtlandben lévő szentek közé érkezett egy Mrs. Hubble nevű asszony. Azt állította, hogy prófétanő, aki kinyilatkoztatásokat kap az egyház részére, és tudja, hogy a Mormon könyve igaz, továbbá hogy neki tanítóvá kell válnia az egyházban. A szentek némelyikét meg is tudta téveszteni. Joseph Smitht és másokat aggasztotta a befolyása, valamint a szentek között jelenlévő egyéb hamis kinyilatkoztatások. A Próféta úgy döntött, hogy megkérdezi az Urat, vajon mi a teendő, és kinyilatkoztatást kapott. John Whitmer, aki szintén nemrég érkezett Kirtlandbe, azt írta: „Az Úr azért adta [ezt] a kinyilatkoztatást, hogy a szentek ne legyenek megtévesztve” (Documents, Volume 1: July 1828–June 1831, vol. 1 of the Documents series of The Joseph Smith Papers [2013], 257).

Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Tan és szövetségek 43:1–5-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, milyen magyarázatot adott az Úr, ki kaphat kinyilatkoztatást az egyház egésze számára.

  • Ebben az időben ki volt kijelölve arra, hogy parancsolatokat és kinyilatkoztatásokat kapjon az egyház egésze számára? (Joseph Smith.) Ma ki van kijelölve erre? (Az egyház elnöke.)

  • Mit tudunk meg ezekből a versekből? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő tant: Csak az egyház elnöke kaphat kinyilatkoztatást az egyház egésze számára. Javasolhatod a tanulóknak, hogy írják le a szentírásukba ezt az igazságot a 3–4. versek mellé. E tan fontosságának kihangsúlyozása végett olvastasd el a tanulókkal a Tan és szövetségek 21:4–6-ot és 28:2–7-et.)

Mutass rá, hogy csakúgy, mint az egyház korai napjaiban például Mrs. Hubble, napjainkban is néhányan igyekeznek meggyőzni másokat arról, hogy őket kövessék és fogadják el a tanításaikat. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 43:6–7-et. Az osztály figyelje meg, milyen mintát nyilatkoztatott ki az Úr, mely véd attól, hogy megtévesszenek minket azok, akiknek nincs felhatalmazásuk az egyház vezetésére.

Tan és szövetségek 43:8–16

Az elderek parancsolatot kapnak egymás oktatására és építésére, valamint arra, hogy szenteljék meg magukat

Kérd meg a tanulókat, hogy soroljanak fel a táblán olyan gyűléseket, amelyeken az egyház tagjaiként részt vesznek, majd alkossanak párokat, és beszéljék meg a következő kérdést:

  • Milyen céljai vannak ezeknek a gyűléseknek?

Miután a tanulók megbeszélték ezt a kérdést, felkérheted néhányukat, hogy az egész osztálynak mondják el, mit válaszoltak. Azután kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 43:8-at, az osztály pedig nézze meg, mit tanít ez a vers az egyházi gyűlések céljairól.

  • Mit mondott az Úr az egyház eldereinek, mit tegyenek, amikor összegyűlnek? Mit jelent építeni egymást? (Felemelni és megerősíteni.)

  • A 8. vers szerint mit tudhatunk meg egymás oktatása és építése során? (A tanulók többféle választ is adhatnak, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Oktatnunk és építenünk kell egymást, amikor összegyűlünk, hogy megtudhassuk, hogyan cselekedjünk és irányítsuk az egyházat.)

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 43:9, 11-et, és keressék ki, mit kell tennünk azt követően, hogy megtudtuk, hogyan cselekedjünk.

  • Mi kell tennünk azt követően, hogy az egyházi gyűléseinken oktatásban részesültünk? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tantételt: El kell köteleznünk magunkat arra, hogy a kapott tudás szerint cselekszünk. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg ezt a tantételt a 9. versben.)

  • E versek szerint milyen áldásban részesülünk, ha tudást kapunk, majd annak megfelelően cselekszünk? (Miközben a tanulók megbeszélik ezt a kérdést, mindenképp hangsúlyozd ki a következő tantételt: A megismert igazságok szerint cselekedve megszentelődünk. Elmagyarázhatod, hogy a megszentelődés szentté válást, a bűntől való megtisztulást jelent.)

Rajzold fel a táblára a kapcsolódó ábrát.

Kép
action from knowledge
  • Szerintetek mit jelent elkötelezni magunkat a cselekvés mellett?

