Ifjúsági hitoktatás
39. lecke: Tan és szövetségek 33–34


39. lecke

Tan és szövetségek 33–34

Bevezetés

1830 októberében az Úr elhívta Ezra Thayre-t és Northrop Sweetet az evangélium hirdetésére. A Tan és szövetségek 33-ban feljegyzett kinyilatkoztatás utasításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy ezen férfiak miként tanítsák az evangéliumot. Röviddel ezt követően, a Tan és szövetségek 34-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr megdicsérte Orson Prattet a hitéért, és neki is megparancsolta, hogy prédikálja az evangéliumot.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 33:1–6

Az Úr elhívja Ezra Thayre-t és Northrop Sweetet az evangélium hirdetésére

Az óra előtt írd fel a következőket a táblára: harsona, száj, fül, egy aratásra kész mező. (Ha lehetséges, mutass is képeket ezekről a dolgokról.) Az óra elején tedd fel a következő kérdést:

  • Hogyan tudnátok összekapcsolni ezeket a dolgokat a misszionáriusi munkával?

Hogy segíts a tanulóknak megérteni a Tan és szövetségek 33 szövegkörnyezetét, mondd el, hogy Ezra Thayre id. Joseph Smith családja közelében élt. A Smith család számos alkalommal végzett alkalmi munkát számára, és így ismerte meg a család tagjait. 1830 októberében Ezra Thayre és egy másik palmyrai lakos, Northrop Sweet megkeresztelkedett az egyházba. Röviddel ezután Joseph Smith próféta kinyilatkoztatást kapott e két férfinak címezve, amely most a Tan és szövetségek 33-ban van feljegyezve.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 33:1–2-t, és keressenek olyan szavakat vagy kifejezéseket, amelyek a táblán lévő rajzokhoz (vagy szavakhoz) kapcsolódnak. (A száj képe később kerül majd megbeszélésre a leckében.) Miután a tanulók beszámoltak arról, mit találtak, tedd fel a következő kérdéseket:

  • Szerintetek mit jelent az, hogy „nyissátok ki a fületeket, és hallgassatok az Úr… hangjára”? Hogyan mutathatjuk meg az Úrnak, hogy a füleink nyitva vannak hangjának meghallására?

  • Szerintetek mit jelent úgy hirdetni az evangéliumot, „mintha harsona hangján tennétek”?

Mondd el, hogy az Úr gyakran ismert tárgyakat – például harsonát – használ jelképként evangéliuma tanításához, és azért, hogy segítsen nekünk örökkévaló igazságokat megérteni. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 33:3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressenek további jelképeket, amelyeket az Úr használt ebben a kinyilatkoztatásban.

  • Szerintetek mit jelképez az Úr szőlőskertje? (A világot.)

  • Kiket jelképezhetnek a munkások az Úr szőlőskertjében? (Az Úr egyházának tagjait.)

  • Szerintetek mit jelent a „tizenegyedik óra” kifejezés? (Ez az evangélium utolsó adományozási korszaka, és az utolsó alkalom, amikor az Úr felállítja királyságát a földön a második eljövetelét megelőzően.)

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 33:4-et, és keressék meg, az Úr hogyan írta le a világ állapotát 1830-ban.

  • Mely kifejezések tűnnek ki nektek ebből a versből? Miért? Mit tehetünk, hogy megerősítsük magunkat a világ megrontó hatásai ellen?

Írd fel a táblára a következőket: Az Úr és .

Adj néhány percet a tanulóknak, hogy átgondolják, mit tett és mit tesz jelenleg az Úr annak érdekében, hogy megerősítse őket a világ romlottságával szemben. Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 33:5–6-ban az Úr kijelentett valamit, amit már megtett, és egy olyan dolgot is, amit épp most tesz, hogy segítsen megerősíteni bennünket a világ romlottságával szemben. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel ezeket a verseket, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett az Úr és mit tesz majd, hogy megerősítsen bennünket.

  • E versek szerint mi az, amit Isten már megtett, és mit tesz éppen most is, ami segít megerősíteni bennünket a világ romlottságával szemben? (Miközben a tanulók válaszolnak, kérd meg egyiküket, hogy töltse ki az üres részeket a táblán szereplő kijelentésben. A tanulók válaszai tükrözzék a következő tantételt: Az Úr megalapította egyházát, és összegyűjti kiválasztottait az utolsó napokban.)

