Ifjúsági hitoktatás
141. lecke: Tan és szövetségek 133:1–35


141. lecke

Tan és szövetségek 133:1–35

Bevezetés

1831. november 3-án, két nappal azt követően, hogy az Úr megparancsolta Joseph Smithnek a Parancsolatok könyvének kiadását, a Próféta megkapta a Tan és szövetségek 133-ban feljegyzett kinyilatkoztatást. Ez a kinyilatkoztatás a Tan és szövetségek 1835-ös kiadásába 100. szakaszként került be, és a könyv függelékének nevezték. A kéziratot eredetileg feldolgozók szándéka szerint az 1. szakasz nyitotta és ez a kinyilatkoztatás zárta az 1835-ös kiadás tartalmazta kinyilatkoztatásokat. A kinyilatkoztatást két leckén keresztül fogjuk tárgyalni. Ez a lecke az Úr arra vonatkozó parancsát taglalja, hogy népe készüljön fel és másokat is készítsen fel a második eljövetelre. A második eljövetellel és a millenniumi uralkodással kapcsolatos események próféciái is szerepelnek benne.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 133:1–3

Az Úr leírja, milyen lesz a második eljövetele

Óra előtt írd fel a táblára a következő kijelentést. (Mely kijelentés itt található: Felkészülés a második eljövetelre. Liahóna, 2004. máj. 7.)

„Azt a sugalmazást kaptam, hogy ma a jövő egyik mindannyiunk számára kimagaslóan fontos eseményére… való felkészülésről szóljak – amely” (Dallin H. Oaks elder).

Kezdd az órát azzal, hogy felteszed a tanulóknak a következő kérdéseket:

  • Előfordult már veletek, hogy az iskolában jöttetek rá, hogy elfelejtettetek felkészülni egy dolgozatra? Ha igen, milyen érzés volt?

  • Az milyen érzés, ha tudjátok, hogy jól felkészültetek egy dolgozatra?

Hívd fel a tanulók figyelmét a táblára felírt kijelentésre. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a kijelentést, azután tedd fel az osztálynak a következő kérdést:

  • Szerintetek milyen eseményre utalt Oaks elder?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 133:1–3-at. Az osztály kövesse a szöveget, és figyelje meg, milyen eseményre kell felkészülnünk, és miért kell felkészülnünk rá. (Mielőtt a tanuló olvasni kezdene, elmagyarázhatod, hogy a „felfedi szent karját” kifejezés arra utal, hogy az Úr megmutatja a világnak az erejét és a hatalmát.)

  • Melyik eseményre utal az Úr ezekben a versekben? (Ha a tanulóknak segítségre van szükségük, akkor egészítsd ki te Oaks elder táblára felírt kijelentését e szavakkal: az Úr második eljövetele.)

  • A 2. vers szerint mi történik majd a második eljövetelkor az istentelenekkel, vagyis a gonoszokkal? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tant: A második eljövetelkor Jézus Krisztus ítélettel sújtja az istenteleneket. Javasolhatod, hogy a tanulók írják oda ezt a tant a szentírásaikba a 2. vers környékére.)

Tan és szövetségek 133:4–16

Az Úr megparancsolja népének, hogy készüljenek a második eljövetelére

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni ennek a kinyilatkoztatásnak a hátterét, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 133 bevezetését. Az osztály kövesse a szöveget, és nézze meg, hova került eredetileg ez a kinyilatkoztatás a Tan és szövetségekben. Miután elmondták, mit találtak, kérd meg a tanulókat, hogy figyeljék meg, milyen dátummal adatott ez a kinyilatkoztatás. Magyarázd el, hogy ez a kinyilatkoztatás nem illik bele az időrendi sorrendbe, mert eredetileg a Tan és szövetségek függeléke volt. Az 1. szakasz, valamint ez a kinyilatkoztatás alkották a Tan és szövetségekben feljegyzett kinyilatkoztatások elejét és végét.

