Ifjúsági hitoktatás
124. lecke: Tan és szövetségek 117–118


124. lecke

Tan és szövetségek 117–118

Bevezetés

Joseph Smith próféta 1838. július 8-án kapta azt a négy kinyilatkoztatást, melyek a Tan és szövetségek 117–120-ban lettek feljegyezve. A Tan és szövetségek 117-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr megparancsolta Newel K. Whitney-nek és William Marksnak, hogy gyorsan rendezzék el üzleti dolgaikat Kirtlandben és csatlakozzanak a Far Westben gyülekező hithű szentekhez. Az Úr azt is mondta, hogy Oliver Granger az Első Elnökség képviseletében eljárva adja el az egyházi ingatlanokat és rendezze Joseph Smith üzleti ügyeit. A Tan és szövetségek 118-ban feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr új apostolokat hívott el azok helyének betöltésére, akik elbuktak, és a Tizenkettek Kvóruma minden tagját elhívta, hogy szolgáljanak missziót Nagy-Britanniában.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 117:1–11

Az Úr parancsolatot ad William Marksnak és Newel K. Whitney-nek, hogy gyorsan rendezzék üzleti dolgaikat, és hagyják el Kirtlandet

Kérd meg a tanulókat, hogy soroljanak fel olyan indokokat, amiért valaki talán tétovázik, mielőtt engedelmeskedne egy, az Úrtól jövő parancsolatnak. Válaszaikat írd fel a táblára.

Kérd meg a tanulókat, hogy fussák át a Tan és szövetségek 117:1-et, és mondják meg, kinek adatott ez a kinyilatkoztatás. Mondd el, hogy Newel K. Whitney püspök volt Kirtlandben. Sikeres üzletember volt, és javainak nagy részét az egyháznak szentelte. William Marks 1837. szeptember 17-én kapott elhívást arra, hogy Whitney püspök megbízottjaként szolgáljon. Neki könyvek árusításával foglalkozó vállalata volt.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 117:1–3-at. Az osztály kövesse a szöveget és nézze meg, minek a megtételét parancsolta meg az Úr ezeknek az embereknek. Elmagyarázhatod, hogy a maradjanak szó itt a kirtlandi tartózkodásukra utal.

  • Mit parancsolt az Úr Newel K. Whitney-nek és William Marksnak, mit tegyenek? (Megparancsolta nekik, hogy gyorsan rendezzék üzleti dolgaikat, és hagyják el Kirtlandet. Még azt megelőzően útra kellett kelniük, hogy az Úr havat küldene arra a földre, más szóval nagyjából négy hónapon belül kellett elindulniuk.)

Emlékeztesd a tanulókat, hogy 1838. április 26-án az Úr megparancsolta a szenteknek, hogy gyülekezzenek a Missouri állambeli Far Westbe és egyéb helyekre (lásd T&Sz 115:17–18). 1838. július 6-án a Kirtland környéki szentek egy több mint 500 fős csoportja, a Kirtland tábor, elindult Missouriba (lásd Church History in the Fulness of Times Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2003], 178–79).

Mutass rá, hogy az Úrnak a Tan és szövetségek 117:4–5-ben található szavait olvasva világossá válik, hogy Whitney püspök és William Marks túlságosan aggódtak az egyház kirtlandi ingatlanjai miatt. Mivel püspöki és püspöki megbízotti elhívásuk volt, sáfárok voltak ezen ingatlanok felett. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a 4. verset, az osztály pedig figyelje meg, milyen kérdést tesz fel az Úr ebben a versben.

Írd fel a táblára: Mit számít nékem a vagyon?

  • Szerintetek ez mit jelent?

Hogy segíts a tanulóknak az Úr 4. versben feltett kérdésének megértésében, kérd meg néhányukat, hogy egymást váltva olvassák fel a Tan és szövetségek 117:5–8-at. Az osztály figyeljen annak indokaira, amiért az Úr ezt mondta: „Mit számít nékem a vagyon?” (Elmagyarázhatod, hogy az „Olaha Sinehah síkságai” kifejezés a Missouri állambeli Ádám-ondi-Ámán környező vidékére utal.)

  • Mit gondoltok, mit jelent azt kívánni, ami „csupán a csepp”, illetve elhanyagolni „a latban többet nyomó dolgokat” (T&Sz 117:8)? Milyen szempontból „csepp” a kirtlandi vagyon azon áldásokhoz képest, melyeket Whitney püspöknek és Marks elnöknek adhat az Úr? (Miután a tanulók megbeszélték ezeket a kérdéseket, írd fel a táblára a következő tantételt: A földi dolgok utáni vágyakozás a latban többet nyomó dolgok elhanyagolásához vezethet minket.)

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, hogyan fordíthatnak nagyobb figyelmet azokra a dolgokra, melyek a legfontosabbak az életükben.