  • Hogyan segít nekünk megszentelődni az egyházi gyűléseken kapott tudás?

Kérd fel az osztályt, hogy gondolják át, milyen áldásokat kaptak, amikor annak megfelelően cselekedtek, amit az egyházi gyűléseken tanultak. Kérj meg néhány tanulót, hogy meséljen ezekről az élményeiről, és fejtse ki, miként lett áldott azért, mert a tanultaknak megfelelően cselekedett.

A Tan és szövetségek 43:12–14 összegzéseként magyarázd el, hogy az Úr elmondta a szenteknek, hogy ha meg akarják kapni az evangélium igazságait, akkor támogatniuk kell Joseph Smitht az elhívásában.

Magyarázd el, hogy az Úr olyan utolsó napi szenteknek nyilatkoztatta ki a Tan és szövetségek 43:15–16-ban található igazságokat, akik misszionáriusi szolgálatra készültek, majd kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel ezeket a verseket.

  • Szerintetek hogyan vonatkoznak ezek a versek a teljes idejű misszionáriusok munkájára?

Tan és szövetségek 43:17–35

Isten szolgái prédikáljanak bűnbánatot a második eljövetelre és a millenniumra való felkészülésként

Kérd meg a tanulókat, hogy soroljanak fel néhány alapos felkészülést igénylő feladatot vagy alkalmat. A tanulók számos példát hozhatnak, például: teljes idejű misszió, sportesemények, zenei fellépés, tanítás az egyházban, iskolai dolgozatok.

  • Szerintetek milyen érzés az embernek az, ha felkészületlenül éri egy ezekhez hasonló feladatban való részvétel?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 43:17–18-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, milyen eseményre kell felkészülnünk. (Az „Úr nagy napj[ára]”, vagyis a második eljövetelre.)

A tanulók alkossanak párokat, és kérd meg őket, hogy olvassák el együtt a Tan és szövetségek 43:17–22-t, megnézve benne, hogy milyen utasítást adott az Úr az eldereknek, mit tegyenek, amivel segíthetnek az embereknek felkészülni a második eljövetelre. Ha a pároknak már volt elég idejük az olvasásra, tedd fel az osztálynak a következő kérdéseket:

  • Milyen utasítást adott az Úr az eldereknek, mit tanítsanak? Milyen igazságot tanulhatunk ezekből a versekből? (A tanulók fogalmazzák meg, hogy a Jézus Krisztus második eljövetelére való felkészüléshez bűnbánatot kell tartanunk. Ezt a tantételt fel is írhatod a táblára.)

Emlékeztesd a tanulókat, hogy az Úr megígérte, hogy össze fogja gyűjteni a népét, miként a tyúk is szárnyai alá gyűjti a csibéit, azonban sokan nem hajlandóak bűnbánatot tartani vagy felkészülni a második eljövetelre (lásd T&Sz 43:23–24; lásd még T&Sz 29:1–2, valamint e kézikönyv 35. leckéje).

Kérd meg a párokat, hogy olvassák el együtt a Tan és szövetségek 43:25–27-et, megnézve benne, vajon milyen „hangok” által hívta és hívja az Úr az embereket, hogy jöjjenek Őhozzá. Miután befejezték az olvasást, tedd fel a következő kérdéseket:

  • Milyen „hangokat” találtatok? Szerintetek miért van szükség ilyen sok különböző hangra?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen konkrét dolgokat kell megtenniük ahhoz, hogy bűnbánatot tartsanak és felkészüljenek a második eljövetelre. Azután kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 43:28–31-et, az osztály pedig nézze meg, milyen nagyszerű eseményről jövendölnek ezek a versek.

  • Milyen nagyszerű eseményről jövendölnek ezek a versek? (A millenniumról.)

  • Mi történik a millennium idején? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tant: A millennium idején Sátán megkötöztetik, és Jézus Krisztus uralkodik majd népével a földön. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg az ezt az igazságot tanító szavakat vagy kifejezéseket a 28–31. versekben. Hogy segíts a tanulóknak megérteni, hogyan kötöztetik meg a Sátán, megkérheted őket, hogy olvassák el az 1 Nefi 22:26-ot.)

