73. lecke: Tan és szövetségek 67

73. lecke

Tan és szövetségek 67

Bevezetés

1831 novemberében az elderek egy csoportja egy különleges konferenciára gyűlt össze az Ohio állambeli Hiramben. A konferencia egyik témája a Joseph Smith próféta által kapott kinyilatkoztatások megjelentetése volt. A gyűlés ideje alatt az Úr egy kinyilatkoztatást adott Joseph Smithnek, és azt a publikálásra kerülő kinyilatkoztatások könyvének bevezetéseként jelölte meg. Ez a kinyilatkoztatás most a Tan és szövetségek első szakasza. A konferencia során később az Úr azt a kinyilatkoztatást adta, amely most a Tan és szövetségek 67-ben van feljegyezve. Ebben a kinyilatkoztatásban az Úr azokhoz a fivérekhez szólt, akiknek kérdéseik voltak a Prófétán keresztül adott kinyilatkoztatások nyelvezetével kapcsolatban.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 67:1–3

Az Úr meghallgatja imáinkat és ismeri a szívünket

Óra előtt írd fel a következő kérdést a táblára: Éreztétek-e már – és ha igen, mikor –, hogy az imáitok meghallgatásra és megválaszolásra kerültek? Az óra elején kérd meg az osztályt, hogy válaszoljanak erre a kérdésre.

Mondd el, hogy 1831 novemberében az elderek egy csoportja Joseph Smithszel együtt összegyűlt, hogy beszéljenek a Próféta által kapott kinyilatkoztatások megjelentetéséről. Joseph Smith felkérte az eldereket, hogy tegyenek bizonyságot arról, hogy a kinyilatkoztatások az Úrtól valók, de néhány elder habozott ezt megtenni. Ez a határozatlanság vezetett a Tan és szövetségek 67-ben feljegyzett kinyilatkoztatáshoz.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és szövetségek 67:1–2-t, és figyeljék meg, mit mondott az Úr az imáról.

Mit mond az Úr ezekben a versekben az imáinkra fordított figyelme kapcsán? (A tanulók válaszai különbözhetnek ugyan, de győződj meg róla, hogy megfogalmazzák a következő tantételt: Az Úr meghallgatja az imáinkat és ismeri a szívünket. Írd fel a táblára ezt a tantételt.)
Hogyan segíthet nektek e tantétel ismerete abban, hogy jobbá tegyétek az imáitokat?

Hogy segíts a tanulóknak átérezni a táblán lévő tantétel fontosságát, kérd meg néhányukat, hogy mondják el, honnan tudják, hogy a Mennyei Atya meghallgatja az imáikat és ismeri szívük vágyait. Miután néhány tanuló lehetőséget kapott a gondolatai megosztására, bátorítsd mindnyájukat, hogy imádkozzanak azért a tudásért, hogy Isten meghallgatja az imáikat és ismeri a szívüket.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 67:3-at. Az osztály kövesse a szöveget, és figyelje meg, hogy bizonyos elderek miért nem kapták meg az Úr által felajánlott áldást.

Írd fel a következő kérdést a táblára: Hogyan eshet el valaki áldásoktól a félelem miatt? Kérd meg a tanulókat, hogy válaszoljanak. Miközben megbeszélik ezt a kérdést, írd fel a következő tantételt a táblára: Ha beengedjük a szívünkbe a félelmet, akkor áldásokat veszíthetünk el.

Milyen félelmek akadályozhatják meg az embereket abban, hogy áldásokat kapjanak? (Például félelem attól, hogy nem tudunk beilleszkedni; félelem attól, hogy hibázunk; az életünk megváltoztatásától való félelem; félelem a kudarctól; félelem a bűnbánattól stb.)

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan félelmekre, amelyek esetleg korábban megakadályozták őket a hittel történő cselekvésben. Buzdítsd őket, hogy keressék az Úr segítségét abban, hogy a félelmeik helyét a hit vegye át.

