49. lecke: Tan és szövetségek 42:43–93

49. lecke

Tan és szövetségek 42:43–93

Bevezetés

A Tan és szövetségek 42 utolsó része annak a folytatása, melyet az egyház törvényének nevezünk. Tartalmazza az Úrnak a halálra és a gyógyulásra vonatkozó tanításait; az Úr azon tanácsait a szenteknek, hogy miként bánjanak a komoly bűnökkel és bűntettekkel; valamint hogy hogyan kezeljük azokat a helyzeteket, amelyekben megbántanak minket vagy mi bántunk meg másokat.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 42:43–55

Az Úr tanácsokat ad a halál és a gyógyulás vonatkozásában

Tarts fel egyik kezedben egy fiola vagy kis tartály felszentelt olajat, mely a betegek megáldására szolgál; a másik kezedben pedig egy üveg orvosságot.

Mire használjuk ezeket? Melyikre hagyatkozzunk betegség idején?

Miután a tanulók röviden megosztották gondolataikat, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:43–44-et, az osztály pedig nézze meg, milyen utasításokat ad az Úr azzal kapcsolatban, hogy mire hagyatkozzunk betegség idején. Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezeket a verseket, hasznos lehet, ha elmagyarázod nekik, hogy a 43. versben említett gyógynövények és könnyű étel az abban az időszakban általában alkalmazott orvosi kezelésekre utalnak, amikor ez a kinyilatkoztatás adatott.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Az osztály figyelje meg, hogyan lehetséges a gyógyulás hit és orvosi kezelés által.

„Az utolsó napi szentek hisznek a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek és eljárások alkalmazásában. Tápláló ételeket eszünk, testmozgást végzünk és egyéb módon is igyekszünk megőrizni az egészségünket, ha pedig annak visszanyerésére van szükség, akkor különböző szakorvosok segítségét kérjük.

Az orvostudomány használata nem áll ellentétben hittel teli imáinkkal és azzal, hogy papsági áldásokra támaszkodunk. […]

Természetesen a hit imájával vagy a gyógyító papsági áldásokkal nem várunk addig, míg már minden más módszert kimerítettünk. Vészhelyzetben első az ima és az áldás. Leggyakrabban az erőfeszítések mind egyidejűleg zajlanak” (A betegek gyógyítása. Liahóna, 2010. máj. 47.).

Szerintetek miért fontos az, hogy betegség idején a gyógyuláshoz az orvosi kezelés mellett imát és papsági áldásokat is használjunk?
A 44. vers szerint minden olyan beteg meggyógyul, aki papsági áldást kap?

Mondd el a tanulóknak, hogy az Úr elmagyarázta, miért lehetséges az, hogy esetleg nem épül fel az, aki papsági áldást kap. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:48-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressen olyan tantételeket, melyek meghatározzák, hogy a papsági áldás eredményeképp meggyógyul-e valaki.

A 48. vers szerint mely fő tényező határozza meg a papsági áldás kimenetelét? (Miközben a tanulók válaszolnak, elmagyarázhatod, hogy a „nincs halálra szánva” kifejezés annak tényére utal, hogy a halál vagy a gyógyulás az Úr időzítése, bölcsessége és akarata szerint történik meg.)
Miért nem gyógyul meg mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban?
Miért fontos hinni Isten ránk vonatkozó akaratában és időzítésében?

Kérd meg a tanulókat, hogy fogalmazzák meg, milyen tantételt tanulhatunk a Tan és szövetségek 42:48-ból a betegségeinkből való felépülésről. A tanulók válaszai tükrözzék a következő tantételt: Ha hiszünk Jézus Krisztusban, akkor az Ő akarata szerint meggyógyulhatunk. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg a 48. versben azokat a szavakat vagy kifejezéseket, melyek ezt a tantételt tanítják.

Hogy segíts a tanulóknak megérteni, miért kell hitünknek Jézus Krisztusra összpontosítani, nem pedig arra, hogy mi milyen kimenetelre vágyunk, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Az osztály figyelje meg, miért fontos az, hogy a hitünk Jézus Krisztusra összpontosítson.