A tanulók fussák át a 4. verset, és keressék ki, mire ad parancsot az Úr a népének, mit tegyenek meg második eljövetelével kapcsolatban.

  • Minek a megtételét parancsolja meg az Úr a népének? (Készüljenek és gyűljenek össze Sionban.)

Írd fel a táblára a következő hiányos kijelentést: segít nekünk felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére.

A tanulók alkossanak párokat. A párok olvassák el együtt a Tan és szövetségek 133:4–16-ot, és keressenek olyan szavakat és szókapcsolatokat, melyek megtanítják, hogyan készüljünk fel a Szabadító második eljövetelére.

Mindegyik páros mondja el, mit talált, és kérj meg egy tanulót, hogy e válaszok felsorolásával egészítse ki a táblán lévő kijelentést.

Hogy segíts a tanulóknak még jobban megérteni, hogyan készülhetünk fel az Úr második eljövetelére, minden tanulónak készíts egy másolatot a következő feladatsorból. A tanulók a párjukkal együtt végezzék el a feladatsort, majd álljanak készen arra, hogy meglátásaikat megosszák az osztállyal. (Biztathatod a tanulókat, hogy mielőtt az osztály előtt elmondanák, írják le a válaszaikat.)

Felkészülés a második eljövetelre

  1. Beszéld meg a társaddal, miért lehet fontos a táblán felsorolt módokon felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére.

  2. Figyeld meg, mit árul el Babilonról az 5., a 7. és a 14. vers. Az ószövetségi időkben Babilon városa nagyon gonosz hely volt. Ezekben a versekben Babilon a világiasság szimbólumaként szerepel.

    1. Mit jelenthet az, amikor azt mondja nekünk az Úr, hogy menjünk „ki Babilonból”?

    2. Milyen értelemben mehetünk ki Babilonból? Hogyan készíthetnek fel minket ezek a dolgok a második eljövetelre?

    3. Tettél-e már valamit azért, hogy eltávolodj a világi hatásoktól? Ha igen, mit?

  3. Olvasd el újra a Tan és szövetségek 133:15-öt, és nézd meg, mire figyelmeztette az Úr a korai szenteket, mit ne tegyenek, amikor kimennek Babilonból. Meg is jelölheted, amit találsz, és átgondolhatod, vajon ez a figyelmeztetés hogyan vonatkozik a te életedre.

    1. Szerinted mit jelent nem visszanézni, miután eltávolodtunk a világi hatásoktól? (Akkor nézünk vissza, ha megpróbáljuk hátrahagyni a világot, de aztán mégiscsak visszatérünk korábbi szokásainkhoz. Nem engedjük, hogy megváltozzon a szívünk, hanem vágyunk a korábbi életmódunkra és később vissza is térünk ahhoz.)

    2. Milyen tantételt tanulhatunk a 15. versből?

    3. Beszéld meg a társaddal, hogyan valósíthatják meg az utolsó napi szent fiatalok azt, hogy nem néznek vissza, miközben igyekeznek lelkileg fejlődni és a Szabadítóhoz közelíteni.

    4. Gondolj olyan ismerőseidre, akik mindig előre tekintenek, készülve a második eljövetelre! Mit látsz, mit tesznek?

Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, hogy osszák meg válaszaikat az osztállyal. (Segítsd elő, hogy mindenki szóhoz jusson – mindegyik kérdésre más-más pár válaszoljon.) Amikor a tanulók megbeszélik a 15. verset, fogalmazzanak meg a következőhöz hasonló tantételt: Ha visszatérünk a gonoszsághoz és a korábbi bűnökhöz, akkor nem állunk majd készen Jézus Krisztus második eljövetelére.

Utalj vissza a táblán lévő dolgokra, hogy mit tehetünk azért, hogy felkészüljünk Jézus Krisztus második eljövetelére. Mutass rá, hogy az Úr azt akarja, hogy minden nép készen álljon az Ő eljövetelére. Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át újra a Tan és szövetségek 133:4–15-öt, és keressenek olyan verseket, melyek megtanítják nekünk, hogyan terjesszük az evangéliumot és hívjuk Krisztushoz az embereket.

