Ifjúsági hitoktatás
105. lecke: Tan és szövetségek 101:17–42


105. lecke

Tan és szövetségek 101:17–42

Bevezetés

1833. december 16-án és 17-én Joseph Smith próféta kinyilatkoztatást kapott a Missouriban lévő szentekre vonatkozóan, akik komoly üldöztetés elől menekülve hagyták el otthonukat. E szentek nagy része az összes tulajdonának hátrahagyására kényszerült. A Próféta által kapott kinyilatkoztatást, melyet a Tan és szövetségek 101 jegyez fel, három leckén keresztül tárgyaljuk. Ebben a második leckében szó lesz arról, hogy az Úr elmondta, milyen állapotok uralkodnak majd a millennium idején, valamint vigaszt és tanácsot adó szavakat szólt a szentekhez.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 101:17–34

Az Úr elmondja, milyen állapotok uralkodnak majd a millennium idején

Kérd meg a tanulókat, hogy nevezzenek meg néhány jövőbeli eseményt, amelyre készülnek, és sorold fel ezeket az eseményeket a táblán. Kérdezd meg tőlük, hogy mivel készülnek ezekre az eseményekre.

  • Miért tesztek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy felkészültek legyetek?

Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 101 utasításokat tartalmaz a Jézus Krisztus második eljövetelére és a millenniumra való felkészülésre vonatkozóan. A Tan és szövetségek 101:17–21 összegzéseként magyarázd el, hogy az Úr ígérete, mely szerint a szenteket a Missouri állambeli Jackson megyében található Sion városába gyűjti, „visszatartatik, amíg az emberek megszentelődnek a nagy ajándékra és a vele járó feladatokra. Mindeközben a becsületes szívűek a Sziklás-hegység völgyeibe gyülekeznek [és a világszerte fennálló cövekekbe]. …templomok épültek és épülnek. […] Sion pedig még eztán kerül megalapításra az erre kijelölt helyen” (James E. Talmage, The Articles of Faith, 12th ed. [1924], 353; lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 240).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 101:22–23-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mondott az Úr a szenteknek, mit tegyenek, amivel felkészülhetnek a második eljövetelére.

  • A 22. és a 23. vers szerint mit tehetünk, amivel felkészülhetünk a második eljövetelre? (A tanulók fogalmazzák meg, hogy felkészülhetünk a Szabadító második eljövetelére azáltal, ha szólítjuk az Ő nevét, az evangélium tantételei szerint élünk, összegyűlünk és szent helyeken állunk. Írd fel ezt az igazságot a táblára.)

  • Mit jelent számotokra „szent helyeken” állni? Éreztétek-e már úgy, hogy szent helyen vagytok? Mikor?

  • Miként segít nektek felkészülni az Úr második eljövetelére az, ha más utolsó napi szentekkel együtt szent helyekre gyülekeztek?

Hogy felkészítsd a tanulókat az Úr Tan és szövetségek 101:24–34-ben található szavainak megértésére, magyarázd el, hogy ezek a versek a gonoszok elpusztításáról szólnak Jézus Krisztus második eljövetele idején, valamint azokról az állapotokról, amelyek a millennium idején uralkodnak majd a földön. A tanulók alkossanak párokat, és kérd meg őket, hogy a Tan és szövetségek 101:24–34-et tanulmányozva nézzék meg, milyen állapotok uralkodnak majd a millennium idején. Elegendő idő eltelte után mondják el, mit találtak. Kérj meg egy tanulót, hogy a válaszokat sorolja fel a táblán.

  • A táblán felsorolt állapotok közül melyeket szeretnétek a leginkább megtapasztalni? Miért?