„Isten gyermekeiként, ismerve az Ő hatalmas szeretetét és tudva, hogy végső soron Ő tudja, mi szolgálja leginkább örök jóllétünket, bízunk Benne. Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, és a hit bizalmat jelent. Ezt a bizalmat éreztem ki abból a beszédből, melyet unokatestvérem egy komoly betegségben elhunyt tizenéves leány temetésén mondott. Ezekkel a szavakkal lepett meg, majd emelt fel engem: »Tudom, hogy az Úr akarata volt az, hogy meghaljon. Kitűnő orvosi ellátásban részesült. Kapott papsági áldásokat. Neve ott volt a templom imajegyzékén. Imák százai hangzottak el egészsége helyreállításáért. És tudom, hogy ebben a családban van elég hit ahhoz, hogy biztosan meggyógyult volna, ha nem az Úr akarata lenne, hogy most vigye haza őt.« Ugyanezt a bizalmat éreztem ki egy másik, tizenéves korában rákban elhunyt kiváló leány apjának szavaiból. Kijelentette: »Családunk Jézus Krisztusba vetette a hitét, és ez nem függ a dolgok kimenetelétől.« Igaznak tartom ezeket a tanításokat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk szeretteink meggyógyításáért, majd pedig bízunk az Úrban az események kimenetelét illetően” (A betegek gyógyítása. 50.).

Hogyan gyakorolták a Krisztusba vetett hitet azok a személyek, akikről Oaks elder beszélt?
Időnként nagyobb hitre van szükség akkor, amikor látjuk, hogy valaki, akit szeretünk, meghal vagy hosszú betegségben szenved, mint ahhoz, hogy lássuk, amint él vagy meggyógyul. Szerintetek ez miért van így?
Mit gondoltok, miért fontos hitet gyakorolnunk Jézus Krisztusban akkor is, ha nem biztos, hogy úgy végződnek a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk?

Kérdezd meg a tanulóktól, hogy ismernek-e valakit, aki annak ellenére elhunyt, hogy követte azt, amit az orvosok javasoltak, valamint ima és papsági áldások által is gyógyulásra törekedett. (Fokozottan figyelj oda azok érzéseire, akik esetleg megtapasztalták már ezt.) Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:45–47-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressenek olyan szavakat vagy kifejezéseket, amelyek vigaszt nyújthatnak annak, aki már elveszítette egy szerettét.

A 45. versből megtudjuk, hogy természetes megsiratnunk azok elvesztését, akiket szeretünk. A 46. versben tanított melyik tan jelenthet vigaszt azoknak, akik siratják egy szerettük elvesztését? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő tant: A halál édes azok számára, akik az Úrban halnak meg.)
Szerintetek mit jelent az Úrban halni meg?
Szerintetek mit jelent az, hogy a halál „édes” lesz azok számára, akik az Úrban halnak meg? (Elmagyarázhatod, hogy bár a hithű egyénnek, aki meghal, esetleg fizikai fájdalomban van része, ez az ígéret arra a békére és nyugalomra utal, amelyet a lélekvilágban tapasztal majd meg.)

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, vajon úgy élik-e az életüket, hogy annak következtében „édes” lenne számukra a halál, ha az ma bekövetkezne. (Megkérheted a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban jegyezzék fel a gondolataikat.)

Tan és szövetségek 42:56–73

Az Úr további szentírások és ismeretek kinyilatkoztatását ígéri azoknak, akik kérnek

