Ifjúsági hitoktatás
145. lecke: Tan és szövetségek 135, 2. rész


145. lecke

Tan és szövetségek 135, 2. rész

Bevezetés

Ez a második azon két lecke közül, mely a Tan és szövetségek 135-ről, valamint Joseph és Hyrum Smith 1844. június 27-én bekövetkezett mártírhaláláról szól. Ebben a leckében a tanulók arról beszélgetnek majd, milyen szerepet játszott Joseph Smith próféta Isten gyermekeinek megszabadításában.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és szövetségek 135

Joseph és Hyrum Smith vértanúhalálának bejelentése

Az óra előtt tedd ki Joseph Smith képét az osztály elé (lásd Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 87. sz.; lásd még LDS.org). Megkérheted az osztályt, hogy énekeljék el a Dicsérd a férfit című himnuszt (Himnuszok, 17. sz.) az órakezdő áhítat részeként. A himnusz eléneklése előtt mondd el, hogy ennek szövegét W. W. Phelps írta Joseph Smith próféta emlékére, nem sokkal a vértanúság után.

Kép
Joseph Smith

Kezdd az órát a következő kérdésekkel:

  • Beszéltetek már Joseph Smith prófétáról olyan valakivel, aki nem tagja az egyháznak? Ha igen, miről beszéltetek? (Ha senkinek nem volt még ilyen élménye, akkor kérdezd meg a tanulóktól, mit mondanának el másoknak Joseph Smithről.)

Emlékeztesd a tanulókat, hogy a Tan és szövetségek 135 Joseph és Hyrum Smith mártírhalálát jelenti be. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 135:3 első mondatát, az osztály pedig kövesse a szöveget.

  • Mi ennek a versnek az üzenete? (A tanulók fogalmazzák meg, hogy Joseph Smith – egyedül Jézust kivéve – többet tett az emberek megszabadításáért e világon, mint bárki más, aki valaha is élt.)

  • Mit tett Joseph Smith próféta a szabadításunkért és a felmagasztosulásunkért? (A tanulók válaszait írd fel a táblára.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 135:3 hátralevő részét. Az osztály kövesse a szöveget, és figyeljék meg, mely szókapcsolatok fejezik ki, hogy mit tett Joseph Smith a szabadításunkért. Kérd meg a tanulókat, hogy keressenek további dolgokat, melyeket hozzáírhattok a táblán szereplő felsoroláshoz.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Joseph F. Smith elnöktől, az osztály pedig figyelje meg, kire volt hatással Joseph Smith próféta munkássága.

Kép
President Joseph F. Smith

„A munka, amely mellett Joseph Smith [elkötelezte] magát, nem csupán erre az életre korlátozódik, hanem éppen úgy vonatkozik az eljövendő életre, mint arra, amelyik már elmúlt. Más szóval [vonatkozik azokra is], akik a földön éltek, élnek és akik majd utánunk fognak jönni. Ez nem olyan dolog, amely addig vonatkozik az emberre, amíg az a test [hajlékában lakozik], hanem érinti az egész emberi családot az örökkévalóságtól kezdve az örökkévalóságig” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 481; lásd még Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph F. Smith [1999]. 13.).

Utalj rá, mit mond a 3. vers arról, hogy Joseph Smith hozta napvilágra a Mormon könyvét és a Tan és szövetségeket. Hogy segíts a tanulóknak alaposabban megérteni ennek a munkának a jelentőségét, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a Tan és szövetségek 135:6-ot. Az osztály kövesse a szöveget, és nézzék meg, miért került napvilágra a Mormon könyve és a Tan és szövetségek.

  • A 6. vers szerint miért került napvilágra a Mormon könyve és a Tan és szövetségek? (A tanulók használhatnak ugyan más szavakat, de fogalmazzák meg a következő igazságot: A Mormon könyve és a Tan és szövetségek a világ megszabadítása érdekében került napvilágra.)

  • Hogyan segítenek ezek a könyvek véghezvinni a világ szabadítását?

  • A 6. vers szerint mi helyezi az általatok birtokolt legértékesebb könyvek sorába a Mormon könyvét és a Tan és szövetségeket?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, mihez kezdtek eddig életükben a Mormon könyvével és a Tan és szövetségekkel.

  • Mit tehetünk azért, hogy hálánkat fejezzük ki Joseph és Hyrum Smithnek áldozataikért, hogy e könyveket napvilágra hozták?

Kérd meg a tanulókat, hogy írják le a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba egy konkrét módját annak, amivel kifejezhetik hálájukat az e könyvek napvilágra hozataláért tett áldozatok miatt.

Utalj a táblára korábban felírt felsorolásra. Tegyél bizonyságot arról, hogy Joseph Smith Isten minden gyermekének segített teljes mértékben hozzáférni az engesztelés áldásaihoz azzal, hogy segédkezett szentírások, igaz tan, papsági felhatalmazás és kulcsok, élőkért és halottakért végzett szertartások visszaállításában, valamint Jézus Krisztus egyháza megszervezésében.

