Tan és szövetségek 22–23

Bevezetés

A nagy hitehagyás során Jézus Krisztus egyházának szertartásait megváltoztatták, elhagyták vagy megfelelő felhatalmazás nélkül végezték. A Tan és szövetségek 22-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr megerősítette, hogy a keresztelés szertartását felhatalmazással rendelkező személyeknek kell végezni ahhoz, hogy feljogosítson az egyháztagságra és az Isten királyságába való belépésre. A Tan és szövetségek 23. szakasza egy olyan kinyilatkoztatást tartalmaz, amelyet Joseph Smith öt férfi számára kapott, akik buzgón kívánták megtudni Isten rájuk vonatkozó akaratát. Ők Oliver Cowdery, Hyrum Smith, Samuel Smith, id. Joseph Smith és Joseph Knight voltak.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 22

Keresztelést csak olyan személyek végezhetnek, akik megfelelő papsági felhatalmazással rendelkeznek

Kérj fel három tanulót, hogy vegyenek részt egy szerepjátékban. Kérd meg egyiküket, hogy játssza az érdeklődő szerepét, aki hisz abban, hogy az egyház igaz. Az érdeklődő már megkeresztelkedett alámerítéssel egy másik egyházban, és nem érti, miért szükséges az újabb keresztelés. Kérd meg a másik két tanulót, hogy játsszák el a misszionáriusok szerepét, akik igyekeznek megválaszolni az érdeklődő kérdéseit. Az osztály tagjai fontolják meg, hogyan reagálnának, ha maguk is hasonló helyzetben lennének.

A szerepjáték után mondd el, hogy a Tan és szövetségek 22-ben feljegyzett kinyilatkoztatást egy hasonló helyzet ihlette. Sokan megkeresztelkedtek már a korábbi vallásukban azok közül, akik szerettek volna az egyház tagjai lenni. Nem értették, miért kell ismét megkeresztelkedniük.

Joseph Smith megkérdezte az Urat az üggyel kapcsolatosan, és válaszként az Úr az evangélium visszaállításának egy fontos tanát tanította meg neki. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 22:1-et, az osztály pedig kövesse az olvasottakat, és keressenek egy olyan kifejezést, amely az evangélium visszaállítására utal.

Ebben a versben melyik kifejezés utal az evangélium visszaállítására? („új és örök szövetség”)

Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezt a kifejezést, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő kijelentést.

„Az új és örök szövetség az evangélium teljessége. [Lásd T&Sz 66:2.] »Minden olyan szövetség, szerződés, kötelék, kötelezettség, eskü, fogadalom, cselekedet, kapcsolat, társulás vagy igény« beletartozik, amelyet az ígéret Szent Lelke, vagyis a Szentlélek pecsétel meg az egyház tagjain az egyház elnökének felhatalmazása által, aki a kulcsokat viseli. [Lásd T&Sz 132:7.] Az egyház elnöke birtokolja a melkisédeki papság kulcsait. Ő adja át ezt a felhatalmazást másoknak, feljogosítva őket a papság szent szertartásainak elvégzésére.

Az örökkévaló házasság egy új és örök szövetség. A keresztelés szintén egy új és örök szövetség [lásd T&Sz 132:22], éppen úgy, ahogyan a papsági elrendelés és minden egyéb szövetség is része az új és örök szövetségnek, amely mindent felölel” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 1:65).

Kérd meg a tanulókat, hogy saját szavaikkal összegezzék az új és örök szövetség kifejezés jelentését.

Hogyan segíthet azoknak, akik megfelelő papsági felhatalmazás nélkül keresztelkedtek meg az, ha megismerik az új és örök szövetséget?
Milyen felhatalmazással végzik a szertartásokat az új és örök szövetség hatálya alatt? (A papság felhatalmazásával.)

Írd fel a táblára a következő tant: A keresztelést olyan személynek kell végeznie, aki felhatalmazással rendelkezik Istentől.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 22:2–4-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és határozzanak meg olyan kifejezéseket, amelyek azt jelzik, hogy az Úr nem fogadja el a papsági felhatalmazás nélkül végzett keresztelést. Ebben a kinyilatkoztatásban az Úr úgy utalt a keresztelés szertartására, mint a „szoros kapun” való belépésre (lásd T&Sz 22:2). Ezután kérd meg a tanulókat, hogy számoljanak be arról, amit találtak.