Tan és szövetségek 67:4–9

Az Úr biztosítja az eldereknek, hogy bizonyságot nyerjenek a Joseph Smithszen keresztül adott kinyilatkoztatásokról

Írd fel a következő kérdést a táblára: Miért kell támogatnunk az egyházi vezetőinket, még ha tudjuk is, hogy nem tökéletesek?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 67 bevezetését, majd kérj meg egy másik tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 67:5-öt. Az osztály kövesse a szöveget, és figyelje meg, mit éreztek az elderek azon kinyilatkoztatások kapcsán, amelyeket a Parancsolatok könyvében szándékoztak megjelentetni. (Emlékeztetheted a tanulókat arra, hogy Joseph Smith kinyilatkoztatásainak első gyűjteménye a Parancsolatok könyve címet kapta. Ezt a könyvet 1835-ben a Tan és szövetségek címmel adták ki.)

Milyen érzései voltak az eldereknek a kinyilatkoztatásokkal kapcsolatban? (Sok elder „ünnepélyes tanúbizonyságot” tett a kinyilatkoztatások igaz voltáról, azonban „voltak negatív megjegyzések a kinyilatkoztatásokban használt nyelvezetet illetően”. Az 5. vers szerint néhány elder úgy gondolta, hogy képesek „[Joseph Smith] nyelvezetét felülmúlva” kifejezni magukat.)

Mondd el, hogy néhány eldernek aggályai voltak a kinyilatkoztatások kifejezésére használt nyelvezettel kapcsolatban. Valószínűleg úgy érezték, hogy a kiadás előkészületeként a kinyilatkoztatásokat alaposan át kellene szerkeszteni, továbbá attól is félhettek, hogy az egyház ellenségei mit fognak tenni a kinyilatkoztatásokkal, miután kiadják azokat. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 67:4–5-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keresse ki az Úr válaszát a kinyilatkoztatások nyelvezetével kapcsolatos aggályokra vonatkozólag.

Mit ismert el az Úr Joseph Smithről?

Mutass rá, hogy Joseph Smith nyelvi készségei nem voltak tökéletesek, nem beszélt mindig ékesszólóan. Mindemellett az Úr kinyilvánította neki az igazságot, és megengedte, hogy a legjobb tudása szerint fogalmazza meg azt.

Miért jó tudnunk, hogy az Úr kinyilvánította az akaratát Joseph Smithnek, noha tudta, hogy Joseph nem tökéletes?

Kérj meg négy tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Tan és szövetségek 67:6–9-et. Az osztály kövesse a szöveget, és figyelje meg, milyen feladatot adott az Úr azoknak, akik kritizálták a kinyilatkoztatások nyelvezetét.

Milyen kihívást tárt az Úr azok elé, akik úgy gondolták, hogy a kinyilatkoztatások nyelvezetét felülmúlva tudnák kifejezni magukat?

Kérdezd meg a tanulókat, hogy mire emlékeznek az előző leckéből William E. McLellinnel kapcsolatban. Mondd el, hogy William elhatározta, elfogadja az Úr kihívását és ír egy kinyilatkoztatást, amely hasonlatos lesz azokhoz, melyeket Joseph Smith kapott. Ezután kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel Joseph Smith történetéből a következő részt:

„William E. M’Lellin, mint saját megítélése szerint a legbölcsebb ember, akinek több tanultsága volt, mint értelme, megkísérelt egy parancsolatot írni, az Úr parancsolatai közül a legegyszerűbbekhez hasonlót, de kudarcot vallott; hatalmas felelősség az Úr nevében írni. Az elderek, és minden jelenlévő, aki tanúja volt egy ember hiábavaló kísérletének Jézus Krisztus nyelvezetének utánzására, megújult hittel tekintettek az evangélium teljességére, továbbá a parancsolatok és kinyilatkoztatások igazságára, melyeket az Úr adott az egyháznak az én közreműködésem által; és az elderek kifejezték hajlandóságukat, hogy tanúbizonyságot tegyenek ezek igazságáról az egész világnak” (in History of the Church, 1:226).

Mondd el, hogy ezen esemény után több ott tartózkodó elder is aláírt egy dokumentumot, mely hivatalosan is bizonyságot tesz a Parancsolatok könyvében található kinyilatkoztatások igaz voltáról.