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni ezt az igazságot és átérezni annak jelentőségét, oszd őket párokra, és beszéljék meg válaszaikat a következő kérdésekre. A kérdéseket felolvashatod, felírhatod a táblára, vagy ki is oszthatod őket lapokon. (A zárójelben lévő választ ne add meg!)

  1. A 6. vers szerint kik a kiválasztottak? (Azok, akik hisznek Istenben és hallgatnak hangjára.)

  2. A világ romlottságát figyelembe véve miért lenne fontos, hogy az Úr kiválasztottai egybegyűljenek?

  3. Hogyan erősít meg benneteket a világ romlottságával szemben az, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai vagytok?

Tan és szövetségek 33:7–18

Az Úr utasítást ad Ezra Thayre-nek és Northrop Sweetnek az evangélium tanítására vonatkozóan

Utalj vissza a szájat ábrázoló rajzra (vagy a száj szóra) a táblán. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 33:7–10-et, és keressék meg, mit tanított az Úr Ezra Thayre-nek és Northrop Sweetnek, mit kell tenniük. Kérd meg őket, hogy számoljanak be arról, amit találtak.

Írd fel a táblára a következő hiányos kijelentést: Ha kinyitjuk a szánkat, hogy hirdessük az evangéliumot…

Kérd meg a tanulókat, hogy a Tan és szövetségek 33:7–10-ben tanultakat felhasználva egészítsék ki ezt a kijelentést. Megkérhetsz egy tanulót, hogy jöjjön ki a táblához, és fejezze be a tantételt. A következőképpen szólhat: Ha kinyitjuk a szánkat, hogy hirdessük az evangéliumot, az Úr majd sugalmazni fog minket, hogy mit kell mondanunk.

  • Milyen helyzetekben vonakodhatunk esetleg attól, hogy kinyissuk a szánkat az evangéliummal kapcsolatosan?

  • Mikor volt már olyan, hogy szólásra nyitottátok a szátokat, hogy az evangéliumról beszéljetek, és sugalmazás által tudtátok, mit kell mondanotok? Milyen helyzetben láttatok már valaki mást, amint megosztja az evangéliumot, és éreztétek úgy, hogy amit mondott, az sugalmazott volt?

A Tan és szövetségek 33:11–15 összegzéseként mondd el, hogy ezekben a versekben az Úr arra utasította Ezra Thayre-t és Northrop Sweetet, hogy prédikálják az evangélium első tantételeit és szertartásait – vagyis a Jézus Krisztusba vetett hitet, a bűnbánatot, a keresztelést és a Szentlélek ajándékát.

Hívd fel ismét a tanulók figyelmét a táblán lévő tantételre. Kérd meg őket, hogy gondolkodjanak el, mit kell még megtennünk a szánk kinyitásán túl azért, hogy az Úr sugalmazást adhasson nekünk, és így tudhassuk, mit kell mondanunk, amikor megosztjuk másokkal az evangéliumot. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 33:16–18-at. Az osztály kövesse a szöveget, és keressék meg azt a konkrét tanácsot, amelyet az Úr Ezrának és Northropnak adott, ami segített nekik megtudni, mit mondjanak misszionáriusokként.

  • Milyen tanácsot adott az Úr Ezrának és Northropnak, amely segített nekik megtudni, mit mondjanak misszionáriusokként? (A tanulók válaszait fel is írhatod a táblára.)

  • Szerintetek mi a jelentése az Úr azon tanácsának, miszerint: „lámpásotok legyen rendben és égjen, és legyen nálatok olaj” (T&Sz 33:17)? (Hogy legyünk lelkileg felkészültek és mindig készek Jézus Krisztus második eljövetelére. Ez a vers a tíz szűz példázatára utal, amely a Máté 25:1–13-ban található, és amelyet a Tan és szövetségek 45:56–57 is megemlít.)

  • Hogyan segíthet nekünk az Úr ezekben a versekben található tanácsa abban, hogy készen álljunk kinyitni a szánkat, hogy bármely pillanatban és bármilyen helyzetben megosszuk az evangéliumot?

Tan és szövetségek 34

Az Úr megdicséri Orson Prattet hitéért, és azt parancsolja neki, hogy hirdesse az evangéliumot

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék meg a Tan és szövetségek 34 bevezetőjét, és keressenek benne példát valakire, aki áldásokat kapott, amikor valaki más kinyitotta a száját, hogy megossza az evangéliumot.

