Ifjúsági hitoktatás
Otthontanulói lecke: Tan és szövetségek 41–44 (10. rész)


Otthontanulói lecke

Tan és szövetségek 41–44 (10. rész)

Felkészülési anyag az otthon tanulók oktatója számára

A napi otthontanulói leckék összefoglalása

A következő összefoglalást azon eseményekről, tanokról és tantételekről, melyeket a tanulók a Tan és szövetségek 41–44 (10. rész) tanulmányozása során megismertek, ne tanítsd az órád részeként! Az általad tanított lecke e tanok és tantételek közül csupán néhányra összpontosít. Kövesd a Szent Lélek késztetéseit, amikor átgondolod, hogy mire van szükségük a tanulóidnak.

1. nap (Tan és szövetségek 41)

A Tan és szövetségek 41-ből a tanulók megtudták, hogy az Úr örömmel megáld minket, amikor meghalljuk Őt és engedelmeskedünk Neki, és hogy törvényeinek elfogadása és követése által válunk Jézus Krisztus tanítványaivá. Edward Partridge elhívását tanulmányozva – mely szerint ő lett az egyház első püspöke – a tanulók azt is megtudták, hogy a püspököket Isten hívja el, az egyháztagok támogatják, és megfelelő felhatalmazás által kerülnek elrendelésre.

2. nap (Tan és szövetségek 42:1–29)

A Tan és szövetségek 42-t az egyház törvényének is nevezzük. A tanulók e törvény első részét tanulmányozva megtudták, hogy ha hittel imádkozunk, akkor megkaphatjuk a Lelket, hogy segítsen nekünk mások tanításában. Azt is megtanulták, hogy a Szentlélek minden dolgot tud, és bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról. A Tan és szövetségek 42 ezen részében tanulmányozott sok törvény és parancsolat között a tanulók azt az igazságot is tanulmányozták, hogy ha buja módon vágyakozunk valaki után, akkor megtagadjuk a hitet és elveszítjük a Lelket.

3. nap (Tan és szövetségek 42:30–93)

Az Úrtól kapott felajánlás törvényét tanulmányozva és arról tanítva a tanulók megtudták, hogy törődnünk kell a szegényekkel és a szükséget látókkal, és hogy amennyiben jót teszünk másokkal, az Úrral tesszük azt. A tanulók azt a tantételt is megfogalmazták, hogy ha kérünk, akkor az Úr olyan tudást ad nekünk, amely békességet és örömet eredményez számunkra. A lecke végén a tanulók megtanulták, hogy a négyszemközti sérelmeket négyszemközt kell megoldani.

4. nap (Tan és szövetségek 43–44)

A Tan és szövetségek 43-ból a tanulók megtudták, hogy csak az egyház elnöke kap kinyilatkoztatást az egyház egésze számára. Azt is megértették, hogy az egyházi gyűlések célja egymás oktatása és építése, és hogy el kell köteleznünk magunkat a mellett, hogy a megismert igazságok szerint cselekszünk. Miután tanulmányozták az Úr azon parancsolatát, hogy gyermekei tartsanak bűnbánatot és készüljenek fel Jézus Krisztus második eljövetelére, a tanulók megtudták, hogy a millennium idején Sátán megkötöztetik, és Jézus Krisztus uralkodik majd népével a földön.

Bevezetés

Ebben a leckében a tanulók az Úrnak a Tan és szövetségek 42-ben található, a halálra és a gyógyításra vonatkozó tanításaira fognak összpontosítani, melyeket nem tárgyaltak a tanulók otthontanulói leckéi.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 42:43–52

Az Úr tanácsokat ad a halál és a gyógyulás kapcsán

Tarts fel egyik kezedben egy fiola vagy kis tartály felszentelt olajat, mely a betegek megáldására szolgál; a másik kezedben pedig egy üveg orvosságot.

  • Mire használjuk ezeket?

  • Melyikre kellene hagyatkoznunk betegség idején?

Miután a tanulók röviden megosztották gondolataikat, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:43–44-et, az osztály pedig nézze meg, milyen utasításokat ad az Úr azzal kapcsolatban, hogy mire hagyatkozzunk betegség idején. Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezeket a verseket, hasznos lehet, ha elmagyarázod nekik, hogy a 43. versben említett gyógynövények és könnyű étel az abban az időszakban gyakorta alkalmazott orvosi kezelésekre utalnak, amikor ez a kinyilatkoztatás adatott.

Hogy segíts a tanulóknak megérteni, hogy a gyógyulás hit és orvosi kezelés által következhet be, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Miközben a tanuló olvas, az osztály figyelje meg, hogyan vezethet gyógyuláshoz mind a hit, mind az orvostudomány.

Kép
Dallin H. Oaks elder

„Az utolsó napi szentek hisznek a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek és eljárások alkalmazásában. Tápláló ételeket eszünk, testmozgást végzünk és egyéb módon is igyekszünk megőrizni az egészségünket, ha pedig annak visszanyerésére van szükség, akkor különböző szakorvosok segítségét kérjük.

Az orvostudomány használata nem áll ellentétben hittel teli imáinkkal és azzal, hogy papsági áldásokra támaszkodunk. […]

Természetesen a hit imájával vagy a gyógyító papsági áldásokkal nem várunk addig, míg már minden más módszert kimerítettünk. Vészhelyzetben első az ima és az áldás. Leggyakrabban az erőfeszítések mind egyidejűleg zajlanak” (A betegek gyógyítása. Liahóna, 2010. máj. 47.).

  • Szerintetek miért fontos az, hogy betegség idején a gyógyuláshoz az orvosi kezelés mellett imát és papsági áldásokat is használjunk?

  • A 44. vers szerint minden olyan beteg meggyógyul, aki papsági áldást kap?