Szerintetek Joseph Smith, aki kevés hivatalos iskolázottsággal rendelkezett, miért tudta megalkotni ezeket a kinyilatkoztatásokat, ugyanakkor a magasan képzett William E. McLellin miért nem volt képes erre?
Mit tanulhatunk meg ebből a beszámolóból vezetőink hiányosságaik miatti elítéléséről?

Mutass a táblán lévő kérdésre, ami a nem egészen tökéletes vezetők követésére vonatkozik, és kérd meg a tanulókat, írják a válaszaikat a kérdés alá.

Tan és szövetségek 67:10–14

Az Úr tanácsot ad a követőinek, hogy miként készüljenek fel az Isten jelenlétében való megmaradásra

Írd fel a táblára a következő kérdést: Milyen áldásokat kaphatunk, ha türelmesek vagyunk önmagunkkal és másokkal szemben? Kérd meg a tanulókat, hogy válaszoljanak a kérdésre.

Kérd meg az egyik tanulót, hogy olvassa fel a következő beszámolót, melyet Dieter F. Uchtdorf elnök osztott meg az Első Elnökségből:

„Az 1960-as években a Stanford egyetem egyik professzora egy egyszerű kísérletbe kezdett, mely során négyéves gyermekek akaraterejét vizsgálta. Eléjük tett egy nagy pillecukrot, majd azt mondta nekik, hogy akár rögtön meg is ehetik, ha viszont várnak 15 percet, akkor még egyet kapnak.

Ezután magára hagyta a gyerekeket, és egy áltükrön át figyelte a történéseket. Néhány gyermek azonnal megette a pillecukrot. Mások csupán pár percig voltak képesek ellenállni a kísértésnek. Csupán 30 százalékuk tudta kivárni az időt”(Legyetek türelemmel! Liahóna, 2010. máj. 56.).

Szerintetek a professzor kísérlete és eredményei hogyan vonatkozhatnak ránk?
Milyen áldásokban volt már részetek, amikor türelmesek voltatok?

Kérd meg a tanulókat, hogy készítsenek egy kétoszlopos táblázatot a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban. Az első oszlop fejléce az legyen: Jutalom, a második oszlopé pedig az: Hogyan kapjuk meg a jutalmat? Oszd párokra az osztályt. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a társukkal együtt a Tan és szövetségek 67:10–14-et, és nézzék meg, milyen jutalmakat ígért a Szabadító, és mit kellett tenniük e jutalmak elnyeréséért. Kérd meg őket, hogy válaszaikat írják be a táblázat megfelelő oszlopába.

Miután elég idejük volt ezen részek áttanulmányozására és megbeszélésére, az alábbi kérdések segítségével osszák meg az osztállyal, amit találtak.

Milyen jutalmakat ajánlott fel az Úr ezeknek az eldereknek?
Mit kellett tenniük az eldereknek azért, hogy megkapják ezeket a jutalmakat? (Amint a tanulók a „megmaradni Isten jelenlétében” kifejezést említik, elmagyarázhatod, hogy a megmaradni szó azt jelenti, hogy kitartani vagy folyamatosan ottmaradni egy bizonyos helyen.)

Mondd el, hogy ez a rész mindnyájunkra vonatkozik. Írd fel a táblára a következő tantételt: Ha levetjük magunkról a féltékenységet és a félelmet, megalázkodunk és türelmesen kitartunk, akkor képesek leszünk megmaradni Isten jelenlétében.

Szerintetek erőfeszítéseink során miért kell türelmesnek lennünk ahhoz, hogy érdemesek legyünk megmaradni Isten jelenlétében?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a pillecukros kísérlet itt következő eredményeit, ahogy azt Uchtdorf elnök elmondta, az osztály pedig figyelje meg, hogy mit tanulhatunk az Isten előtt tisztává válásról.