  • Ki részesült áldásban ebben a példában? Mennyi idős volt Orson Pratt, amikor megkeresztelkedett? Hogyan szerzett tudomást az evangéliumról?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 34:1-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan utalt az Úr Orsonra. Kérd meg a tanulókat, hogy osszák meg, amit találtak, majd olvassák el magukban a Tan és szövetségek 34:2–3-at, és keressék meg, miért hívta őt az Úr úgy, hogy „fiam”.

  • Miért hívta az Úr a fiának Orsont? (Mert Orson hitt az Úrban.)

  • A Tan és szövetségek 34:3 szerint mit tett az Úr mindazokért, akik hisznek Őbenne? (Hogy segíts a tanulóknak megérteni, hogy az ebben a versben található igazság egyformán vonatkozik a nőkre is, megkérheted őket, hogy olvassák el a Tan és szövetségek 25:1-et.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 34:4–6-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott az Úr Orsonnak, mi fog még több áldást hozni az életébe.

  • Szerintetek miért vagyunk „még áldottabb[ak]”, amikor másoknak tanítjuk az evangéliumot?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 34:10–11-et, a tanulók pedig kövessék a szöveget, és keressék meg azokat az áldásokat, amelyeket azok kapnak, akik szorgalmasan megosztják az evangéliumot másokkal.

  • Milyen áldásokat kapnak azok, akik szorgalmasan tanítják az evangéliumot? (Miközben válaszolnak, felírhatod a táblára a következő tantételt: Akik szorgalmasan tanítják az evangéliumot, a Szentlélek hatalma által teszik azt.)

  • Milyen áldásokra kapnak ígéretet a hithűek? (Ezt a tantételt is felírhatod a táblára: Ha hithűek vagyunk, az Úr velünk lesz.)

  • Hogyan segíthet benneteket a Tan és szövetségek 34:11-ben található igazság, ha elcsüggednétek?

Zárásként beszámolhatsz egy olyan időszakról az életedben, amikor magad mellett érezted az Urat, miközben hithű voltál Őhozzá. Bizonyságot is tehetsz a leckében tárgyalt igazságokról.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 33. Northrop Sweet

Northrop Sweetet Parley P. Pratt keresztelte meg az egyházba 1830 októberében a New York-i Palmyrában. Szintén 1830 októberében kapott megbízást misszionáriusi szolgálatra (lásd T&Sz 33). 1831 júniusára az ohiói Kirtlandbe költözött, ahol elderré rendelték el; azonban röviddel ezt követően elhagyta az egyházat, és kísérletet tett egy másik egyház megalapítására, azt állítva, hogy Joseph Smith hamis próféta.

Tan és szövetségek 33:1. Isten szava élő és ható

Az Úr figyelemre méltó képeket használt szava erejének leírására. Könnyen érthető, hogy Isten szava ható (erőteljes), hiszen az Ő szava által mozdul minden a mennyektől az emberi szívig. Az „élesebb a kétélű kardnál, szétválasztva ízeket és velőt, lényt és lelket” szavakkal szemléletesen írja le, hogyan képes Isten szava egyenesen egy ember szívébe hatolni (lásd még 1 Nefi 16:1–2).

Ezra Thayre megtérése példát ad arra, miként lehet Isten szava élő és ható. Ezra Thayre így emlékezett vissza:

„Amikor Hyrum beszélni kezdett, minden szava a lelkem legmélyéig hatolt. Azt gondoltam, minden szó nekem szól. Isten megbüntetett és odaszegezett engem. Tehetetlen voltam. Könnyek patakzottak az arcomon, pedig büszke és nyakas ember voltam. Sokan ismertek, így fel sem mertem tekinteni. Addig ültem így, míg összeszedtem magam, mielőtt felnéztem volna. Néhány himnuszt énekeltek, ami eltöltött a Lélekkel. Amikor Hyrum végzett, felvett egy könyvet, és azt mondta: »Ez itt a Mormon könyve.« Kértem, hadd nézzem meg. Amint kinyitottam, olyan kitörő öröm rázott meg, amelyet toll le nem írhat és nyelv ki nem fejezhet. Becsuktam a könyvet, és megkérdeztem, mi az ára. »Tizennégy shilling« – hangzott a válasz. Azt feleltem, hogy megveszem. Ismét kinyitottam, és kétszeres erővel éreztem a Lelket, úgy, hogy már azt sem tudtam, ebben a világban vagyok-e vagy sem. Úgy éreztem, mintha tényleg a mennyben lettem volna.