Tan és szövetségek 101:35–38

Az Úr biztosítja a Missouriban lévő szenteket arról, hogy ha hittel kitartanak, akkor végül részesülhetnek majd az Ő dicsőségében

Emlékeztesd a tanulókat, hogy amikor az Úr a Tan és szövetségek 101-ben található kinyilatkoztatást adta, Missouriban a szentek borzasztó nehézségeket éltek meg. Megkérheted a tanulókat, hogy röviden foglaljanak össze az előző órán hallott nehézségek közül néhányat.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 101:35–38-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék ki, milyen igazságok tanításával és milyen tanácsokkal vigasztalta és erősítette az Úr a szenteket a megpróbáltatásaik közepette.

  • A 35–38. versben álló mely igazságok és tanácsok nyújthattak vigaszt Missouriban a szenvedő szenteknek? (Miközben a tanulók válaszolnak, kérdezd meg tőlük, hogy az általuk említett igazság vagy tanács mi módon nyújthatott vigaszt a szenteknek.)

  • Hogyan fogalmaznátok meg saját szavaitokkal az Úrnak a 35. versben található ígéretét? (A tanulók válaszként fogalmazzanak meg egy ehhez hasonló tantételt: Akik a Szabadító nevéért szenvednek el üldöztetést és hittel kitartanak, azok részesülni fognak Isten dicsőségében. Ezt az igazságot fel is írhatod a táblára.)

Mondd el, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványai mindig követik Őt, még akkor is, ha a hitük miatt üldözik őket. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő beszámolót, melyet James E. Faust elnök mesélt el az Első Elnökségből. Mielőtt felolvasná, magyarázd el, hogy a beszámoló Rafael Monroyról és Vicente Moralesről szól, két utolsó napi szentről, akik az 1900-as évek elején éltek Mexikóban. 1915-ben fogságba ejtette őket egy csoport erőszakos katona. Kérd meg a tanulókat, hogy figyeljék meg, hogyan maradt hithű Monroy testvér és Morales testvér az üldöztetés közepette.

Kép
President James E. Faust

„Rafael Monroy volt a kis San Marcos gyülekezet elnöke, és Vicente Morales volt az első tanácsosa. […] Azt mondták nekik, hogy meghagyják az életüket, ha átadják a fegyvereiket, és megtagadják furcsa vallásukat. Monroy testvér megmondta a fogvatartóinak, hogy nincs fegyvere, majd egyszerűen előhúzta a Bibliát és a Mormon könyvét a zsebéből. Ezt mondta: »Uraim, ezek az egyedüli fegyverek, melyeket magamnál hordok; ezek az [igazság] eltévelyedés elleni fegyverei.«

Amikor nem találtak náluk fegyvereket, a [papságviselő] testvéreket kegyetlenül megkínozták, hogy elárulják, hova rejtették a fegyvereiket. De nem voltak fegyvereik. Kivitték őket a kisváros határába, ahol a fogvatartóik odaállították őket egy nagy kőrisfa mellé, egy kivégzőosztaggal szemben. A parancsnok szabadságot ajánlott nekik, ha elhagyják a vallásukat és csatlakoznak a zapatistákhoz, de Monroy testvér így felelt: »A vallásom kedvesebb nekem, mint az életem, és nem hagyhatom el.«

Ekkor közölték velük, hogy le fogják lőni őket, és megkérdezték tőlük, hogy van-e valami kérésük. Rafael testvér azt kérte, hogy hadd imádkozzon, mielőtt kivégzik. Akkor a kivégzői jelenlétében letérdelt, és hangosan imádkozott, hogy Isten áldja és óvja meg a szeretteit, és törődjön a kis gyülekezettel, amely vezető nélkül marad. Amint befejezte az imáját, a Szabadító szavait használta, mikor a kereszten függött és a kivégzőiért imádkozott: »Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.« [Lukács 23:34.] És ezzel a kivégzőosztag lelőtte Monroy és Morales testvéreket” (vö. A tanítványi mivolt. Liahóna, 2006. nov. 21–22.; ennek alapján: Rey L. Pratt, “A Latter-day Martyr,” Improvement Era, June 1918, 720–26).

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan alkalmakra, amikor a Jézus Krisztusba és az Ő egyházába vetett hitük miatt üldözték (csúfolták vagy bántották) őket. Felkérhetsz néhány tanulót, hogy meséljen a tapasztalatairól.