Milyen értelemben „halott cselekedet” a felhatalmazás nélküli keresztelés? (Nem biztosít örökkévaló hasznot azoknak, akik részesülnek benne.)
A Tan és szövetségek 22:3 alapján mit tett az Úr a halott cselekedetek miatt, amelyeket abban az időben végeztek? (Szövetségét visszaállíttatta és az egyházát felépíttette.)
Milyen áldásokat kaptatok azért, mert Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához tartoztok – az egyetlen olyan egyházhoz, amely felhatalmazással rendelkezik az elengedhetetlen szertartások elvégzésére?

Tan és szövetségek 23

Öt ember elhívást kap az egyház erősítésére

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak vissza egy olyan élethelyzetre, amikor nagy szükségük volt bátorításra vagy útmutatásra, és ezt valakitől meg is kapták. Felkérhetsz néhány tanulót, hogy osszák meg az élményüket.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Tan és szövetségek 23 bevezetését, és keressék meg, ki az az öt ember, akikhez ez a szakasz szól. Mondd el, hogy ebben a kinyilatkoztatásban e férfiak mindegyike konkrét utasításokat kapott az Úrtól. Buzdítsd a tanulókat, hogy keressenek megszívlelendő tanulságokat, miközben az Úr szavait tanulmányozzák, melyeket ennek az öt férfinak mondott. A következő életrajzi vázlatok segítségképpen némi hátteret biztosítanak a Tan és szövetségek 23-hoz.

Hyrum Smith: a Próféta bátyja, aki azzal segített a Mormon könyve kiadásában, hogy közvetlenül a nyomdásszal dolgozott együtt. Az egyház első gyülekezetének elnökeként szolgált a New York-i Colesville-ben. Hyrum egész életén át hű volt az Úrhoz és az egyházhoz.

Samuel Smith: a Próféta öccse, aki 1829 májusában keresztelkedett meg. 1830 júniusában misszióra indult, és ő adta el a Mormon könyve azon példányát, amely végül Brigham Young és számos családtagja megtéréséhez vezetett. Samuel egész életén át hű volt családjához és az egyházhoz. Samuel még nem állt készen a prédikálásra akkor, amikor ez a kinyilatkoztatás adatott, de két hónappal később megkezdte a misszionáriusi szolgálatát.

Id. Joseph Smith: a Próféta apja, aki annak megszervezése napján csatlakozott az egyházhoz. A következő év nyarán fiával, Don Carlosszal misszióra indultak a New York államban élő távolabbi rokonaikhoz. Főpap lett és az egyház első pátriárkája. Ifj. Joseph Smith úgy jellemezte apját, mint „egy olyan férfi, aki hű az Istenéhez és az egyházhoz minden helyzetben és minden körülmények közepette, bármin is hívatik keresztülmenni” (History of the Church, 4:192).

Id. Joseph Knight: ifj. Joseph Smith közeli barátja volt, és nagy kedvességgel volt iránta. Ő gondoskodott a Próféta ellátásáról, amíg az a Mormon könyve fordításán dolgozott. Vágyat érzett arra, hogy másokkal együtt megkeresztelkedjen azon a napon, amikor az egyházat megszervezték, de visszakozott, mert tovább akarta tanulmányozni a Mormon könyvét. Később azt írta: „Jobban éreztem [volna] magam, ha… megyek” és megkeresztelkedem (idézet forrása: Larry Porter, “The Joseph Knight Family,” Ensign, Oct. 1978, 40).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 23:1–2-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mire figyelmeztette az Úr Oliver Cowderyt.

Mire figyelmeztette az Úr Olivert? Hogyan vezethet a kevélység kísértéshez?
Mi módon kerülhetjük el a kevélység érzését, amely kísértésbe vinne bennünket?
A 2. vers alapján milyen áldást kap majd Oliver? (A képességet, hogy „prédikál[ja] az igazságot”.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 23:3–5-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressenek hasonlóságokat azon utasítások között, amelyeket az Úr Hyrum Smithnek, Samuel Smithnek és id. Joseph Smithnek adott.

Miben voltak hasonlóak az Úr utasításai, amelyeket ezen férfiaknak adott? (Mindegyikük elhívást kapott, hogy buzdítson és erősítse az egyházat. Elmondhatod, hogy a buzdításra való elhívás azon feladatra utal, hogy tanítsák az evangéliumot másoknak.)

Kérj meg három tanulót, hogy felváltva olvassák fel Hyrum Smith, Samuel Smith és id. Joseph Smith életrajzi vázlatát. Mielőtt olvasni kezdenének, kérd meg az osztályt, hogy figyeljék meg, hogyan töltötte be ez a három férfi a buzdításra és az egyház erősítésére szóló elhívását. Minden vázlat felolvasása után kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mit tudtak meg.