Martin Harris sietett oda hozzám, és elmondta, hogy a könyv igaz. Azt mondtam neki, hogy felesleges ezt mondania, mert éppúgy tudom, hogy igaz, ahogyan ő maga is” (in Lyndon W. Cook, The Revelations of the Prophet Joseph Smith: A Historical and Biographical Commentary of the Doctrine and Covenants [1985], 47–48).

Tan és szövetségek 33:9. „…kévék rakatnak majd a hátatokra”

Mit jelent az, hogy „kévék rakatnak majd a hát[unkra]”? Ez a kifejezés a mezőről learatott gabonára vagy kévékre utal. Ha „kévék rakatnak” ránk, az a nagy és bőséges aratást jelképezi. Ez jelképes kifejezés, amely nagy misszionáriusi sikert jelent.

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőképpen magyarázta ezt a hasonlatot:

Kép
David A. Bednar elder

„Ebben a hasonlatban a kévék az egyház újonnan megkeresztelt tagjait jelképezik, a csűr pedig a szent templomokat. Neal A. Maxwell elder így szólt: »Amikor keresztelünk, a keresztelőmedence fölött vessük tekintetünket a szent templomra. A szent templom az a hatalmas csűr, amelybe ezeket a kévéket be kell gyűjteni« (in John L. Hart, ‘Make Calling Focus of Your Mission,’ Church News, Sept. 17, 1994, 4). Ez a tanítás tisztázza és egyben kihangsúlyozza a szent templomi szertartások és szövetségek fontosságát – és azt, hogy a kévékkel nem szabad pazarlóan bánni” (Tisztességgel viselj nevet és tisztet! Liahóna, 2009. máj. 97.).

Tan és szövetségek 34:1. Orson Pratt

Orson Pratt így jellemezte, hogyan gyakorolt Jézus Krisztusba vetett hitet fiatalemberként:

Kép
Elder Orson Pratt

„Tíz- és tizenkilenc éves korom között sokat láttam a világból, és bármiféle állandó lakhely nélkül sodródtam ide-oda; Isten kegyelme folytán azonban távol maradtam sok gonoszságtól, amelynek a fiatalok ki vannak téve. A szüleim által idejekorán az elmémbe ültetett erkölcsi és vallási benyomások mindig is velem maradtak, és gyakran éreztem nagy izgalmat amiatt, hogy valami jövőbeli állapotra készülök fel. Ám sohasem indultam valódi buzgalommal Isten keresésére, egészen 1829 őszéig. Akkor azonban igen buzgón kezdtem imádkozni, megbánva minden bűnömet. Az éj néma sötétjében, míg mások párnák közt szunnyadtak, én gyakorta vonultam el valamely titkos helyre a magányos mezőkön vagy az elhagyatott vadonban, és hajtottam fejet az Úr előtt, órákig imádkozva megtört szívvel és töredelmes lélekkel; ez volt vigaszom és gyönyörűségem. Szívem leghőbb vágya az volt, hogy az Úr nyilvánítsa ki nekem velem kapcsolatos akaratát” (in The Orson Pratt Journals, comp. Elden J. Watson [1975], 8–9).

Tan és szövetségek 34:10. „Emeld fel hát hangodat”

Az Úrnak a Tan és szövetségek 34:10-ben feljegyzett parancsolatának engedelmeskedve Orson Pratt felemelte hangját, hogy megossza az evangéliumot. Röviddel e kinyilatkoztatás elnyerését követően Orson Pratt misszióba indult a New York-i Colesville-be. Néhány évvel később egy másik misszió során Orson „majd’ 4000 mérföldet [6400 km] gyalogolt, 207 gyűlésen vett részt, …megkeresztelt 104 embert, és az egyház számos új gyülekezetét szervezte meg” (Orson Pratt, “History of Orson Pratt,” Millennial Star, Feb. 4, 1865, 72). Egész életen át tartó szolgálata során „tizenhat alkalommal kelt át az óceánon a szabadítás missziói során” (“Orson Pratt,” Contributor, Nov. 1881, 61).

Nyomtatás