  • Mit tehettek, hogy hittel reagáljatok, amikor üldöznek titeket a Jézus Krisztusba és az Ő egyházába vetett hitetek miatt?

Tan és szövetségek 101:39–42

Az Úr kijelenti, hogy az Ő szövetséges népe a föld sója

Hogy felkészítsd a tanulókat az Úr Tan és szövetségek 101:39–42-ben található tanításainak megértésére, tegyél ki eléjük kétféle sót: az egyik legyen tiszta, a másikba pedig keverj valamilyen más anyagot, például homokot.

Mutasd meg a tanulóknak a tiszta sót.

  • Mire használjuk a sót? (A válaszok között lehet az étel ízesítésére, tartósítására, valamint fertőtlenítőszerként sebek gyógyítására.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 101:39-et, az osztály pedig figyelje meg, kiket hasonlított sóhoz az Úr.

  • Mit mondott az Úr, kik számítanak „a föld sójának”?

Mondd el, hogy a fűszer szó itt egy különleges ízre vagy minőségre utal.

  • Szerintetek mit jelent az emberek fűszerének lenni?

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni, mit jelent az emberek fűszerének lenni, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Carlos E. Asay eldertől, a Hetvenek tagjától:

Kép
Elder Carlos E. Asay

„Amikor az Úr »az emberek fűszere« kifejezést használta, azokról beszélt, akik Őt képviselik. Azokra utalt, akik bűnbánatot tartottak, akiket tisztára mosott a keresztelés vize, és akik szövetséget kötöttek, hogy magukra veszik az Ő nevét és ügyét. Továbbá azokra is utalt, akik szövetség által osztoznak majd az Ő papsági hatalmában. Rólatok és rólam beszélt” (“Salt of the Earth: Savor of Men and Saviors of Men,” Ensign, May 1980, 42).

  • Mit tanítanak nekünk a mások iránti felelősségünkről „a föld sója” és „az emberek fűszere” kifejezések?

Segíts a tanulóknak megérteni, hogy Isten szövetséges népeként feladatunk segítséget nyújtani abban, hogy a földön mindenki részesülhessen az Ő áldásaiban (lásd Ábrahám 2:8–11). Írd fel a táblára a következő hiányos kijelentést: Akkor tudjuk a földön az embereket hozzásegíteni Isten áldásainak elnyeréséhez, ha…

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 101:40–42-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mire figyelmeztet és mit ígér az Úr.

Hívd fel a figyelmüket a 40. versben a „ha pedig a földnek ama sója elveszti ízét” kifejezésre. Hogy segíts a tanulóknak megérteni e kifejezés jelentését, mutasd meg nekik a szennyezett sót. Mondd el, hogy a só nem veszíti el ízét az idő múlásával, amiatt azonban igen, ha más anyagokkal keveredik és azok beszennyezik.

  • A 41. vers szerint mitől veszíthetjük el ízünket a föld sójaként? (A bűnöktől.) Szerintetek miért nehezítik meg számunkra a bűneink azt, hogy hozzásegítsünk másokat Isten áldásainak az elnyeréséhez?

  • Hogyan fogalmaznátok meg saját szavaitokkal a 42. verset? (Ha a tanulóknak segítségre van szükségük e kérdés megválaszolásához, magyarázd el nekik, hogy aki felmagasztalja magát, az kevély, aki pedig megalázza magát, az alázatos az Úr előtt.)

  • Az Úrnak a Tan és szövetségek 101:40–42-ben található figyelmeztetései és ígéretei alapján hogyan egészítenétek ki a táblán lévő tantételt? (A tanulók válaszai alapján egészítsd ki a táblán lévő tantételt. A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Akkor tudjuk a földön az embereket hozzásegíteni Isten áldásainak elnyeréséhez, ha megbánjuk a bűneinket és alázatosak vagyunk.)