A Tan és szövetségek 42:56–58 összegzéseként magyarázd el, hogy ezek a versek Joseph Smith bibliafordítására vonatkoznak. Az Úr azt mondta a szenteknek, hogy a Joseph Smith fordítást minden népnek tanítani kell. A Tan és szövetségek 42:59–69 összegzéseként mondd el, hogy ezek a versek utasításokat tartalmaznak az Úrtól Joseph Smithnek és más egyházi vezetőknek arra vonatkozóan, hogy mikor és kinek hirdessék az evangéliumot. Az Úr arra buzdította őket, hogy éljenek a kapott törvények szerint, és elmagyarázta, hogy további útmutatást fognak kapni, ami segíteni fog nekik megalapítani az egyházat és felkészíteni a szenteket arra, hogy a jövőbeli Új Jeruzsálemben éljenek. Ezenkívül az Úr tantételeket tanított nekik azzal kapcsolatban is, hogy miként kaphatnak továbbra is isteni kinyilatkoztatást. A Tan és szövetségek 42:70–73 összegzéseként magyarázd el, hogy a felajánlás törvénye értelmében pénzügyi segítséget kaptak azok, akik teljes- vagy részidőben szolgálatot végeztek az egyháznak.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 42:61, 68-at, és keressenek a kinyilatkoztatás elnyerésére vonatkozó tantételeket. A tanulók válaszai között lehetnek a következők:

Ha kérünk, akkor az Úr olyan tudást ad nekünk, amely békességet, örömet és örök életet eredményez számunkra.

Ha bölcsességet kérünk, akkor az Úr bőségesen ad nekünk.

Milyen áldásokkal jár az, ha szorgalmasan kinyilatkoztatást kérünk az Úrtól?

Oszd meg a bizonyságodat arról, hogy az egyházi vezetők a folyamatos kinyilatkoztatás tantétele szerint vezetnek és irányítanak minket.

Tan és szövetségek 42:74–87

A papsági vezetők utasításokat kapnak azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek azokkal az egyháztagokkal, akik súlyos bűnt követnek el

Mondd el, hogy a Tan és szövetségek 42:74–87-ben az Úr leírt néhány, az egyházi fegyelmezést irányító törvényt. Kifejezetten a papsági vezetőknek adott utasításokat azzal kapcsolatban, hogy mi módon szolgáljanak azoknak, akik komoly bűnt követtek el, például nemi bűnöket, lopást, hazugságot vagy „bármiféle gonoszságot” (T&Sz 42:87).

Tan és szövetségek 42:88–93

Az Úr utasításokat ad a szenteknek a személyes sérelmek megoldásával kapcsolatban

Láttátok-e már, hogy valaki megbántódik egy másik személy szavai vagy tettei miatt? Mikor? Ti éreztétek-e már úgy, hogy valakinek a szavai vagy tettei megbántanak titeket?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 42:88–89-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mond az Úr, mit tegyünk, ha valaki megbánt minket.

Mit tegyünk azzal, aki megbántott minket? (Béküljünk meg vele négyszemközt. Elmagyarázhatod, hogy a béküljetek meg kifejezés itt a véleménykülönbségek megoldására és az összhang visszaállítására utal.)
Szerintetek miért segíthet ez a megközelítésmód?

Írd fel a tábla egyik oldalára a következő hiányos kijelentéseket:

A négyszemközti sérelmeket…

A nyilvános sérelmeket…

A tábla másik oldalára pedig írd fel ezen kijelentések befejezését:

…a nyilvánosság előtt kell megoldani.

…négyszemközt kell megoldani.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 42:90–93-at, és párosítsák össze a hiányos kijelentéseket azok megfelelő befejezésével. (A négyszemközti sérelmeket négyszemközt kell megoldani. A nyilvános sérelmeket a nyilvánosság előtt kell megoldani.)

Miért nem lehet helyénvaló a nyilvánosság előtt megoldani a négyszemközti sérelmeket?
Miért bizonyulhat időnként bölcsnek a nyilvánosság előtt megoldani a nyilvános sérelmeket?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan helyzetekre, melyek ezen igazságok helyes és helytelen alkalmazását szemléltetik. Kérj fel pár tanulót, hogy mondják el a gondolataikat. (Közben hangsúlyozd ki, hogy a sérelmeknek, vétkeknek az Úr módján történő megoldása a bűnbánatot és a megbocsátást is magában foglalja.)

Szerintetek hogyan áldhat meg a sérelmek megfelelő kezelése egy családot? Egy egyházközséget vagy gyülekezetet? Osztálytársak egy csoportját?