A Tan és szövetségek 117:10 összegzéseként mondd el, hogy az Úr elhívta William Markst, hogy Far Westbe érkezve szolgáljon továbbra is egyházi vezetőként. Az Úr azt is mondta, hogy ha Marks elnök „kevés dolog felett hűséges” lesz, akkor végül „sok felett lesz uralkodó” (lásd még Máté 25:23).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 117:11-et, az osztály pedig figyelje meg, miért feddte meg az Úr Newel K. Whitney-t. Miután a tanuló felolvasta ezt a verset, magyarázd el, hogy a nikolaiták egy ősi vallási szekta voltak. Keresztényeknek vallották magukat, azonban eltértek az evangélium tantételeitől és világi szokásokat követtek (lásd Doctrine and Covenants Student Manual [Church Educational System manual, 2001], 290).

  • Ha Newel K. Whitney úgy döntött volna, hogy inkább a kirtlandi ingatlanokra összpontosít, és nem gyülekezik a szentekkel, akkor cselekedetei miben hasonlítottak volna a nikolaiták cselekedeteihez?

Mondd el, hogy mivel későn indultak el Kirtlandből, és Missouriban üldöztetések voltak, William Marks és Newel K. Whitney nem tudott Far Westben csatlakozni a szentekhez, viszont követték az Úr tanácsát, hűek maradtak, és később az Illinois állambeli Nauvooban csatlakoztak hozzájuk. William Marks cövekelnökként, Newel K. Whitney pedig püspökként szolgált ott.

Tan és szövetségek 117:12–16

Az Úr megbízza Oliver Grangert, hogy a kirtlandi üzleti ügyekben képviselje az Első Elnökséget

Kérd meg a tanulókat, hogy soroljanak fel a táblán olyan elhívásokat vagy egyházi megbízásokat, amelyeket kaphatnak.

Mondd el, hogy az Úr azt parancsolta egy Oliver Granger nevű embernek, hogy térjen vissza Far Westből Kirtlandbe, és „[k]üzdjön… komolyan egyházam Első Elnökségének megváltásáért” (T&Sz 117:13). A megbízáshoz hozzá tartozott egyházi ingatlanok eladása és Joseph Smith üzleti ügyeinek az elrendezése. Ez áldozatokat követelt Oliver Grangertől, aki majdnem teljesen vak volt. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 117:12–15-öt, és nézzék meg, milyen áldások elnyerését ígérte meg az Úr Oliver Grangernek, ha teljesíti ezt a feladatot.

  • Milyen áldásokat kaphat Oliver Granger?

  • Milyen érzéseket keltettek az Úrban Oliver Granger áldozatai? (Kifejtheted, hogy az „áldozata szentebb lesz számomra, mint gyarapodása” kijelentés azt jelzi, hogy az Úr jobban törődik Oliver áldozatával, mint azzal a pénzzel, amit Oliver a feladat teljesítésével szerez. Írd fel a táblára a következő tantételt: Az Úr szolgálatában hozott áldozataink szentek Őelőtte.)

Utalj a táblára felírt elhívásokra és megbízásokra. Kérdezd meg a tanulóktól, hogy milyen áldozatokat követelhetnek ezek az elhívások és megbízások.

  • Miért fontos minden tőlünk telhetőt megtenni egy bizonyos megbízás vagy elhívás betöltéséért?

Mondd el, hogy Oliver Granger 1841. augusztus 25-én hunyt el Kirtlandben. Ekkor még mindig az Első Elnökség képviseletében járt el üzleti ügyeik vonatkozásában. Bár nem járt teljes sikerrel az egyház üzleti ügyeinek rendezésében, az egyház feddhetetlenségének és jó hírének megőrzésén fáradozott. Hű maradt az Úrhoz és Joseph Smith prófétához.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Boyd K. Packer elnöktől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

Kép
President Boyd K. Packer

„Mit tett Oliver Granger, hogy nevének szent emlékezetben kellene fennmaradnia? Igazából semmi különöset. Nem annyira a tettei, hanem a jelleme [teszi] méltóvá a megemlékezésre. […]

Az Úr nem várt tökéletességet Olivertől, sőt, talán igazából azt sem várta, hogy sikerrel járjon. […]

Nem várhatjuk el, hogy mindig sikerrel járunk, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt!” („Egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül”. Liahóna, 2004. nov. 86).

  • Szerintetek miért szentek áldozathozatalaink az Úr előtt még akkor is, ha mi nem érezzük teljes mértékben sikeresnek az erőfeszítéseinket?

Tan és szövetségek 118

Az Úr új apostolokat nevez ki, és az összes apostolt misszió szolgálatára hívja el

Mondd el, hogy 1838. július 8-án az Úr négy új apostolt hívott el, hogy a hitüket elhagyó Luke Johnson, Lyman E. Johnson, William E. McLellin és John F. Boynton helyére lépjenek. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 118:3-at, és keressék ki, mit akart az Úr, mit tegyenek az apostolok.

  • Mit parancsolt az Úr az apostoloknak, mit tegyenek?

  • A 3. versben mely szavak és kifejezések jelzik, hogy mit akart az Úr, hogyan prédikálják az apostolok az evangéliumot?