  • Mit tehetünk nap mint nap, ami segíteni fog nekünk elkerülni azt, hogy beszennyezzen minket a bűn?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át magukban, vajon szennyezik-e bűnök az életüket. Buzdítsd őket, hogy bánják meg ezeket a bűnöket, hogy tiszták lehessenek az Úr előtt, és még hatékonyabban segíthessenek másoknak elnyerni az Ő áldásait.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 101:17–21. Sion városának felépítése

Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmondta, mikor lesz az, amikor az Úr megparancsolja az utolsó napi szenteknek Sion városának felépítését:

Kép
Elder Bruce R. McConkie

„Nincs ok a bizonytalanságra vagy aggodalmaskodásra Sion – vagyis az Új Jeruzsálem – utolsó napi felépítése kapcsán. Az Úr egyszer már lehetőséget adott népének annak a Sionnak a felépítésére, ahonnan az egész világ számára eljő a törvény. Kudarcot vallottak. Miért? Mert nem voltak felkészültek és nem voltak érdemesek, és egyelőre velünk is ez a helyzet, akik most a királyságot alkotjuk. Amikor népként felkészültek és érdemesek leszünk, akkor az Úr újra parancsot ad nekünk, és a munka előrehalad – a megfelelő ütemterv szerint, a második eljövetel előtt, az egyház elnökének irányítása alatt. Addig egyikünknek sem kell saját lépéseket tennie azért, hogy Missouriba gyülekezzen, vagy ott föld formájában örökséget készítsen elő. Inkább ismerjük meg az ehhez kapcsolódó nagyszerű elveket, és tegyük magunkat érdemessé minden olyan munkára, amelyet az Úr a mi időnkben és napjainkban kiszab ránk. Vannak még olyan dolgok, melyeknek meg kell előzniük Jackson megye felépítését” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 586).

Tan és szövetségek 101:23–25. A második eljövetelhez kapcsolódó világméretű jelek és események

A Tan és szövetségek 101:23–25-ben három, a Szabadító második eljöveteléhez kapcsolódó világméretű jelről és eseményről olvasunk. Az alábbi idézetekben utolsó napi szent apostolok szolgálnak prófétai meglátásokkal e jelek és események vonatkozásában:

1. „[M]inden test együtt lát[ja Őt]” (T&Sz 101:23). Orson Pratt elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta: „Isten Fiának második megjelenése egészen más természetű lesz, mint ami eddig történt a föld színén, mert nagy hatalom és dicsőség övezi majd, és ez nem a föld egy kis területén fog bekövetkezni, …és nemcsak néhányan látják majd; hanem olyan esemény lesz ez, amelyet mindenki lát – minden test látni fogja az Úr dicsőségét. Amikor második alkalommal felfedi magát, akkor minden szem látni fogja Őt, és nemcsak azok, akik ekkor a testben élnek, halandóként a földön, hanem maguk a halottak is” (in Deseret News: Semi-Weekly, Apr. 25, 1876, 1).

2. „[M]inden romlandó dolog… felemésztetik” (T&Sz 101:24). Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő magyarázatot fűzte ehhez: „A millenniumi korszak beköszönte előtt a föld (az Úr szőlőskertje) felégettetik. Minden romlandó dolog felemésztetik (T&Sz 101:24); a kevélyek és a gonoszságot cselekvők elégnek, mint a tarló (Mal. 4:1; T&Sz 29:9; 64:23–25; 133:63–64); a bűnösök elpusztulnak (Ésa. 13:9–14); és teljes mértékben szétválasztatnak egymástól az igazlelkűek és a gonoszok (T&Sz 63:54). Csak azok maradnak meg ezen a napon, akik érdemesek arra, hogy paradicsomi, vagyis terresztriális szférában lakjanak” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 494).