Milyen hasonlóságok és különbségek vannak a Hyrum Smithnek és a Samuel Smithnek adott utasítások között?
Mi módon tudunk mi is buzdítani, és erősíteni az egyházat?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel id. Joseph Knight életrajzi vázlatát, egy másik tanuló pedig olvassa fel a Tan és szövetségek 23:6–7-et, amely az Úr tanácsát tartalmazza id. Joseph Knight számára. Kérd meg az osztályt, hogy kövessék a szöveget, és keressék meg, mit parancsolt neki az Úr.

Mire kapott parancsolatot Joseph Knight? (Imádkozzon hangosan egyedül, a családjával és a barátaival, valamint a világ előtt; csatlakozzon az igaz egyházhoz; illetve buzdítson másokat.)
Milyen bizonyítékot láttok a Tan és szövetségek 23:7-ben arra, hogy az Úr meg akarta áldani id. Joseph Knightot?

Mondd el, hogy röviddel azt követően, hogy az Úr ezt a kinyilatkoztatást adta, id. Joseph Knight úgy döntött, hogy megkeresztelkedik. Egész életében elkötelezett maradt az egyház iránt, bizalmas körben és nyilvánosan is védelmezve a Prófétát. Később a Próféta úgy jellemezte id. Joseph Knightot, mint aki „hithű és igaz, elfogulatlan és példamutató, erényes és kedves, soha nem hajlott el se jobbra, se pedig balra” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 485–486.).

Kérd meg a tanulókat, hogy mondjanak egy olyan tantételt, amelyet a Tan és szövetségek 23 tanulmányozásából ismertek meg. Az alábbiakhoz hasonló tantételeket fogalmazhatnak meg:

Ha szolgálni kívánjuk az Urat, akkor személyes iránymutatást kaphatunk Tőle.

Az Úr megáld bennünket, amikor követjük az Őáltala adott iránymutatást.

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon az iránymutatáson, amelyet az Úrtól kaptak a Szentlelken, az élő próféták szavain vagy a szentírásokon keresztül. Adj nekik néhány percet, hogy elgondolkodjanak azon, miként engedelmeskednek majd a kapott tanácsnak. Megkérheted őket, hogy írják le a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba a benyomásaikat. Biztosítsd őket arról, hogy az Úr segítséggel és iránymutatással áldja majd meg őket, amikor azt teszik, amit Ő kér.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 22:1. „…méghozzá az, ami a kezdettől fogva volt”

A Tan és szövetségek 22:1-ben a „méghozzá az, ami a kezdettől fogva volt” kifejezés szó szerint igaz: az evangéliumot tanították Ádámnak és Évának, akik megkeresztelkedtek (lásd Mózes 5:58–59; 6:52–68); Énók azt a parancsolatot kapta, hogy keresztelje meg az Úr követőit (lásd Mózes 7:11); és Noé azt tanította az embereknek, hogy meg kell keresztelkedniük Jézus Krisztus nevében, éppúgy, ahogyan atyáik is tették (lásd Mózes 8:24). A keresztelésről tanítottak a Mormon könyvében is, Krisztus eljövetele előtt. Egy, az 1974. szeptemberi Ensignban megjelent cikk rámutat, hogy a keresztelés bevett gyakorlat volt az ősi zsidók között is:

„Bár nem teljesen egyértelmű sem a világi történelemből, sem pedig a szentírásokból, hogy a zsidók ténylegesen egymást is megkeresztelték-e [Jézus Krisztus idejében], bevett gyakorlat volt azonban, hogy a nemzsidó megtérteket júdaizmusra keresztelték. […]

Figyelemre méltó, hogy amikor János az emberek közé ment, akkor nem azt kérdezték tőle, hogy »Miféle újdonságot művelsz te itt?«, hanem azt, hogy »Ki vagy?«. A szertartást nem kérdőjelezték meg” (Robert J. Matthews, “I Have a Question,” Ensign, Sept. 1974, 16.)

Tan és szövetségek 22:2. „…nem mehettek be a szoros kapun… Mózes törvénye… által”

Mózes törvénye – annak testi parancsolataival, ceremóniáival, szertartásaival és jelképeivel – azért adatott, hogy segítsen az izráelitáknak emlékezni Istenre, és várakozással tekinteni Jézus Krisztus engesztelése elé. A Szabadító betöltötte ezt a törvényt az engeszteléssel (lásd Alma 34:13–14). Jézus Krisztus halandó szolgálata során apostolaival azon munkálkodott, hogy megtanítsa a zsidóknak, hogy a szabadítás nem nyerhető el kizárólag a törvény iránti engedelmesség révén, hanem az engesztelés szabadító hatalma is szükséges. Ahogyan az a Tan és szövetségek 22:2-ben is feljegyzésre került, az Úr a felhatalmazás nélkül végzett keresztelésben részesülteket azokhoz hasonlította, akik Jézus Krisztusba vetett hit nélkül hagyatkoztak Mózes törvényére. Ez az összehasonlítás kiemeli, mekkora szükség van a „halott” vallásos gyakorlatok elhagyására, amelyek nem szabadítanak meg bennünket, és az evangélium új és örök szövetségének befogadására, éppúgy, ahogyan ez a kereszténységhez az ősi időkben megtérő zsidók esetében szükséges volt.