Mondd el, hogy vannak, akik félreértik, milyen érzéseket táplálnak vagy miben hisznek az utolsó napi szentek Joseph Smith prófétával kapcsolatban. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel Gordon B. Hinckley elnök következő kijelentését. Az osztály figyelje meg, hogyan tekintenek az egyháztagok Joseph Smithre Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz képest. Ha lehetséges, adhatsz minden tanulónak egy példányt ebből az idézetből.

Kép
President Gordon B. Hinckley

„Mi nem istenítjük a Prófétát. Mi Istennek, a mi Örökkévaló Atyánknak, és a feltámadt Úr Jézus Krisztusnak hódolunk. Ugyanakkor elismerjük a Prófétát. Hirdetjük őt. Tiszteljük őt. Áhítattal tekintünk rá, mert eszköz volt a Mindenható kezében, hogy visszaállítsa a földre az isteni evangélium ősi igazságait azzal a papsággal együtt, melyen keresztül megnyilvánul Isten felhatalmazása az Ő egyháza ügyeiben és az Ő népe megáldására” (“Joseph Smith Jr.—Prophet of God, Mighty Servant,” Ensign, Dec. 2005, 4).

  • Hogyan magyaráznátok el saját szavaitokkal az egyháztagok Joseph Smith prófétával kapcsolatos érzéseit?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen hatással van életükre és világszerte milliók életére a Joseph Smith próféta által végzett szolgálat. Írd fel a táblára a következő kérdéseket, és kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban válaszoljanak rájuk:

Konkrétan miben lenne más az életetek a Joseph Smith próféta által végzett szolgálat nélkül?

Milyen hatással volt és van Joseph Smith próféta arra, hogy mit tudtok Mennyei Atyánkról és Jézus Krisztusról, és milyen velük a kapcsolatotok?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel Thomas S. Monson elnök következő kijelentését, az osztály pedig figyelje meg, hogyan segíthetünk másoknak megtapasztalni az evangélium örömét.

Kép
Thomas S. Monson elnök

„[Joseph Smith próféta] olyan örökséget hagyott hátra, melynek révén ma minden földrészen [követőinek milliói] mondhatják őt Isten prófétájának. Igyekezzünk mindannyian valóra váltani Joseph próféta látomását e munka vonatkozásában, és felmagasztalni ezt az örökséget a tetteinkkel és megosztott bizonyságunkkal, hogy ők is úgy ismerhessék őt, mint mi, és megtapasztalhassák az általa visszaállított evangélium békességét és örömét” (“Brother Joseph,” Church News, Dec. 31, 2005, 4).

  • Hogyan segíthetünk másoknak megtapasztalni a Joseph Smith próféta által visszaállított evangélium örömét?

Mondd el, hogy az óra hátralevő részében a tanulók megoszthatják bizonyságukat Joseph Smith prófétáról és az evangélium visszaállításáról. Mondd meg nekik, hogy a korábbi írásbeli feladat során adott válaszaikat is használhatják, amikor szavakba öntik a bizonyságukat.

Zárásként oszd meg saját bizonyságodat Joseph Smith prófétáról és a visszaállításról. Kérd meg a tanulókat, hogy a következő napokban keressenek lehetőséget arra, hogy megosszák bizonyságukat Joseph Smith prófétáról és arról, hogy milyen szerepet játszott Jézus Krisztus evangéliumának visszaállításában.

Megjegyzések és háttér-információk

Joseph Smith próféta Jézus Krisztus tanúja volt

Tisztelettel tekintünk Joseph Smith prófétára amiatt, amit azért tett, hogy jobban megértsük Jézus Krisztust és az Ő küldetését. D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta:

Kép
D. Todd Christofferson elder

„Az Úrral való személyes kapcsolata, a Mormon könyve fordítása és kiadása, valamint a mártírhalálának vérével megpecsételt bizonysága miatt Joseph nyilatkoztatta ki a leghitelesebben Jézus Krisztus valódi, isteni Megváltói jellemét. Jézusnak nem volt nagyszerűbb tanúja, sem jobban elkötelezett barátja Joseph Smithnél” (Újjászületve. Liahóna, 2008. máj. 79.; kiemelés hozzáadva).

Joseph Smith hatása

1844 tavaszán Josiah Quincy, a Massachusetts állambeli Boston korábbi polgármestere, aki ekkor a Harvard Egyetem elnöke volt, valamint unokatestvére, Charles Francis Adams, aki az Egyesült Államok korábbi elnöke, John Quincy Adams fia volt, ellátogattak Nauvooba, ahol egy napot Joseph Smith prófétával töltöttek. Évekkel később Josiah Quincy azt írta erről az élményről:

„Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy a jövőben, a most még meg sem született nemzedékek számára írt tankönyvben lesz egy ehhez hasonló kérdés: A tizenkilencedik századi Amerika mely történelmi alakja volt a legnagyobb hatással honfitársai sorsára? És egyáltalán nem lehetetlen, hogy erre a kérdésre így hangzik majd a válasz: Joseph Smith, a mormon próféta” (Figures of the Past: From the Leaves of Old Journals [1888], 376).

Nyomtatás