„Az idő múlásával azonban [a professzor], nyomon követve a gyermekek fejlődését, felfedezett egy érdekes összefüggést: azok a gyermekek, akik nem tudtak várni, életük későbbi időszakában nehézségekkel küszködtek, és több viselkedésbeli problémájuk is adódott. Azok viszont, akik vártak, törekvőbbek és pozitívabb gondolkodásúak lettek, jobb iskolai jegyeket szereztek, több jövedelemre tettek szert, és kiegyensúlyozottabbak voltak.

[A] várakozásra való képesség – vagyis a türelem – egy olyan kulcsfontosságú jellemvonás, mely meghatározhatja, hogy valaki mennyire lesz sikeres az életben. […]

Türelem nélkül… nem járhatunk Isten kedvében, és nem válhatunk tökéletessé. A türelem valóban egy olyan megtisztító folyamat, mely finomítja az értelmet, elmélyíti a boldogságot, a cselekvésre összpontosít, valamint reményt és békét kínál” (Legyetek türelemmel! 56.).

Mit tanulhatunk e kísérlet kapcsán azokról az áldásokról, amelyeket akkor kapunk, amikor türelmesek vagyunk?

Kérd meg a tanulókat, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak arról, hogy életük mely területein kell önmagukhoz és másokhoz türelmesebbeknek lenniük. Bátorítsd őket, hogy tűzzenek ki egy olyan célt, ami segíteni fogja őket, hogy érdemessé váljanak megmaradni Isten jelenlétében.

Megjegyzések és háttér-információk

Tan és szövetségek 67:3. „Félelmek voltak szívetekben”

Thomas S. Monson elnök ezt mondta:

„Ne felejtsétek el, hogy a hit és a kétely nem létezhet egyszerre ugyanabban az elmében, mert az egyik elűzi a másikat. Vessétek ki a kételyt! Tápláljátok a hitet!” (A szolgálatra szólító elhívás. Liahóna, 2001. jan. 59.).

Tan és szövetségek 67:5. „Hiányosságait is ismertétek”

Neal A. Maxwell elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanított arról, hogyan viselkedjünk, amikor tökéletlenséget fedezünk fel a körülöttünk lévőkben:

„A tökéletlen embereket a mi tökéletes Urunk hívja el arra, hogy segédkezzenek az Ő munkájában. Az Úr kijelentette Joseph Smith bizonyos társainak, hogy tud arról, hogy észrevették Joseph kisebb tökéletlenségeit. Ennek ellenére az Úr bizonyságot tett arról, hogy a Prófétán keresztül adott kinyilatkoztatások igazak. (Lásd T&Sz 67:5, 9.)

Nem csoda tehát, hogy észrevesszük mások gyengeségeit. Ám nem szabad ünnepelnünk azokat. Legyünk inkább hálásak az általunk és a mások által megtett kis lépésekért, mintsem hogy örvendjünk a hiányosságoknak. Ami pedig a hibákat illeti, tegyük azokat építővé, nem pedig rombolóvá.

Kedvelem a nagyon tehetséges, ámde nagyon alázatos próféta-szerkesztő, Moróni ezen nagylelkű sorait:

»Ne kárhoztassatok majd fogyatékosságomért, és atyámat se az ő fogyatékosságáért, és azokat se, akik ő előtte írtak; hanem inkább adjatok hálát az Istennek, hogy kinyilvánította nektek a fogyatékosságainkat, hogy megtanuljatok bölcsebbnek lenni annál, amilyenek mi voltunk.« (Mormon 9:31; kiemelés hozzáadva).

Ha ilyen a hozzáállásunk, sokkal kevésbé valószínű, hogy megsértődünk.

Egyébként pedig, ha aközött kell választanunk, hogy más egyháztagokat változtatunk-e meg vagy saját magunkat, akkor kérdés lehet-e, hogy hol kell kezdenünk? A lényeg az, hogy tartsuk nyitva a szemünket a saját hibáinkkal szemben, és félig behunyva mások hibáival szemben – és nem fordítva! Mások tökéletlenségei soha nem mentenek fel minket azon kötelességünk alól, hogy dolgozzunk a saját hibáinkon” (“A Brother Offended,” Ensign, May 1982, 38–39).