Olvasd fel a következő kijelentést George Q. Cannon elnöktől az Első Elnökségből, mely elmagyarázza, mi módon kötöztetik meg Sátán a millennium idején:

Kép
President George Q. Cannon

„Beszélünk róla, hogy Sátán megkötöztetik. Sátánt Isten hatalma fogja megkötözni; azonban Isten népének aziránti elhatározása is megkötözi majd őt, hogy nem hallgatnak rá és nem hagyják, hogy uralkodjon rajtuk” (Gospel Truth: Discourses and Writings of President George Q. Cannon, comp. Jerreld L. Newquist, 2 vols. [1957–74], 1:86).

  • Hogyan készülhetünk fel már most arra, hogy az igazlelkűek közé számláltassunk, amikor újra eljön a Szabadító? (Miközben a tanulók válaszolnak erre a kérdésre, áttekinthetitek az ebben a leckében tárgyalt igazságokat, és bizonyságot tehetsz ezekről.)

Tan és szövetségek 44

Az Úr megparancsolja szolgáinak, hogy gyűljenek össze

A Tan és szövetségek 44:1–6 összegzéseként mondd el, hogy az Úr azt az utasítást adta az eldereknek, hogy gyűljenek össze egy konferenciára. Az Úr megígérte az eldereknek, hogy ha hűek lesznek és hitet gyakorolnak Őbenne, akkor kiárasztja rájuk a Lelkét, és megáldja őket, hogy ellenségeiknek ne legyen hatalma felettük. Az Úr azt az utasítást adta nekik, hogy prédikáljanak bűnbánatot, siessenek a szegények segítségére, és az ország törvényei szerint szerveződjenek meg.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 43:6–7. „[A]kit kijelöltem”

Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából arra buzdított bennünket, hogy kövessük az egyház elnökének tanácsait, és ne vezessenek minket tévútra azok, akik megtévesztenek:

Kép
Boyd K. Packer elnök

„»[A]zt mondom nektek, hogy senkinek nem adatik meg, hogy elmenjen prédikálni az evangéliumomat, vagy felépíteni az egyházamat, ha nem rendeli el valaki, akinek felhatalmazása van, és az egyház tudja, hogy felhatalmazása van, és szabályosan elrendelték az egyház vezetői« (T&Sz 42:11).

Most is vannak közöttünk olyanok, akiket nem rendelt el szabályosan az egyház vezetősége, és akik közelgő politikai és gazdasági káoszról beszélnek, a világ végéről. […]

Ezek a megtévesztők azt mondják, hogy a Fivérek nem tudják, mi folyik a világban, és hogy a Fivérek jóváhagyják azt, amit ők tanítanak, azonban a pulpitusról nem kívánnak szólni erről. Egyik állítás sem igaz. A Fivérek, mivel állandóan utaznak szerte a földön, egészen biztosan tudják, hogy mi folyik, és prófétai éleslátásuk folytán tudják olvasni az idők jeleit.

Ne tévesszenek meg benneteket ezek az emberek! Ha lesz összegyűjtés, akkor azt azok fogják bejelenteni, akik szabályosan el lettek rendelve, és akiknek a felhatalmazásáról tud az egyház.

Akik nem ilyenek, azoktól tartsátok távol magatokat! Kövessétek a helyes módon elrendelt és nyilvánosan támogatott vezetőiteket, és akkor nem lesztek félrevezetve” (“To Be Learned Is Good If … ,” Ensign, Nov. 1992, 73). (Lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 87.)

Tan és szövetségek 43:7. „[A] kapun jön be”

Az Úr azt mondta, hogy „akit én rendeltem el, a kapun jön be” (T&Sz 43:7). Joseph Fielding Smith elnök a következő magyarázatot fűzte ehhez a kijelentéshez:

Kép
President Joseph Fielding Smith

„Az Úr azt szeretné, ha tudnánk, hogy Ő mindent rendben tesz, és amikor elhív valakit az egyház vezetésére, az a valaki a kapun fog bejönni, és el lesz rendelve azok által, akik felhatalmazással bírnak. Ez kezdettől fogva így volt és mindvégig így is lesz” (Church History and Modern Revelation, 2 vols. [1953], 1:138).

Tan és szövetségek 43:22–31. A második eljövetel, a millennium és a „kis ideig”

Az Úr azt mondta, hogy a millennium végén újra „kiszabadul” a Sátán, de „csak kis ideig uralkodik” (T&Sz 43:31). A következő ábra szemlélteti a „kis ideig” értelmezési keretét.

Kép
1000 years diagram

Nyomtatás