Tan és szövetségek 22:1–4. A papsági felhatalmazás visszaállításának jelentősége

James E. Talmage elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így magyarázta:

„Amikor az Úr megalapította egyházát a nefiták között ezen a földrészen, akkor pontosan megmondta a kiválasztottaknak és elrendelteknek, akiknek felhatalmazás adatott, hogy miként végezzék a keresztelés szertartását. Azt kellett mondaniuk: »Jézus Krisztustól felhatalmazást kapván, megkeresztellek téged az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében.« Ez nem ad nekünk ebben a korban semmilyen efféle felhatalmazást. Azon szavak, amelyeket Krisztus az ősi apostolainak mondott, semmilyen felhatalmazással nem bírnak a mai apostolok számára, sem az egyház egyetlen eldere számára. Megismétlem: azon szavak, amelyeket az Úr a nefiták közül kiválasztott tanítványainak mondott, semmilyen felhatalmazással nem bírnak számunkra; napjainkban és korunkban azonban ismét szólt hozzánk, és megadta ugyanazt a hatalmat és felhatalmazást, hogy szóljunk az Ő nevében, és elvégezzük az evangélium szertartásait azon minta szerint, amelyet Ő állított fel; éppen ezért az elderek és papok, akik veszik a jelölteket – akik megvallották hitüket, és akik megbánták bűneiket –, és a keresztelővízbe vezetik őket napjainkban, kijelentik, hogy felhatalmazást kaptak; majd pedig Jézus Krisztustól kapott felhatalmazással keresztelnek az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében” (in Conference Report, Apr. 1924, 68; lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 46).

Az egyház néhány korai megtértje nem értette, miért nem fogadja el az Úr a keresztelést, csak ha azt papsági felhatalmazással rendelkező személy végzi. Joseph Fielding Smith elnök a következő magyarázatot fűzte ehhez:

„Közvetlenül az egyház megszervezése után jöttek a megtértek. Néhányan közülük korábban olyan egyházhoz tartoztak, amely egyház hitt az alámerítés általi keresztelésben. Tulajdonképpen az egyház számos korai megtértje elfogadta ezt a szertartást, abba vetett hittel, hogy az helyes. Az isteni felhatalmazás kérdése azonban nem épült be szilárdan a tudatukba. Amikor csatlakozni szerettek volna az egyházhoz, bizonyságot nyervén arról, hogy Joseph Smith [igaz próféta], nem értették, miért szükséges ismét megkeresztelkedniük, amikor már részesültek egy alámerítéssel történő keresztelésben” (Church History and Modern Revelation [1953], 1:109).

Tan és szövetségek 22:4. „Menjetek be tehát a kapun”

A keresztelés a kapu, vagyis a követelmény a celesztiális királyságba való belépéshez mindenki számára, aki elérte a felelősségre vonhatóság korát (lásd 2 Nefi 31:15–21). A keresztelés szertartása – bár teljesen elengedhetetlen – csupán akkor válik érvényessé, ha egy új életre vezető szívbéli változás is társul hozzá.

John A. Widtsoe elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőképpen jellemezte az ilyen megváltozott életet:

„Emlékszem a férfira, aki megkeresztelt engem az egyházba; előzőleg egy teljesen hétköznapi, átlagos ember volt… naponta két-három korsó sörrel, majd egy üveg whiskey-vel kicsit később, …dohánnyal szinte egész nap, haszontalan, céltalan élettel, leszámítva a napi háromszori étkezést, valamint a testi étvágyak némelyikének kielégítését. Hallotta az evangéliumot és elfogadta. Ez jó volt. Olyasmi volt, amire már régóta vágyott. A férfi növekedett erőben és képességekben az egyházban. Ha jól emlékszem, öt vagy hat missziót is szolgált, és az egyház egyik missziója felett elnökölt is. Ugyanaz az ember volt, ugyanazokkal a karokkal, ugyanazokkal a lábakkal, ugyanazzal a testtel, ugyanazzal az elmével, mégis megváltozott a Lélek miatt, amely az örökkévaló igazság elfogadásával érkezik” (in Conference Report, Apr. 1952, 34; lásd még Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 46–47).