Rámutathatsz, hogy bátorságot igényel tőlünk, hogy odamenjünk valakihez, aki megbántott minket. Intézz felhívást a tanulókhoz, hogy imádkozzanak Mennyei Atyánk segítségéért, miközben megpróbálják helyénvalóan megoldani másokkal a nézetkülönbségeiket.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 42:46–47. A halál édes azok számára, akik az Úrban halnak meg

Joseph Fielding Smith elnök kifejtette, mit jelent, hogy a halál édes azok számára, akik az Úrban halnak meg:

„Némely egyháztagok számára kemény beszédnek számított az a mondás, hogy akik az Úrban halnak meg, azok nem ízlelik meg a halált, mert látták, amint hithű férfiak és nők napokig, vagy időnként akár hónapokig is szenvednek, mielőtt elvétetnének. Ám az Úr itt nem azt mondja, hogy nem szenvednek testi fájdalmat, hanem azt, hogy mentesülnek a lélek azon kínjától és gyötrelmétől, melyben a gonoszoknak lesz része, és bár a testben talán szenvednek, édes lesz számukra a halál, mert felismerik, hogy méltón állnak az Úr elé” (Church History and Modern Revelation, 2 vols. [1953], 1:186). (Lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 85.)

Tan és szövetségek 42:48. „[N]incs halálra szánva”

Joseph Fielding Smith elnök azt mondta: „Egyetlen igazlelkű ember sem vétetik el idő előtt” (in “Funeral Services for Elder Richard L. Evans,” Ensign, Dec. 1971, 10).

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, hogy miként hitre van szükségünk a gyógyuláshoz, ahhoz is hitre van szükségünk, hogy elfogadjuk az Úr azon akaratát, hogy nem fogunk meggyógyulni:

„[Van egy olyan tantétel], mely minden elkötelezett tanítványra vonatkozik: a Szabadítóba vetett erős hit [annyit tesz, hogy alázatosan elfogadjuk] az Ő akaratát és időzítését az életünkben – akkor is, ha az eredmény nem az, amit reméltünk vagy szerettünk volna. […]

Az igazlelkűség és a hit valóban olyan eszközök, melyekkel hegyeket lehet elmozdítani – ha a hegy elmozdítása Isten céljait tölti be és összhangban van az Ő akaratával. Az igazlelkűség és a hit valóban olyan eszközök, melyekkel a betegek, a süketek és bénák meggyógyíthatóak – ha ez a gyógyulás Isten céljait tölti be és összhangban van az Ő akaratával. Ezért tehát – még az erős hit megléte ellenére is – lesz sok hegy, amely nem mozdul el. És nem minden beteg és gyengélkedő lesz meggyógyítva. Ha minden próbatétel elvétetne, ha minden betegség eltűnne, akkor az Atya tervének legfőbb céljai meghiúsulnának.

Sok olyan leckét kell megtanulnunk a halandóságban, melyeket csak [a tapasztalataink] és néha a szenvedésünk által kaphatunk meg. Isten pedig elvárja tőlünk és bízik bennünk, hogy az Ő segítségével nézünk szembe az átmeneti, halandó próbatételekkel, hogy megtanulhassuk, amit meg kell tanulnunk, és végül azzá váljunk, akivé válnunk kell az örökkévalóságban” (Hogy vissza ne rettenjünk [lásd T&Sz 19:18]. [EOSZ Áhítat fiatal felnőtteknek. 2013. március 3.], LDS.org). (Lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 85–86.)

Tan és szövetségek 42:70–73. „[K]apjanak igazságos díjazást minden szolgálatukért”

Ezekben a versekben utalás esik arra, hogy a püspök és tanácsosai kapjanak „igazságos díjazást” a szolgálatukért. Napjainkban ez kifejezetten az általános felhatalmazottakra, a misszióelnökökre és a templomelnökökre vonatkozik, akiknek fel kell adniuk a megélhetésüket azért, hogy teljes időben szolgálhassanak az egyházban. Ezek az egyének szerény mértékű járadékot kapnak, mely a szolgálatuk idején eltartja őket és a közvetlen családjukat.