Mondd el a tanulóknak, hogy az Úr elmagyarázta, miért lehetséges az, hogy esetleg nem épül fel az, aki papsági áldást kap. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:48-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressen olyan tantételeket, melyek meghatározzák, hogy a papsági áldás eredményeképp meggyógyul-e valaki.

  • A 48. vers szerint mely fő tényező határozza meg a papsági áldás kimenetelét? (Ha az illetőnek van hite Jézus Krisztusban és nincs halálra szánva, akkor meggyógyul. Hasznos lehet, ha elmagyarázod, hogy a „nincs halálra szánva” kifejezés annak tényére utal, hogy a halál vagy a gyógyulás az Úr időzítése, bölcsessége és akarata szerint történik meg.)

  • Miért nem gyógyul meg mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban?

  • Miért fontos hinni Isten ránk vonatkozó akaratában és időzítésében?

Kérd meg a tanulókat, hogy fogalmazzák meg, milyen tantételt tanulhatunk a Tan és szövetségek 42:48-ból a betegségeinkből való felépülésről. A tanulók más szavakat is használhatnak, de válaszaik tükrözzék a következő tantételt: Ha hiszünk Jézus Krisztusban, akkor az Ő akarata szerint meggyógyulhatunk. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg a 48. versben azokat a szavakat vagy kifejezéseket, melyek ezt a tantételt tanítják.

Hogy segíts a tanulóknak megérteni, miért kell hitünknek Jézus Krisztusra összpontosítani, nem pedig arra, hogy mi milyen kimenetelre vágyunk, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Az osztály figyelje meg, miért fontos az, hogy a hitünk Jézus Krisztusra összpontosítson.

Kép
Dallin H. Oaks elder

„Isten gyermekeiként, ismerve az Ő hatalmas szeretetét és tudva, hogy végső soron Ő tudja, mi szolgálja leginkább örök jóllétünket, bízunk Benne. Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, és a hit bizalmat jelent. Ezt a bizalmat éreztem ki abból a beszédből, melyet unokatestvérem egy komoly betegségben elhunyt tizenéves leány temetésén mondott. Ezekkel a szavakkal lepett meg, majd emelt fel engem: »Tudom, hogy az Úr akarata volt az, hogy meghaljon. Kitűnő orvosi ellátásban részesült. Kapott papsági áldásokat. Neve ott volt a templom imajegyzékén. Imák százai hangzottak el egészsége helyreállításáért. És tudom, hogy ebben a családban van elég hit ahhoz, hogy biztosan meggyógyult volna, ha nem az Úr akarata lenne, hogy most vigye haza őt.« Ugyanezt a bizalmat éreztem ki egy másik, tizenéves korában rákban elhunyt kiváló leány apjának szavaiból. Kijelentette: »Családunk Jézus Krisztusba vetette a hitét, és ez nem függ a dolgok kimenetelétől.« Igaznak tartom ezeket a tanításokat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk szeretteink meggyógyításáért, majd pedig bízunk az Úrban az események kimenetelét illetően” (A betegek gyógyítása. 50.).

  • Hogyan gyakorolták a Krisztusba vetett hitet azok a személyek, akikről Oaks elder beszélt?

  • Időnként nagyobb hitre van szükség akkor, amikor látjuk, hogy valaki, akit szeretünk, meghal vagy hosszú betegségben szenved, mint ahhoz, hogy lássuk, amint él vagy meggyógyul. Szerintetek ez miért van így?

  • Mit gondoltok, miért fontos hitet gyakorolnunk Jézus Krisztusban akkor is, ha nem biztos, hogy úgy végződnek a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk?

Kérdezd meg a tanulóktól, hogy ismernek-e valakit, aki annak ellenére elhunyt, hogy követte azt, amit az orvosok javasoltak, valamint ima és papsági áldások által is gyógyulásra törekedett. (Fokozottan figyelj oda azok érzéseire, akik esetleg megtapasztalták már ezt.) Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:45–47-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressenek olyan szavakat vagy kifejezéseket, amelyek vigaszt nyújthatnak annak, aki már elveszítette egy szerettét.

  • A 45. versből megtudjuk, hogy természetes megsiratnunk azok elvesztését, akiket szeretünk. A 46. versben tanított melyik tan jelenthet vigaszt azoknak, akik gyászolják egy szerettük elvesztését? (A halál édes azok számára, akik az Úrban halnak meg. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg az ezt az igazságot tanító szavakat vagy kifejezéseket.)

  • Szerintetek mit jelent az Úrban halni meg? (Ez úgy is magyarázható, hogy az illető egészen a haláláig hűségesen kitartott, és betartotta a szent szövetségeit.)

  • Szerintetek mit jelent az, hogy a halál „édes” lesz azok számára, akik az Úrban halnak meg? (Elmagyarázhatod, hogy bár a hithű egyénnek, aki meghal, esetleg fizikai fájdalomban van része, ez az ígéret arra a békére és nyugalomra utal, amelyet a lélekvilágban tapasztal majd meg.)

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, vajon úgy élik-e az életüket, hogy annak következtében „édes” lenne számukra a halál, ha az ma bekövetkezne. (Megkérheted a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban jegyezzék fel a gondolataikat.)

Végül tedd bizonyságodat a mai leckében tanított igazságokról.

Következő rész (Tan és szövetségek 45–48)

Kérdezd meg a tanulókat, hogy éreztek-e már nyugtalanságot vagy aggodalmat Jézus Krisztus második eljövetele kapcsán. Mondd el, hogy a következő részben még több mindent megtudnak majd a Szabadító második eljövetelének jeleiről. Mi történik, amikor Jézus Krisztus eljön? Mit tehetünk, hogy készen álljunk erre az időre?

Nyomtatás