3. „[M]inden dolog megújul” (T&Sz 101:25). Azt írta erről a megújulásról Parley P. Pratt elder a Tizenkét Apostol Kvórumából: „A szent szövegek írói új eget és új földet ígérnek. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a naprendszerek a feltámadás hasonlatosságára megváltoznak, megtisztulnak, kifinomulnak, felmagasztosulnak és megdicsőülnek, melynek során minden fizikai gonosz vagy tökéletlenség eltávolíttatik majd” (Key to the Science of Theology, 10th ed. [1965], 61.)

Tan és szövetségek 101:29–31. Halál a millennium idején

Kép
President Joseph Fielding Smith

Joseph Fielding Smith elnök azt tanította, hogy a millennium idején „addig nem lesz halál, míg meg nem öregszenek az emberek. A gyermekek nem fognak meghalni, hanem addig élnek majd, akár a fa. Ésaiás azt mondja, hogy ez 100 év [lásd Ésaiás 65:20–22]” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie [1954–66], 1:86–87).

Smith elnök azt is kifejtette, hogy a millennium idején a halál békés átmenet lesz:

Kép
President Joseph Fielding Smith

„Amikor Krisztus eljön, akkor a szentek, akik a földön vannak, megeleveníttetnek és felragadtatnak, hogy találkozzanak vele. Ez nem jelenti azt, hogy akik ekkor halandóként élnek, átváltoznak és átmennek a feltámadáson, mert egészen az ezer év letelte utánig lenniük kell a földön halandóknak. Mindazonáltal mindazokat éri majd valamilyen változás, akik a földön maradnak; megeleveníttetnek, hogy egészen öregkorukig ne legyenek kitéve a halálnak. Az emberek százéves korukban fognak meghalni, és ez a változás, melynek során halhatatlan állapotba kerülnek, hirtelen következik majd be. Ezen ezer év alatt nem készülnek majd sírok” (The Way to Perfection [1931], 298–99).

Tan és szövetségek 101:35–38. Az üldöztetés elviselése Krisztus nevéért

Joseph Smith próféta arra biztatta a szenteket, hogy gyakorolják a hitüket, amikor próbatételeken mennek keresztül:

Kép
Prophet Joseph Smith

„Egy olyan népről elmélkedünk, amely elfogadott egy népszerűtlen vallási rendszert, amelynek követése ismétlődő üldöztetéseket hozott rájuk. Egy olyan népről, amely Isten iránti szeretete és az Ő ügyéhez való kötődése miatt éhséget, mezítelenséget, veszedelmeket és szinte minden nélkülözést elszenvedett. Egy olyan népről, amely vallásáért szülők, férjek, feleségek és gyermekek korai halálát gyászolja. Egy olyan népről, amely inkább a halált választotta a rabszolgaság és a képmutatás helyett, és tisztességgel megőrizte a jellemét, és szilárdan és megingathatatlanul állt olyan időkben, amelyek megpróbálják az emberek lelkét. Álljatok erősen, ti Isten szentjei, tartsatok ki még egy kicsit, és elmúlnak az élet viharai, titeket pedig megjutalmaz az az Isten, akinek a szolgái vagytok, és aki kellően értékeli majd minden fáradozásotokat és sanyargattatásotokat Krisztusért és az evangéliumért. Neveteket Isten szentjeiként és erényes emberekként fogják továbbadni az utódoknak” (in History of the Church, 4:337; lásd még Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 395.).

Tan és szövetségek 101:40. „Elhívást kapnak, hogy legyenek az emberek fűszere”

Carlos E. Asay elder a Hetvenektől azt tanította:

Kép
Elder Carlos E. Asay

„Egy világszerte elismert kémikus elmondta nekem, hogy a só az idő előrehaladtával sem veszíti el az ízét. Az íz keveredés és szennyeződés által veszik el. […]

Az íz és a minőség elillan az emberből, amikor elméjét tisztátalan gondolatokkal szennyezi be, amikor száját megszentségteleníti azzal, hogy az igazságnál kevesebbet mond, illetve amikor erejét helytelenül gonosz cselekedetekre használja” (“Salt of the Earth: Savor of Men and Saviors of Men,” Ensign, May 1980, 42).

Nyomtatás