Írd fel a táblára a következőt: Ha az Úr módján prédikáljuk az evangéliumot, akkor…

  • A 3. vers alapján mi az a két kiegészítés, amivel be lehetne fejezni ezt a mondatot? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő tantételeket: Ha az Úr módján prédikáljuk az evangéliumot, akkor Ő gondoskodni fog a családunkról. Ha az Úr módján prédikáljuk az evangéliumot, akkor Ő fel fog készíteni másokat üzenetének elfogadására.)

Megkérheted a tanulókat, hogy mondják el, milyen áldásokban volt részük egyik testvérük vagy más családtagjuk misszionáriusi szolgálata révén.

A Tan és szövetségek 118:4–5 összegzéseként mondd el, hogy az Úr elhívta a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjait, hogy evangéliumának prédikálása végett menjenek „át a nagy vizeken” (az Atlanti-óceánon), a Far Westben található templom telkétől kezdve missziójukat. Nagy-Britanniában fognak szolgálni.

  • Az 5. vers szerint mikor kellett elindulniuk az apostoloknak a missziójukra? Honnan kellett indulniuk?

Magyarázd el, hogy az e kinyilatkoztatást követő hónapokban egyre fokozódott az üldöztetés Missouriban, s végül a szentek ki lettek űzve az államból. Ezek a körülmények veszélyessé tették a Tizenkettek számára azt, hogy az Úr parancsának eleget téve Far Westben találkozzanak. Missouriban sokan azzal kérkedtek, hogy meg fogják akadályozni e kinyilatkoztatás beteljesedését, a Tizenkettek azonban eltökéltek voltak, hogy engedelmeskednek Úr parancsának. 1839. április 26-a hajnalán Brigham Young, Heber C. Kimball és Orson Pratt elder, valamint az újonnan apostollá rendelt (lásd T&Sz 118:6) John E. Page és John Taylor elder odamentek a Far West templom telkéhez. (A kvórumnak nem minden hithű tagja tudott ott lenni. Parley P. Pratt eldert például ezt megelőzően hamis vádak alapján elfogták és bebörtönözték.) Ismét hozzáláttak a templom alapjának lefektetéséhez (lásd T&Sz 115:11): a telek délkeleti szegletébe elhelyeztek egy nagy követ. Wilford Woodruff (lásd T&Sz 118:6) és George A. Smith elder személyében új apostolokat rendeltek el, hogy betöltsék a Tizenkettek Kvórumában fennálló üresedéseket. Miután eleget tettek az Úr utasításainak, útnak indultak, anélkül hogy észrevették volna őket azok, akik a megállításukat tervezték. Willard Richards, akiről szó esik a Tan és szövetségek 118:6-ban, körülbelül egy évvel később, 1840. április 14-én lett apostollá elrendelve. (Ez alkalom teljesebb beszámolója végett lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Wilford Woodruff [2004]. 142–145.)

Befejezésként tegyél bizonyságot a mai leckében megbeszélt tantételekről.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 117:11. A nikolaiták bandája

A nikolaiták szó a Jelenések 2:6, 15-ben is előfordul. Egyes tudósok szerint a nikolaiták bálványimádó szokásokat próbáltak behozni a korai keresztény egyházba. Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt írta, hogy a nikolaiták „olyan egyháztagok voltak, akik megpróbáltak köztiszteletben maradni az egyházban, miközben a világ módján éltek. […] Nem tudjuk, milyen konkrét tettek és tanok fűződnek hozzájuk, de ezt a megnevezést azóta azokra használjuk, akik szeretnék az egyház feljegyzésein tartani a nevüket, de nem akarják szívük minden szándékával az evangélium ügyének szentelni magukat” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1966–73], 3:446; lásd még Doctrine and Covenants Student Manual [Church Educational System manual, 2001], 290).

Tan és szövetségek 117:16. Pénzváltók

Mielőtt Joseph Smith elhagyta Kirtlandet, hitehagyók egy csoportja megkaparintotta a templomot. Az Úr pénzváltókként utalt ezekre az emberekre, a jeruzsálemi templom telkét beszennyezőket illető kifejezéssel (lásd Máté 21:12–13). Az Úr még ezt követően is azt akarta, hogy szolgái „Kirtland földjén” emlékezzenek a templom szentségére.

Tan és szövetségek 118. Azon parancs beteljesítése, mely szerint a misszionáriusok Far Westből induljanak el

„[1839. április 26-án, miután a Tizenkét Apostol Kvóruma összegyűlt a Far West templom telkén,] a kora reggeli órákban Theodore Turley, aki Far Westben volt a Tizenkettekkel, elment a hitehagyó Isaac Russell otthonába, hogy elbúcsúzzon tőle. Russell döbbenten értesült róla, hogy barátja Far Westben van a Tizenkettek tagjaival, és elakadt a szava, amikor megtudta, hogy a prófécia beteljesedett” (Church History in the Fulness of Times Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2003], 226).

Nyomtatás