  • Melyik versek tanítják meg nekünk, mit tegyünk az evangélium terjesztése érdekében és azért, hogy Krisztushoz hívjuk az embereket? (A tanulók nevezzék meg a 8–10. verseket.)

  • Mit tudhatunk meg ezekből a versekből a misszionáriusi munkáról? (A tanulóknak nem kell ugyanezeket a szavakat használniuk, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Amikor megosztjuk az evangéliumot, akkor segítünk az embereknek felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére. Javasolhatod, hogy a tanulók írják bele ezt a tantételt a szentírásukba.)

Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezt a tantételt, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő kijelentést Neil L. Andersen eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Az osztály figyelje meg, mely feladatunkat nevezte meg Andersen elder, és mit mondott, hogyan tehetünk eleget ennek.

Kép
Neil L. Andersen elder

„Egyik fontos felelősségetek az, hogy segítsetek felkészíteni a világot a Szabadító második eljövetelére. […]

Missziótok szent lehetőség lesz arra, hogy másokat Krisztushoz hozzatok, és segítsetek felkészülni a Szabadító második eljövetelére. […]

A világot javarészt az Úr munkáját végző misszionáriusok által készítik fel a Szabadító második eljövetelére” (A világ felkészítése a második eljövetelre. Liahóna, 2011. máj. 49., 50., 51.).

  • Szerintetek miért nem elég csak magunkat felkészíteni a második eljövetelre?

  • Szerintetek hogyan segíthet mások felkészülésének segítése nektek is felkészülni a második eljövetelre?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan személyekre, akik segítettek nekik közelebb jönni Krisztushoz. Néhányan mondják el, milyen hatással voltak rájuk és hogyan segítettek nekik ezek az emberek.

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át magukban a Tan és szövetségek 133:16-ot, és keressék ki, mit parancsol meg az Úr minden embernek, mit tegyen, hogy felkészüljön az Ővele való találkozásra. Kérd meg a tanulókat, hogy számoljanak be arról, mit találtak.

  • Mit találtatok a 16. versben, ami kapcsolódik a misszionáriusi munkához?

  • Milyen tantételt azonosíthatunk be a 16. versben, amely segíteni fog nekünk felkészülni az Úrral való találkozásra, amikor eljön? (A tanulók úgy is megfogalmazhatják ezt a tantételt, hogy amikor bűnbánatot tartunk, akkor felkészülünk az Úrral való találkozásra.)

  • Hogyan segít nekünk a bűnbánat felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére?

Írd fel a táblára a következő befejezetlen kijelentéseket:

Azzal készülök fel a Szabadító második eljövetelére, hogy…

Azzal segítek másoknak felkészülni a második eljövetelre, hogy…

Hogy segíts a tanulóknak a ma megismert igazságok alkalmazásában, kérd meg őket, hogy egészítsék ki a táblán található kijelentéseket a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban.

Tan és szövetségek 133:17–35

Az Úr kinyilatkoztat néhány olyan eseményt, mely második eljöveteléhez és millenniumi uralkodásához kötődik

Mondd el, hogy miután az Úr tanított arról, hogyan készülhetünk fel az eljövetelére, megparancsolta nekünk, hogy álljunk készen.

Oszd újra párokra a tanulókat úgy, hogy most más legyen a partnerük. A párok egyik fele olvassa el együtt a Tan és szövetségek 133:17–25-öt, és keressenek olyan eseményeket, melyek Jézus Krisztus második eljöveteléhez kötődnek, a párok másik fele pedig keressen ugyanilyeneket a Tan és szövetségek 133:26–35-ben. Elegendő idő eltelte után kérd meg az egyes párokat, hogy nevezzenek meg valamit az osztály előtt, amit találtak.

  • A 17. vers szerint mit kell tennünk, hogy felkészüljünk a második eljövetelre? Miért olyan fontos ez? (Hogy segíts a tanulóknak e kérdés megválaszolásában, javasolhatod, hogy olvassák el az Alma 7:9, 14–19-et. Mutass rá, hogy a „tegyétek egyenessé az ösvényeit” szókapcsolat arra a feladatunkra utal, hogy tartsunk bűnbánatot és hirdessük az evangéliumot, hogy mások is bűnbánatot tarthassanak, megkeresztelkedhessenek és elnyerhessék a Szentlélek ajándékát.)

Végezetül tegyél bizonyságot a bűnbánat fontosságáról a második eljövetelre való felkészülésben. Biztasd a tanulókat, hogy éljenek igazlelkűen, hogy megtapasztalhassák életükben az Úr ígéreteinek beteljesedését.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 133. A második eljövetelhez vezető események

Harold B. Lee elnök azt mondta, hogy a Tan és szövetségek 101 és 133 „lépésről lépésre végigveszi a Szabadító eljöveteléhez vezető eseményeket” (“Admonitions for the Priesthood of God,” Ensign, Jan. 1973, 106).

Tan és szövetségek 133:20–22. Milyen alkalmakkor jelenik majd meg az Úr?

Amikor az Úr visszatér, megjelenik bizonyos csoportoknak, majd eljön nagy hatalommal, pompával és dicsőséggel – oly módon, hogy az egész világ látni fogja Őt (lásd T&Sz 88:95; 101:23–25; 133:40–42, 48–51). A próféták az Úr négy megjelenését nevezték meg a második eljövetele részeként:

  1. Megjelenését az Új Jeruzsálem városában lévő templomnál (lásd T&Sz 84:1–5; 97:10, 15–16; 133:2).

  2. Megjelenését Ádám-ondi-Ámánnál (lásd Dániel 7:9–14; T&Sz 107:53–57; 116:1).

  3. Megjelenését az Olajfák hegyénél (lásd Zakariás 14:1–9; T&Sz 45:48–53; 133:20).

  4. Megjelenését az egész világ előtt (lásd T&Sz 88:95; 101:23–25; 133:40–42, 48–51). (Lásd Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 404–5.)

Tan és szövetségek 133:26–34. Mit tudunk Izráel tíz elveszett törzséről?

Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:

Kép
Elder Bruce R. McConkie

Az elveszett törzsek az Úr számára nem vesztek el. Próféták és sugalmazott vezetők vezették őket északra vezető útjaikon. Volt Mózesük és Lehijük, utat mutatott nekik a kinyilatkoztatás lelke, betartották Mózes törvényét, és magukkal vitték azokat a rendeléseket és végzéseket, melyeket az Úr a régi korokban megadott nekik. Még sok ezer évvel később is megkülönböztethető nép voltak, hiszen a feltámadt Úr meglátogatta őket és szolgált közöttük, miután ezen a földrészen szolgált a nefiták között. (3 Ne. 16:1–4; 17:4.) Nyilvánvalóan ugyanúgy tanította őket, és ugyanazokat az igazságokat osztotta meg velük, melyeket követőivel Jeruzsálemben és az amerikai földrészen; és ők nyilvánvalóan feljegyezték a tanításait, a Bibliához és a Mormon könyvéhez hasonló szentírásköteteket hozva létre ezzel. (2 Ne. 29:12–14.)

Idővel Izráel elveszett törzsei visszatérnek, és felkeresik Efraim gyermekeit, hogy elnyerjék áldásaikat. Erre a nagyszerű összegyűjtésre Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökének irányítása alatt kerül majd sor, mert ő rendelkezik a kulcsokkal. […] A kulcsok az elnökség jogát, az irányítás hatalmát jelentik, és ezen hatalom által térnek vissza az elveszett törzsek, prófétáikkal és szentírásaikkal, »és dicsőséggel koronáztatnak meg, az Úr szolgáinak, méghozzá Efraim gyermekeinek keze által« (T&Sz 133:26–35)” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 457–58; see also Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 340–41).

Nyomtatás